botka lászló
A szegedi Fidesz vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Botka László ellen
A Fidesz Szegeden vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, helyi polgármester ellen - közölte Hidvéghi Balázs, a párt kommunikációs igazgatója pénteken Budapesten.Botka nyomására bojkottálja a jobboldali sajtót az MSZP
A jobboldali média elleni bojkottot jelentett be az MSZP nevében a párt sajtófőnöke. A Magyar idők szerint az egész Botka László nyomására történt, és a lap elnökségi forrásai szerint a testület nem hozott döntést a bojkottról, ami azonban szerepel Botka tegnap este közzétett programjában.Így nácizza, fasisztázza Lukács Zoltán az Echo TV Informátorának riporterét (Videó!)
Rendőröket hívtak az Echo TV Informátor című műsorának stábjára Szegeden. A műsor oknyomozó újságírója interjút szeretett volna kérni Botka Lászlótól a városházán, ám a stáb tagjai csak a rendőrökkel és az önkormányzat biztonsági őreivel beszélgethettek. Később egy tatabányai utcafórumon Lukács Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő „fasisztának”, „nácinak” titulálta az Informátor munkatársait.Hollik Botkáról: Aki egy vagyonnyilatkozatot sem képes jól kitölteni, hogy vezetne egy országot?
A kormánypártok szerint Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje át akarta vágni az embereket és hazugságokat közölt valós vagyoni viszonyairól. A PestiSrácok.hu is beszámolt róla, hogy miközben sorra derül fény Botka urizálására (milliós karóra, luxusautó, luxusnyaralás, halastó), addig a szocialista miniszterelnök-jelölt „Fizessenek a gazdagok!” szlogennel kampányol.Botka: Magyarország alapvető érdeke a baloldali politika
Botka László szerint ma Magyarországon az emberek döntő többségének legnagyobb problémája az igazságtalanság. Meggyőződésem, hogy Magyarország alapvető érdeke a baloldali politika, ennek érdekében végig fogjuk küzdeni a következő tizenegy hónapot, és le fogjuk váltani a Fideszt! - mondta az MSZP miniszterelnök-jelöltje.Gyurcsány szerint, minden eltörpül amellett, hogy végre leváltsák az Orbán-kormányt
A DK hisz az Európai Egyesült Államok eszméjében, több együttműködést, több és erősebb Európát akar, érjük utol Brüsszelt! - hangoztatta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, volt miniszterelnök egy Európa jövőjéről szóló konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón Budapesten, szombaton. A Fidesz, Gyurcsány Ferenc Európa jövőjéről szóló nyilatkozatára reagálva közölte: Brüsszel és a baloldal Európa jövőjét migránsok betelepítésével képzeli el.Napról-napra duzzad Botka „Rolex” László vagyonleltára: halastava is van
A kormánypártok szerint Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt átverte az embereket a vagyonának eltitkolásával, ezért a Fidesz-KDNP arra kéri Szeged polgármesterét: árulja el végre, mennyi a valós vagyona.Kimaradt a telekbővítés Botka vagyonnyilatkozatából
Nem csak a Rolex miatt nem stimmel Botka László vagyonnyilatkozata – írta meg a HVG.hu. A szegedi polgármester 2005-óta elfelejtette feltüntetni, hogy telkét egy tóparti földterülettel bővítette ki, igaz ugyanakkor, hogy azt beszámolók szerint teljesen körülnőtte a nádas.Ajánljuk még