budapest
Láng Zsolt: Emberkísérlet zajlik a budapesti közlekedőkkel
A budapesti Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerint emberkísérlet zajlik a közlekedőkkel: nem mérik fel az igényeiket, hogy hogyan lehet az autós, a kerékpáros és a gyalogos forgalom összhangját megteremteni.Sofőrök üzenik Karácsonynak: "Ne cangázzon annyit, üljön autóba, oszt robogjon!" – Pesti Lányok vlog (videó!)
Az ellenzék ezen a héten is nagyot alkotott. Karácsony és barátai egy újabb ragyogó ötlettel rukkoltak elő: augusztus 1-től emelkednek a parkolási díjak a fővárosban. Ennek apropóján megkérdeztük az autósokat, mit gondolnak a főpolgármester közlekedési reformjairól, az új biciklisávokról és az emiatt megváltozott városi közlekedésről. Elindult a kilencedik nemzeti konzultáció, amely természetesen böki az ellenzék csőrét, ezért a "nemzeti manipuláció" nevű ellenkampányba fogott a Hadházy, Szél és Fekete-Győr triumvirátus. Tüttő Kata főpolgármester-helyettes és Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke együtt kupakolna a Lánchídért, Donáth Anna pedig ismét uszításba kezdett. A PestiSrácok.hu kibeszélő műsora, a Pesti Lányok vlog Tisóczki Flórával és Zelenka Dórival az elmúlt hét legfontosabb és legérdekesebb politikai eseményeivel jelentkezik. Nézze és ossza meg videónkat!Karácsony szerint a magyarok többsége támogatja az ötleteit
Karácsony Gergely tovább tolja a Facebook-marketinget. Legutóbbi bejegyzésében úgy vélekedett, hogy muszáj megreformálni a főváros parkolási rendszerét, ugyanis a városban a parkolás a várakozás helyett a tárolás szinonimájává vált, a kormány által bevezetett ingyenes parkolás pedig tovább rontott a helyzeten – írja az atv.hu."Úgy hazudik, hogy a szeme sem rebben, drága polgármester asszony" – Baloldali arrogancia és felelősséghárítás a Fővárosi Közgyűlésben (PS-videó!)
Márciusban már elmaradt a Fővárosi Közgyűlés a koronavírus miatt; ekkor és ezt követően Karácsony Gergely egyedül döntött a fővárosi ügyekben egészen június 24-ig, amikor ismét összeültek a városatyák. A rendeleti kormányzástól csupán annyiban tért el a baloldali városvezetés a tegnapi nap folyamán, hogy megjelentek a Városházán, de a kormánypárti képviselők javaslatait arrogáns módon söpörték le az asztalról, miközben az új szervezeti és működési szabályzat szerint jóval kevesebb szót kaptak a fideszes képviselők. Pedig lett volna munka bőven, hiszen a hajléktalanügy, parkolás, a Lánchíd felújítása is terítékre került, sőt, a fideszes képviselők által benyújtott javaslat, a BKV-bérletek meghosszabbításának lehetősége akár konszenzust is eredményezhetett volna a közgyűlésben, de az emberek nagy barátai, a baloldali vezetők ezt leszavazták. Az indok is egyszerű volt: fizesse ki a kormány! A nyolc órán keresztül tartó közgyűlés jó részében szócséplés folyt, a kormánypárti javaslatok gúnyos reakciókat váltottak ki Karácsonyékból, a látványpolitika ismét győzedelmeskedett. A végig a helyszínen tartózkodó PestiSrácok.hu stábja a maratoni közgyűlés legérdekesebb pillanataiból összeállított egy tanulságos videót, amely igyekszik az ülés hangulatát is átadni. Nézzék meg videónkat!Volt miért razziázni a járvány után éledező belvárosban (VIDEÓ)
A belvárosban tartott ellenőrzésről szóló beszámolót tett közzé a police.hu, amelyből kiderül: a rendőrök az akció ideje alatt közel 900 embert igazoltattak és 90 autót ellenőriztek. Az intézkedések során garázdaság miatt nyolc, kábítószer-kereskedelem miatt kettő, kábítószer birtoklása miatt hat, elfogatóparancs alapján pedig négy körözött embert fogtak el. A járművezetők közül három főt ittas vezetés, két embert vezetéstől eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt állítottak elő, három esetben pedig a járművek engedély nélküli átalakítása miatt tettek szabálysértési feljelentést.Az ellenzék Tarlós gyanúba keverésével palástolná alkalmatlanságát
Vizsgálóbizottságot alakít a Fővárosi Közgyűlés az elmúlt évek korrupciógyanús ügyeinek kivizsgálására – jelentette be Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) főpolgármester-helyettes szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.Széchenyi Tímea: az új fővárosi vezetés halogatja a Lánchíd felújítását
„Most nincsen kapcsolatunk egyáltalán a fővárossal és meg is állt az egész ügyünk” – fogalmazott a gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke a Lánchíd felújításával kapcsolatban a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában.Nyár vége előtt nem írják ki Karácsonyék a közbeszerzést a Lánchíd felújítására
Miközben Karácsony Gergely főpolgármester folyamatosan szerencsétlenkedik a Lánchíd felújításával, több pénzt követel és a kormányra mutogat, a nemzet egyik szimbóluma egyre rosszabb állapotba kerül. Mindezt úgy, hogy egyébként a veszélyhelyzet lejárta előtt még hirtelen talált 10 milliárd forintot a fővárosi kasszában, amit egyszemélyi döntésének megfelelően lehet elkölteni, és ebből egymilliárd csak a városházára menne el. Deák Dániel politológus szerint Karácsony Gergely húzásai mögött egyértelműen az áll, hogy az áldozat szerepébe szeretne kerülni, a folyamatosan konfliktusgenerálással pedig a saját maga országos politikai szerepét kívánja növelni, ők ugyanis már 2022-re figyelnek. Más kérdés, hogy a szakértő szerint ez lassan már a saját szavazói között is visszaüthet – írja az origo.hu.Egymilliárdból "korszerűsíti" hivatalát Karácsony, miközben szétrohad a Lánchíd
Mintegy tízmilliárd forinttal emelte meg önhatalmúlag a főváros költségvetését Karácsony Gergely, amelyben egymilliárdot különített el saját hivatalának "korszerűsítésére", mindezt úgy, hogy a folyamatosan romló Lánchíd felújítása nem talált elég forrást – derül ki a szerdán megjelent főpolgármesteri rendeletből.Ajánljuk még
















