budapest
Egész Budapestre kiterjesztené nemlétező zuglói romastratégiáját Karácsony Gergely
Az ellenzéki főpolgármester-jelöltek vitáján, a romák felzárkózásának témakörében Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd jelöltje azt mondta: a zuglói modellt vezetné be a fővárosban is. A Zuglói Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Abházi József a zuglói modellről a Magyar Hírlapnak azt mondta: nem tud arról, hogy Zuglóban lenne bármilyen modell a cigánysággal kapcsolatosan, és hozzátette, nemhogy modellről, de helyi romastratégiáról sem tud.Tarlós: Nekem Kálmán Olgáról leginkább semmi nem jut eszembe
Teljesen megsemmisítő véleményt mondott az ellenzéki előválasztás szereplőiről Tarlós István főpolgármester a Magyar Hírlapnak adott interjújában. A csütörtöki interjúban Tarlós tökéletesen elhelyezett odaszúrásokkal jellemezte a casting résztvevőit. A főpolgármester szerint egyébként az egész ellenzéki cirkusz az előválasztással "szimpla agitprop tevékenység", éppen ezért nem tart tőle, és mint mondta, igazából az októberi megmérettetéstől sem.Gulyás Gergely a PS-nek: Magyarországon a DK a legszélsőségesebb párt
Már a Jobbik radikális, szélsőséges időszakában is az volt a véleményem, hogy a magyar politikai palettán Gyurcsányék és a DK az extrémen legszélsőségesebb párt Magyarországon - jelentette ki Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a PestiSrácok.hu azon kérdéseire, hogy Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége a Magyarországot megtámadó Judith Sargentinit méltatta - gyakorlatilag a hazug jelentéséről elhíresült holland képviselőt nevezte mintapolitikusnak -, valamint hogy Gyurcsány Ferencék, a DK öt magyar parlamenti képviselője az Országgyűlésben nemmel szavazott a nemzeti összetartozás évére. Gulyás Gergely nyomatékosította: a DK szándékosan folytat olyan politikát, hogy ennek a közösségnek nem érzi részesének magát. "A DK a legszélsőségesebb párt" - ismételte meg a tárcavezető. Sajnálatosnak nevezte, hogy a DK-val nemzeti alapról beszélni nem lehet, és hogy a DK mindig Magyarország és a magyar nemzettel szemben, az ellen cselekszik.Embercsempészés miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy iraki nőt Budapesten
Embercsempészéssel és közokirat-hamisítással gyanúsítottak meg egy iraki nőt Budapesten - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő esti Híradójában.A baloldali Publicus szerint Karácsony Gergely a valódi esélyes, Tarlós pedig egyre népszerűtlenebb
"Ha lassan is, de kopik Tarlós István népszerűsége" – derül ki a Népszava megbízásából készült Publicus-mérésből. A Népszava cikke szerint Karácsony Gergelyről ma 46 százalék hiszi el, hogy sikerrel vezetné Budapestet, ez pedig növeli az előválasztás tétjét.Még Kálmán Olga is nagyon megverheti Karácsony Gergelyt
Tavaly még miniszterelnök szeretett volna lenni; idén lehetséges, hogy a főpolgármester-jelölti castingot is elbukja Karácsony Gergely. Az IDEA által készített legfrissebb felmérés szerint ugyanis Zugló polgármestere még a mindenféle politikai tapasztalatot nélkülöző Kálmán Olgánál is népszerűtlenebb.Budapest magasan az egyik legbiztonságosabb turistacélpont Európában
A brit külügy tavasszal frissítette a nyári időszakban külföldre utazó állampolgárai számára elérhető hasznos tudnivalókat. Amíg a német, francia, belga és spanyol nagyvárosok kiemelt biztonsági kockázatként szerepelnek, addig szerencsére Magyarország és Budapest kapcsán semmiféle ilyen információ nem szerepel – írja a 888.hu.Gyurcsány bukása után is hasonló válogatás zajlott a baloldalon
Zajlik az ideális jelölt kiválasztása az őszi önkormányzati választás előtt a baloldalon. Egymás után jelentik be indulási szándékukat a főpolgármester-jelöltek, akiknek egy része még egy úgynevezett előválasztást is tart - olvasható a hirado.hu-n. Nemrég Kálmán Olga jelentette be indulását, aki a DK támogatását élvezi, két nappal ezelőtt pedig a volt szocialista Schmuck Andor is jelezte indulását az őszi önkormányzati választáson.Ajánljuk még

















