Pesti Srácok

budapest

Karácsony nem veszi észre, ha a háta mögött szétszedik a fővárost? (Pesti Riporter videó!)

Bokor Gábor Magyar ugar 2021 november 8.
Budapest zűrös ügyeitől hangos a sajtó hosszú napok óta, a főpolgármester nem tudja kézben tartani a dolgokat, látható, hogy a háta mögött mennek a nagy ügyek. Ilyen többek között az, hogy állítólag a főváros eladná a Városháza épületét, melyről dokumentumok is vannak, ám Karácsony Gergely ezt továbbra is tagadja. Ezért hétfőn a Pesti Riporter stábja úgy döntött, utánajár az igazságnak. Karácsony Gergelyt sajtótájékoztatója után arról kérdeztük, mit szándékoznak még pénzzé tenni, hiszen mint azt szeptemberben Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes elkottyantotta: Budapestnek nincs már pénze, csődközeli állapot uralkodik a fővárosi önkormányzatban. Pénteken a PestiSrácok.hu írta meg először, hogy a főváros vagyonkezelője a Jófogás.hu nevű börzeportálon hirdet meg több fővárosi telket és épületet, többek között a Tétényi úti piacot, 13 milliárd forint értékben. Vasárnap a Bennfentes.hu hozott le egy hangfelvételt, amin egy eddig nem ismert férfi a Fővárosi Önkormányzat egy ingatlanának korrupciógyanús megvásárlásáról beszélt. Később kiderült, hogy az Anonymus által megjelölt helyrajzi számon egy Nagytétényi úti telek van bejegyezve, amit több mint 100 millió forintért adtak el. Az ügy kulcsszereplője az elbeszélés szerint Berki Zsolt volt. Az ingatlan a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat tulajdonában volt anno.
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.