botka lászló
Origo: Kisemmizett vállalkozók pénzéből finanszírozta Botka az MSZP-t?
Több száz kisvállalkozót tett tönkre az építkezési projektekkel foglalkozó Szeviép évekkel ezelőtti bedőlése. A büntetőügy napjainkban is zajlik. A károsultakat képviselő ügyvéd szerint a több mint 11 milliárdos tartozást maga után hagyó vállalkozás központi szerepet tölthetett be az MSZP finanszírozásában. A cég az alvállalkozók segítségével tolhatta ki a pénzeket Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő sofőrjének. Botka László egyébként a mai napig egy önkormányzati cég élén tartja Ujhelyi volt sofőrjét, akin keresztül eltűnt a pénz egy jelentős része.Kósa Lajos szerint Botka pontosan tudja, hogy semmi esélyük a győzelemre
A Momentum nem jelent fenyegetést a kormánypártra, a fővárosi baloldalt szeletelik tovább. Botka László pontosan felmérte, hogy a baloldalnak közös miniszterelnök-jelöltet állítani illúzió. A Jobbik az Alaptörvény-módosítás elutasításával mindenkit átvert, még a Fideszt is - többek között ezekről a témákról beszélt a Figyelőnek Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint a tavaszi ülésszak legfontosabb törvényjavaslata nyomán publikus lehet, hogy ki és milyen céllal finanszírozza a civil szervezeteket.Szépen alakul a ballib összefogás: Szigetvári beintett Gyurcsánynak és az MSZP-nek
A szocialisták májusban tartanak kongresszust, ahol kimondhatják a végső szót Botka László miniszterelnök-jelöltségéről – tudta meg a Magyar Idők. Közben az Együtt bejelentette, hogy sem Botkából, sem Gyurcsány Ferencből nem kérnek, és az MSZP-t is a „probléma részének” tartják.Botka megszüntetné az árkokat és a nyomort, Gyurcsányt pedig hátraküldené a vokálba
A kisnyugdíjasok többsége szó szerint nyomorog, a kétkezi munkások máról holnapra tengődnek, félmillió magyar elhagyta az országot, de ha pártja és ő hatalomra kerül, majd egy egyenlő, igazságosabb és felemelkedő Magyarországot varázsolnak – ígérte szombaton Botka László. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje ígéret-cunamijának része volt a jobb- és baloldal közötti árkok betemetése, az egészségügy rendbetétele vagy például a korrupt politikusok elzavarása, Gyurcsánynak pedig azt üzente: „Aki a választók szemébe hazudott, az tehertétel a baloldalnak, és érdemes visszavonulót fújnia”.Botka: Orbán nem tombolán nyerte a kétharmadot
Orbán nem tombolán nyerte a kétharmadot, az embereknek rossz emlékeik vannak a baloldalinak mondott kormányzással kapcsolatban - nyilatkozta Botka László a 24.hu-nak adott interjújában. A szegedi polgármester szerint, bár a személyes véleménye jobb Gyurcsányról, azt minden baloldali pártnak meg kell értenie, hogy az Orbán Viktor leváltásához szükséges szavazótábor csak Gyurcsány Ferenc kihagyásával jöhet össze. Botka arról is beszélt, hogy véleménye szerint Orbán jobban kormányoz, mint 2002 és 2010 között bármelyik balos miniszterelnök, de különösen hatalomtechnikailag hatékonyabb. A polgármester az interjúban emellett megrótta párttársait, amiért egy szerinte kormányközeli lapnak, illetve a PestiSrácok.hu-nak nyilatkoztak.Ajánljuk még