brexit
Máltán is a migrációs válság áll a középpontban
A megváltozott világpolitikai helyzet és a migrációs válság lesz a mai nem hivatalos máltai európai uniós csúcstalálkozó fő témája. Az egynapos csúcstalálkozó házigazdája Joseph Muscat máltai miniszterelnök, levezető elnöke pedig Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.Európa nem kell, csak a jól képzett munkaerő
A brit miniszterelnök múlt héten jelentette be, Anglia nem maradhat az unió egységes piacának tagja, korlátozza a bevándorlást, de továbbra is számít a jól képzett uniós munkaerőre, a külföldi tehetségekre. Jean-Claude Juncker a bejelentés után igyekezett hangsúlyozni, senki ne számítson az unió szétesésére, sőt Shadiq Khan londoni polgármestert is érzékenyen érintette a miniszterelnök nyilatkozata, mondván, a brit főváros elveszítheti Európa pénzügyi központjának státuszát. A portálunknak megszólaló szakértő szerint láthatóan mindkét fél igyekszik erősnek mutatkozni, a folyamatnak ugyanakkor még csak az elején járunk. Azt ugyanakkor komoly veszélyforrásként értékelte, hogy a képzett munkaerőért folyó versenyben Anglia komoly vetélytársa lehet az uniónak, miközben szabályozza a bevándorlást és a letelepedést.Benyújtotta a brit kormány a Brexit-folyamat elindításához szükséges parlamenti határozattervezetet
Benyújtotta csütörtökön a brit kormány azt a parlamenti határozattervezetet, amelynek elfogadása a legfelsőbb bíróság minapi döntése alapján szükséges a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindításához.Anglia bukhatja az uniós szabad légi piacot a brexit miatt
Európa legnagyobb diszkont légitársasága, a Ryanair attól tart, hogy a Brexit miatt két éven belül az Egyesült Királyság elveszítheti a hozzáférést az uniós közös légipiachoz, amit a Nyitott Égbolt megállapodás biztosít. A Nyitott Égbolt megállapodásban maradáshoz az Egyesült Királyságnak el kellene fogadnia az emberek szabad mozgásának elvét, amelyet Theresa May korlátozna.A skót miniszterelnök szerint gazdasági katasztrófával fenyeget a kilépés az EU egységes piacáról
Nicola Sturgeon szerint "gazdasági katasztrófával" fenyeget az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unió egységes belső piacáról. A skót kormányfő, aki Theresa May brit miniszterelnök keddi beszédére reagált, közölte, valószínűbbé vált, hogy Skócia "más jövőt" választ magának.Theresa May szerin a bevándorlás számszerű ellenőrzése szükséges az EU-ban
Theresa May brit miniszterelnök szerint a brit EU-tagságról tartott tavalyi népszavazás megmutatta, hogy a választók az Európai Unió tagországaiból érkezők számának szabályozását kívánják, és a brit kormány ennek az igénynek eleget is tesz.Ajánljuk még

















