budapest
Lánchíd-felújítás és nyavalygás – Karácsony várhatóan még hónapokig hárít
Karácsony Gergely nyolc hónapos hivatali ideje alatt többet panaszkodott, mint bármelyik korábbi főpolgármester. Az érdemi munka hiányának következményei egyre inkább érezhetők – olvasható a Médianéző Központ a Magyar Nemzet számára készített elemzésében, amelyből az is kiderül, hogy a Lánchíd felújításának ügye várhatóan a következő hónapokban is a városvezető által használt politikai termék marad, vagyis a munkálatok felőle várhatnak, ha még egy ideig lehet vitatkozni azon, hogy a kivitelezés kinek a feladata.Budapest szorosan Bécs mögött áll a lakásbérleti díjak összehasonlításában egy elemzés szerint
Bár Budapesten egész Európában az egyik legnagyobb mértékben nőttek az ingatlanok bérleti díjai tavaly, a magyar fővárosban, nemzetközi összehasonlításban, még mindig viszonylag alacsonyak a díjak; a jó állapotú, jól felszerelt lakásokat tekintve Budapest közvetlenül Bécs mögött szerepel az európai nagyvárosokat nézve - közölte az Eurostat elemzése alapján a Duna House az MTI-vel.Se kiköpni, se lenyelni nem tudja az ellenzék a Hitlert éltető gyurcsányista polgármestert
Alaposan megkavarta a krisztofasiszta Orbán-diktatúra állóvizét a szabadságharcos demokraták lánglelkű, ámbár ősz halántékú gyurcsányista lovagja, László Imre újbudai polgármester, aki egy váratlan húzással Adolf Hitler elévülhetetlen érdemeiről értekezett. Hogy itt inkább freudi elszólásról vagy a szélsőséges tudatlanság megnyilvánulásáról van szó, nem tudni. Az viszont biztos, hogy László Imre a Mien Kampfot jegyző, felhatalmazási törvénnyel egyeduralkodóvá váló, a nürnbergi faji törvényeket elfogadtató, politikai foglyok tízezreit addigra koncentrációs táborokba záró és zsidókat üldöző Adolfot méltónak tartja utólag is arra, hogy a Time magazin az év emberének választotta 1938-ban. A kijelentéssel viszont látványosan semmit nem tud kezdeni az egyébként magát harcos antifasisztának tartott ellenzékünk. A Kádár-kori elődeik úgy fogalmaztak volna: oda se neki, mi kutyánk kölyke... Ja és Bayer Zsolt is elmondta véleményét a Magyar Nemzetben.Hatalmas gyomrost kapott a bulinegyed Niedermülleréktől
Tegnap csendben elfogadta minden idők legszigorúbb csendrendeletét a hetedik kerület közgyűlése a bulinegyedben. Ennek értelmében a meghatározott területen kívül eső VII. kerületi üzletek és vendéglátóhelyek nem lehetnek nyitva éjfél és reggel 6 óra között. De azok is csak külön engedéllyel – írja a Portfolio.Alkotmányellenes lehet a fővárosi szmsz módosítása
Alkotmányellenesnek, az önkormányzati törvényt sértőnek nevezte a Fővárosi Önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának (szmsz) friss módosítását a XVI. kerület Fidesz-KDNP-s polgármestere pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Budapestre hívja a belföldi turistákat Karácsony
Budapestre hívja a belföldi turistákat Karácsony Gergely főpolgármester; a Restart Budapest Carddal a szokásos turistakedvezmények mellett nagy kedvezménnyel vehetők igénybe szállodai szolgáltatások – közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön.Újabb baloldali hazugságot mutatunk be: nem igaz, hogy az önkormányzatok jövőre kevesebb pénzből gazdálkodnak
Az ellenzék által az ősszel megkaparintott területek vezetői napok óta azzal haknizzák körbe a számukra baráti sajtóorgánumokat, hogy végigsírják újra és újra, mennyire hányatott sorsuk van és a kormány sarcolja az önkormányzatokat, és jövőre még kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk. Ezzel szemben úgy tudjuk, hogy jövőre még sokkal jobb anyagi helyzetben lesznek a települések.Karácsony bedobta a "bedobhatót": még az is lehet, hogy tüntetni fognak és "apró kis rózsaszínű lepkék szállnak körülöttünk"
Karácsony Gergely főpolgármester cáfolta a kormány állítását, miszerint jelentős megtakarításokkal rendelkezik a főváros. A főpolgármester szerint kicsivel van több megtakarítása a fővárosnak, mint adóssága – mondta el az ATV Start csütörtök reggeli műsorban.Ajánljuk még
















