budapest
Karácsony Gergely kihasználja a rendkívüli jogkörét és tíz százalékkal emeli meg a gyermekétkeztetés díját
Karácsony Gergely bejelentette: tíz százalékkal megemeli a gyermekétkeztetés díját a fővárosi fenntartású köznevelési intézményekben, óvodákban, bölcsődékben. A főpolgármester a rendkívüli jogrendet arra használta, hogy a Fővárosi Közgyűlés megkerülésével, a fővárosi ellenzékkel való egyeztetés nélkül, egyszemélyben elfogadja, majd kihirdesse a jövő évi büdzsét.Kocsis Máté: A járvány gazdasági hatásait enyhíteni kell, nem hisztizni, főpolgármester úr!
Nem a főpolgármesternek kell pénzügyi segítség, hanem a budapestieknek – írta a Fidesz frakcióvezetője szombaton, a Facebook-oldalán. Kocsis Máté a bejegyzésében a családok és a vállalkozások érdekében a gazdaságvédelmi akcióterv kormány általi kiegészítésére, továbbá Karácsony Gergely főpolgármester és pártja, a Párbeszéd arra vonatkozó bírálataira reagált.Budapesten fogtak el tizenegy migránst
Budapesten, egy XXIII. kerületi telephelyen fogtak el tizenegy illegális bevándorlót – közölte a rendőrség a honlapján.Nyílt levelet írt a Fidesz Karácsony Gergelynek a BKV buszbérlésével kapcsolatban
Nyílt levélben kérdezi a Fidesz fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergely főpolgármestert a BKV buszbérléséről. Láng Zsolt a Facebookon szerdán megosztott levelében az áll, hogy nem kapott választ a korábban megfogalmazott kérdéseire. Azóta kiderült, hogy a BKV döntéshozóinak már tavasszal feltűnt, hogy a Leisztinger Tamáshoz köthető CR-Facilites Zrt. vállalatbiztonsági kockázatot jelent, mivel a cég a közbeszerzés kiírásakor nem létezett, tulajdonosi háttere offshore, referenciái és alkalmazottjai nincsenek, nyilvános elérhetősége egy gmail levelezési cím – sorolta a politikus, hozzátéve, hogy tudni szeretné, ki döntött úgy, hogy ez cég nyerjen, ki ezért a felelős.Nem lesz negatív hatással a Brexit a magyar gazdaságra
Az előrejelzések azt mutatják, hogy ha megállapodással lép ki az Egyesült Királyság az Európai Unióból, elhanyagolható lesz a távozás negatív gazdasági hatása Magyarországra nézve – ismerteti a Világgazdaság keddi számában. Számos együttműködés várható Magyarország és az Egyesült Királyság között a jövőben is, az energia- és az autóipari területek mellett a dekarbonizációban – mondta a Világgazdaság kérdésére Paul Fox budapesti brit nagykövet.Hétfő estétől kedd hajnalig pótlóbusz jár a nagykörúti villamosok helyett
Hétfő este 21.30-tól kedd hajnalig a 4-es és a 6-os villamos helyett a teljes vonalon pótlóbuszok járnak – közölte vasárnap a Budapesti Közlekedési Központ.Karácsony összevonná a fővárosi üzemeltetésű cégeket – a baj csak az, hogy ez már megtörtént
Karácsony Gergely egyik új ötlete a fővárosi cégek összevonása volt. Hogy ezt hogyan képzelte el, arról viszont nem sokat árult el, annál többet Bardóczi Sándor főépítész, bár az ő nyilatkozataiból is csupán annyi szűrhető le, hogy az egyetlen cél a Tarlós István által létrehozott Budapesti Városüzemeltetési Holding szétzúzása, esetleg egy új néven való átszervezése.Wintermantel szerint Karácsonynak leginkább fogalma sincs, mi történik a fővárosban
Karácsony Gergely főpolgármester vagy szándékosan ködösít, vagy fogalma sincs mi történik a fővárosban – reagált Wintermantel Zsolt, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságának Fidesz által delegált tagja szerdán a Facebook-oldalán Karácsony Gergely a BKV buszbérlésével kapcsolatos nyilatkozatára.Fürjes Balázs üzent Karácsonynak: sem busz, sem cég, sem kötbér, mégiscsak be kellene vetni azt a legendás felsőtestet!
A Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a Twitteren közölt bejegyzésében mutatott rá a BKV körüli visszaélésekre és botrányokra. Fürjes Balázs rávilágított, hogy a balliberális fővárosi vezetés által megbízott kamucég annak ellenére, hogy több százmillió forintot elnyel, nem teljesíti vállalásait.Ajánljuk még

















