botka lászló
Miközben az MSZP olimpiaellenes aláírások után kajtat, Botka olimpiát akar – Sőt, Kunhalmi is
Most, hogy az MSZP is rácsatlakozott az olimpiaellenes népszavazás aláírásgyűjtésére, egy érdekes cikket ástunk elő archívumunk mélyéről. Eszerint másfél éve Botka László szegedi polgármester, az MSZP miniszterelnök-jelöltje is teljes mellszélességgel kiállt a magyar olimpiarendezés mellett, és gyakorlatilag ugyanazokkal az érvekkel ágált a pályázat benyújtása mellett, mint most a Fidesz. További érdekesség, hogy népszavazás kiírásáról, az emberek megkérdezéséről nem beszélt, pedig pártja most erre hivatkozva szállt be segíteni a kétségbeesetten aláírások után kilincselő Momentum Mozgalomnak (MoMo). Botka mellett egy másik szocialista potentát, Kunhalmi Ágnes is lelkesen nyilatkozott korábban a magyar olimpiarendezésről.Újabb „civil” jelentkezett baloldali miniszterelnök-jelöltnek
A korábban civil tüntetéseket szervező, népszavazásokat kezdeményező Lattmann Tamás nemzetközi jogász megelégelte, hogy mindenki csak beszélt a lehetséges, pártoktól független baloldali miniszterelnök-jelöltről. Úgy döntött: elvállalja maga, és azt mondta az Indexnek: szívesen megküzdene a tisztségért Botka Lászlóval, vagy bármelyik másik jelentkezővel.Nagyobb szavazóbázis ígéretével lopta be magát Botka László az MSZP-elnökség szívébe
Az MSZP országos elnöksége egyhangúlag kiállt Botka László mögött, így eldőlt, hogy ő lesz a párt miniszterelnök-jelöltje 2018-ban. Persze egy jó ideje Botka neve szerepelt a legesélyesebb szocialista jelöltek között, és ez most készpénzzé is vált annak ellenére, hogy Szanyi Tibor mindössze egy nappal korábban szintén jelezte, hogy képesnek érzi magát a feladatra.Ajánljuk még