Nem éri meg újévtől ész nélkül kommentálni, börtönbe kerülhetnek az agresszív internetezőkSLJSzemán László János Magyar ugar 2024 december 18. Az Országgyűlésben elfogadták tegnap az internetes agresszió visszaszorításáról szóló törvénymódosítást, ami a sajtószabadságról és a médiaszolgáltatásokról szóló törvényeket, sőt a Büntető törvénykönyvet is módosítja január 1-től. A lényeg: újévtől nem éri meg észnélkül kommentelgetni a világhálón, mivel akár egy évre is börtönbe kerülhetnek az agresszív internetezők. Például azok, akik X.Y. halálát kívánják, vagy éppen meggyilkolását szorgalmazzák.
Soha nem évülhetnek el a kegyetlen, aljas indokból elkövetett gyilkosságok - itt a lex-Till törvénymódosítás róla (Frissítve)SLJSzemán László János Forró drót 2024 december 17. Minden jelenlévő országgyűlési képviselő megszavazta a lex-Till Tamást. A parlament ma 190 szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a Till Tamás brutális meggyilkolása ügye miatt – és a nagy társadalmi felzúdulás – után a Fidesz által benyújtott Btk.-módosítást, amelynek értelmében 2025 január elsejétől az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények – függetlenül attól, hogy azokat felnőttkorúak vagy fiatalkorúak követték el – soha nem évülnek el.
Ki állítja meg a drogos gyilkosokat? Szigorúbb törvénykezésre van szükség? Az biztos, hogy ez nem maradhat így! (videó)SLJSzemán László János Magyar ugar 2024 július 24. Ismét drogos sofőr ölt Budapesten. Meghalt a kórházban az a 47 éves férfi, aki szombat hajnalban szenvedett borzalmas balesetet a Róbert Károly körúton, a Lehel utcai kereszteződésben. Egy 20 éves holland férfi csapódott a kocsijának, az ámokfutó részegen, bedrogozva, az édesanyja kocsijával száguldott át a piroson. Mindenki emlékezhet az Árpád hídi tragédiára, amikor a bedrogozott vállalkozó forgalommal szemben hajtott rabolt taxival az ártatlan pár Suzukijába. A házaságg előtt álló pár azonnal meghalt. A drogos ámokfutó szinúgy. Hány embernek kell még meghalnia a magyar utakon a drogos ámokfutó gyilkosok miatt? Mikor mozdulnak végre a törvényalkotók és súlyosítják a BTK-át?