budapest
Torzó maradhat sok fővárosi, kerületi beruházás
Torzó maradhat sok kerületi beruházás, lejárt támogatások, csökkentett műszaki tartalmak, megtorpant projektek és elrontott fejlesztések jellemzik az előző ciklusban fedezettel rendelkező és jóváhagyott budapesti elképzeléseket – írta a Magyar Nemzet szerdán.Karácsony Gergely bejelentette: folytatódik az ellenzéki szuperprodukció, jelentsen ez bármit is
Az új esztendő valóban a HALADÁS éve lehet, sőt lesz! Karácsony ugyanis kihirdette: lezárult Budapest első részvételi költségvetésének ötletgyűjtő szakasza. Ennek értelmében a nem szakértők által megszakértett ötleteket most szakértők értelmezik, hogy aztán egy harmadik körben visszakérdezhessenek, mire is gondolt a költő. Hogy mindezt teszik a mi pénzünkből teszik? Ne bánjátok, hiszen így lehet Meseország Budapest mindenkié! Örvendezzetek!Korábban lehazugozta, most újra ugyanazt a céget bízza meg Karácsony Gergely
Ugyanazt a céget bízza meg a főváros a patkányirtással, amelyiket 2018-ban még fővárosi közgyűlési képviselőként Karácsony Gergely főpolgármester támogatott, majd a 2019-es önkormányzati választási kampányban főpolgármester-jelöltként már hazugsággal és csalással vádolt meg. Karácsonyék szerint szakmailag és jogilag is tiszta szerződést kötöttek, pedig az RNBH 2022 végéig a korábbihoz képest is több pénzért végezheti el Budapest patkánymentesítését.Mi lesz ha a hulladékgyűjtők számát harmadával csökkenti Karácsony Gergely?
A Fidesz budapesti szervezete szerint az élhető városhoz megfelelő számú hulladékgyűjtőre és köztéri illemhelyre van szükség, ehhez pedig nem csökkenteni, hanem növelni kellene a számukat. Facebook-oldalukon – egy keddi bejegyzésben – úgy fogalmaztak, Budapest utcái amúgy is rendkívül szemetesek és a köztéri kukákból gyakran folyik ki a szemét. Mi lesz akkor, ha a hulladékgyűjtők számát harmadával csökkenti a Karácsony Gergely vezette főváros? – tették fel a kérdést.Karácsony újévi köszöntője: a várost nem lehet legyőzni! A kormány gonosz! Szegény ő!
Újévi köszöntőt tett közzé Karácsony Gergely, aki - hasonlóan a tavalyi utolsó akciójához – ezúttal sem bírta ki gyűlölködés nélkül. Az eszmefuttatás első másfél perce egyébként egészen jól sikerült, a főpolgármester ugyanis arról beszélt, hogy a járványra senki nem számított, mint ahogyan azt sem lehetett előre látni, hogy a koronavírus mekkora kárt okozott Magyarország és Budapest számára. Ezután köszönetet mondott az egészségügyi és a BKV-dolgozóknak, és nem feledkezett meg a hulladékszállítókról sem. Aztán egy éles váltással hirtelen visszatért az igazán egyedi Karácsony-stílushoz, amelynek egyik fő eleme a kormány szidalmazásán kívül önmaga sajnáltatása. Ez utóbbit szerintünk kifejezetten mesteri szintre fejlesztette már az elmúlt időszakban, ráadásul arra is képes, hogy az önsajnálatról szóló monológot basset hound kutyákra hajazó arccal mondja el.És akkor Karácsony évet értékelt...
Karácsony Gergely különös évértékelőt tett közzé Facebook-oldalán. Ebben elsőként azt emelte ki, hogy 2020 második negyedévében a budapesti Fidesz Szálasi Ferenchez hasonlította a Lánchíd felújítása kapcsán – ami bár csupán egy mém volt, mégis érzékenyen érintette Budapest főpolgármesterét. Ezután tért ki a fővárost érintő témákra, amelyek szerinte a 2020-as év toplistáján előkelő helyen szerepeltek: így például a koronavírus-világjárvány elleni védekezés és a Lánchíd ügye. (Amelyek ugye csak azután következtek a sorban, hogy főpolgármester urat érzékenyen érintette egy róla készített mém.)Földrengés rázta meg Magyarországot kedden
Kisebb, de érezhető földrengés rázta meg Magyarországot kedden kora délután; a jelenséget eddigi információink szerint az egész országban észlelni lehetett. A fővárosban kilengtek a lakásokban a csillárok, a kisebb bútorok; olvasóinktól hasonló beszámolókat kaptunk Pécsről, Veszprém és Fejér megyéből, illetve a Balaton környékéről is. Kecskeméten több rémült ember az utcára menekült. A katasztrófát követően eddig egy halálesetről érkezett jelentés Horvátországból. A Paksi Atomerőmű felelősei közleményben biztosítottak mindenkit arról, hogy az erőműben nem történt kár, és zavartalanul üzemel.A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. egyik vezetője magának ítéltette meg a dolgozók évvégi jutalmát
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) egyik vezetője magának ítéltette meg a fizikai dolgozóknak szánt díjat. Még a bérmegállapodási szerződés által biztosított jogi lehetőséggel sem élt az FKF, hogy valamelyes méltányosságot tanúsítson a nemrég elbocsátott dolgozói iránt, így az év végi jutalmat is kifizethették volna a pandémiára való tekintettel, ám mégsem tették meg. Sőt, azért mondhattak fel a beosztottaknak éppen november végén, mert decemberben már járt volna nekik a több tízezres összeg – írta a Magyar Nemzet.Egyre több üzlethelyiség áll üresen Budapesten
Megnőtt a kiadásra váró üzleti ingatlanok száma a második félévben Budapesten, a tavaszi pandémiás időszak következtében ugyanis nagyon sok vállalkozás kényszerült végleges bezárásra, a második hullám pedig további üzletbezárásokat okoz – tájékoztatta a Világgazdaságot Bogdán Szandra, a Kibérelem.hu nonprofit adatbázisának projektmenedzsere.Ajánljuk még
















