budapest pride
Nagy Ervin: Más-parádé és a melegjogok
A görbe tükröt ezúttal nem állítjuk a világ elé, mert nincs értelme, hisz ő maga lett girbegurba. Tágabb értelemben vett közösségünk, az áldott és átkozott nyugati típusú társadalom válik szép lassan torzóvá, mássá. Mi tesszük, vagy engedjük azzá tenni. Ki-ki döntse el ezt! A családellenes Pride-ról lesz most röviden szó, melynél nagyobb métely nincs, mi mérgezné a normalitásba vetett hitünket.A budapesti melegfelvonulás főattrakciója az osztrákiából alászálló szakállas operett-transzvesztita lesz
Az idei Budapest Pride felvonulásnak nincs még meghirdetve az időpontja, de azt már lehet tudni, hogy június 7-én a Budapest Parkban (ezzel is kilépve a korábbi keretek közül) lesz az afterbulika, és itt fog fellépni az elmúlt évek legismertebb osztrák transz-sztárja, Conchita Wurst.Vitapartnernek tekintik a pártból kiugrott Lukácsit az IKSZ-esek
Határozottan elítéli az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) budapesti elnöksége azokat, akik sértő és agresszív módon támadják „tagtársukból lett vitapartnerüket”, Lukácsi Katalint. A KDNP-ből és annak ifjúsági tagozatából áprilisban távozott a CEU körül kialakult botrány miatt Lukácsi, aki addig többek között az IKSZ egyházügyi munkacsoportjának volt a vezetője, szombaton pedig boldogan számolt be élete első Pride-ján szerzett élményeiről.Vége a 22. Budapest Pride felvonulásnak, nem sérült meg senki
Véget ért a 22. Budapest Pride keretében rendezett felvonulás szombaton, nem sokkal este 6 óra előtt a Várkert Bazárnál. A Kossuth Lajos térről indult menet jelentősebb atrocitás nélkül haladt végig az Alkotmány utca, Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila utca, Lánchíd útvonalon, a rendőrség közlése szerint a hídnál kellett feloszlatniuk egy ellentüntetést.Esélyegyenlőséget akarnak a Pride felszólalói
A esélyegyenlőség érvényesüléséért szólaltak fel a 22. Budapest Pride felvonulására érkezők előtt elmondott beszédeikben a rendezvény szónokai szombaton a budapesti Kossuth Lajos téren.Kordonbontás és provokáció? - Élő Pride közvetítés 15 órától!
Szabad-e a döntés? Szabad-e a gondolat? Szabad-e a szeretet? Szabad-e az önkifejezés? - Ezekkel a vaskos gondolatokkal kikövezve rendezik meg idén június 8-án a Budapest Pride-ot. A szabadság jegyében a felvonulók idén nem kérnek a védelmük és a vonulás biztosításának okán felállított kordonokból, és úgy döntöttek, hogy lebontják azt. A PestiSrácok.hu nagyon kíváncsi, hogy ez hogyan fog zajlani, illetve az is érdekli stábunkat, hogy mit engednek majd még meg maguknak a progresszivek, akik közül sokan gondolják úgy, hogy a hagyományos családmodell, a férfi-nő közötti házasság elavult és nevetséges. Nézze velünk élőben!!!Ajánljuk még

















