Pesti Srácok

brüsszel

Nagy Imre kommunista volt, az ellenzék a sajtójával együtt meg kormánybuktató szeretne lenni - PS-interjú Hollik Istvánnal!

Szarvas Szilveszter Arcok 2018 december 30.
Mi a baja az ellenzéknek egy olyan emlékmű visszaállításával, amely a kommunista erőszak áldozatainak állít emléket? - tette fel a kérdést a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Hollik István kormányszóvivő. A politikus emlékeztetett, Nagy Imre megrögzött kommunista volt, aki végül életét adta a hazájáért; utóbbi tiszteletre méltó, előbbit relativizálni viszont bűn. "Amikor a baloldal Gyurcsánytól Karácsony Gergőig Nagy Imre szellemi örökösének vallja magát, akkor éppen ezt teszi. A szocialisták szoboráthelyezésről szóló közleményét pedig nehéz másként értékelni, mint hogy az MSZP megmaradt MSZMP-nek" - mondta Hollik István. Kiemelte, a decemberi utcai balhékban szinte csak pártpolitikai aktivisták, pártok munkatársai és vezető ellenzéki politikusok vettek részt, akik fittyet hánynak a törvényekre. "A tüntetéseknek is az a célja, hogy nyomás alá helyezzék a kabinetet. Az ellenzék nem képes elfogadni a társadalom többségének a véleményét" - jelentette ki Hollik István. A kormányszóvivő a balliberális médiumokról is kifejtette a véleményét. "Az ellenzéki sajtóorgánumoknak van egy világos politikai célja, mégpedig az, hogy elmozdítsák a kormányt a helyéről, ezért pedig semmi sem drága" - nyomatékosította a kormányszóvivő. PS-interjú!
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.