brüsszel
Könnyes búcsú a melegjogvédő, szuperintelligens zsenitől, azaz Pressman ex-nagykövettől
Könnyes búcsút kell vennünk Pressman úrtól, aki hamarosan távozni kényszerül Budapestről. Ittléte alatt kiválóan képviselte a Biden-adminisztrációt, és sokat dolgozott annak érdekében, hogy hazánkra mindenhol úgy tekintsenek, mint a világ segglyukára. Feltett szándéka volt úgy beállítani Magyarországot, mint a helyet, ahol páros lábbal tiporják a demokráciát, a jogállamiságot és a sajtószabadságot. Ahol ha éppen nem melegeket, akkor zsidókat vernek, miközben mélyen hallgatott azokról a szégyenteljes bűnökről, amiket az anyaországa követett el a világgal (és a normalitással) szemben. Ezzel a rövid írással búcsúzunk tőle. Remélhetőleg örökre. Nem telt el gyorsan 2024, és 2025 sem lesz olyan, mint egy cukorkabolt
A teljesen felesleges újévi fogadalmak mellett, (amiket az ember úgyis csak egy hétig tart be) ilyenkor az ember talán mérlegel. Valahogy úgy – csak hogy egy szilveszteri példát hozzak–, mint egy végigpiált este után másnap: az ember azt hiszi, hogy tudja, mi történt, de nem minden teljesen tiszta, sokat költött, ami rossz, de jó, hogy volt miből, és ha épp nem másnapos, akkor örül, hogy a végén ivott egy pohár vizet, míg mások délig vergődnek, és nem tudnak kikelni az ágyból. A másnap végén viszont úgyis csak az számít, hogy fel kellett kelni, menni tovább, végül kihevertük, bementünk dolgozni, és van egy csomó emlékünk, amiből talán tanultunk, és jobb emberek lettünk. Szóval végül úgyis alkalmazkodnunk kell a következő naphoz, még akkor is, ha egy csomó minden, csak később jut eszünkbe, meg előkerülnek a furcsa telefonszámok, pedig azt hittük, hogy milyen gyorsan eltelt az egész. Valahogy így van ez az új évvel is. Számít egyáltalán, hogy jó év volt-e 2024? Kinek volt jó, és kinek nem? Mi számít jónak? De megmutatom, mire gondolok.