budapest pride
Már több, mint 15 ezren csatlakoztak a CitizenGO keresztény-konzervatív értékeket védő 10 pontjához
A CitizenGo konzervatív platform közössége újabb petíciót indított a keresztény-konzervatív értékek védelmében, ezúttal azt követően, hogy a Pride szervezői reklámanyagukhoz éppen a Szent Koronát találták felhasználandónak, amellyel a CitizenGO vezetői szerint megcsúfolták azt. A 10 pontból álló kiáltványt eddig több, mint 15 ezren írták alá, köztük 100 közéleti személy.Soros fizet, hazánkban pedig Karácsony parolázik a radikális antifák harcát átvevő melegjogi megmozduláson
Még tombol az antifa fémjelezte Black Lives Matter (BLM) szerte a világban, de az élvezeteket halmozandó, rövidesen a Pride időszaka is ránk köszönt. Az amerikai twitterezők pedig már illúziók nélkül várják az elkövetkező időszakot, így kerülnek elő a meleg büszkeséget a vesztesnek látszó radikális antirasszista megmozdulásokkal összekötő szálak. Jó szokás szerint pedig nekünk nem kell egyebet tenni, mint követni a pénz útját. Így vezetnek a szálak a Soros-féle nyílt társadalom projekttől a különböző melegjogi mozgalmakon és antifa csoportokon keresztül egészen kis hazánk annál jelentősebb fővárosáig és a balsors közbenjárásával megválasztott első emberéig is.A rendőrség szerint nem törvénysértő a Szent Korona szivárványos ábrázolása
Elutasította a rendőrség a Szent Korona szivárványos ábrázolása miatt tett feljelentést – tudta meg a PestiSrácok.hu. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerint az idei Budapest Pride-ra az LMBTQ-közösség által propagált montázs azért nem sérti meg nemzeti jelképünket, mert magán a koronán az alkotók semmit nem változtattak. Az ügyben korábban tett feljelentés a koronát, mint védendő jogi tárgyat határozta meg; a rendőrség álláspontja ezzel szemben az, hogy a változtatás nélkül ábrázolt Szent Korona ennek a kritériumnak nem felel meg, az pedig, hogy a szivárványos háttér sérti sokak egyéni értékrendszerét, nem ok a bűncselekmény gyanújának megállapítására.Feljelentést tett a Szent Korona meggyalázása miatt a Nemzeti Jogvédő Szolgálat
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat is feljelentést tett a "szivárványosok" ellen nemzeti jelkép megsértése, a Szent Korona meggyalázása miatt és az idei "Pride" vonulás rendőri megtiltása mellett száll síkra- derül ki a jogvédő szervezet által kiadott közleményből.Feljelentést tettek az idei Pride logója és a Szent Korona meggyalázása miatt
Feljelentést tett az idei Pride miatt a Szent Korona Rádió, mivel a rendezvény logójában a koronát az LMBTQ-közösség szivárványával ábrázolják. Közleményük szerint az ábrázolás provokáció, "a szakrális, keresztény Szent Koronát ezzel a jelképezni a Szent Korona súlyos meggyalázása".Karácsony szerint most mindennél fontosabb, hogy a főváros támogassa az LMBTQ+ közösséget
„Budapest ereje sokszínűségében rejlik. Nem csak összetartó közösség, amely bármilyen bajban segíti egymást, de elfogadó, nyitott is. Mi azt valljuk, nem az számít, hogy kit szeretsz, hanem hogy felvállalhasd azt, aki vagy” – így köszönti a HUMEN magazinban megjelent közleményében Karácsony Gergely az amúgy júniusról augusztusra elhalasztott Pride-hónapot. A főpolgármester nem bírta kivárni az eseményt, és azon kesereg, hogy „júliusban a járványhelyzet miatt nem vonulhatunk együtt”, ezért mindenkinek azt ajánlja, tájékozódjon önszorgalomból az LMBTQ-ügyekről, olvasson fontos LMBTQ-mozgalmárok életéről, nézzen ilyen filmeket, és persze támogassa a mozgalmat. Nagyon fontos, hogy az emberek kellőképpen képzettek legyenek ideológiailag!Karácsony elsőként fogja kitűzni a Pride-zászlót a városházára
Karácsony Gergely frissen megválasztott budapesti főpolgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: egyik első rendelkezése, hogy a szivárványos zászló a Pride ideje alatt kikerül a Városházára.Keménymag: A melegek a kirekesztők (videó)
Az ellopott szivárvány nyomába ered a Keménymag; a Pride havában egy emberként túlmennek a barátságon. A műsorban kielemzik Bangóné újrainduló színitanodáját és Cseh Katalin első napját az Európai Parlamentben. És a legújabb cicaharcról is szó lesz: a legnagyobb magyar pártváltó, Hadházy Ákos ezúttal Márki-Zay Péter mozgalmának intett búcsút.Büszkeség és balítélet
Néhány éve volt két homoszexuális szomszédom. Együttélésünk (és valószínűleg az övék is) úgy ért véget, hogy a rengeteg felhalmozott adósság miatt el kellett adniuk a lakást, mert egyetlen közüzemi számlát, és még ki tudja mi mindent nem voltak képesek kifizetni. Dolgozni nem akartak: zsákszámra hozták a ruhákat meg ételhordókban az ételt valami segélyközpontból. A históriának persze semmi köze nem volt ahhoz, hogy amúgy melegek, ahhoz a mentalitáshoz viszont inkább, amit ma egyébként az intézményesített Pride is hirdet.Ajánljuk még
















