budapest
Letartóztattak három férfit, akik budapesti taxisokat zsaroltak
Letartóztattak három férfit, akik taxidrosztokat sajátítottak ki, majd pénzt kértek a sofőröktől Budapesten - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.Elképzelhető, hogy Karácsony nem fogja tudni működtetni a fővárost
Elképzelhető, hogy nem lesz képes Karácsony Gergely olyan többséget maga köré gyűjteni, hogy a Fővárosi Közgyűlésben elfogadtassa a főpolgármesteri kabinet összetételét. Ennek pedig könnyen az lehet az eredménye, hogy feloszlatják a testületet és új választást írnak ki Budapesten – írja a Magyar Nemzet.Büszke lehet Karácsony Gergely, konkrétan 42 fok van a 3-as metrón
A BKV közbeszerzési eljárás keretében még mindig csak a légkondicionálók beszerzésére ajánlatot adó gyártókkal tárgyal, megállapodás továbbra sincs. Közben a szerelvények orosz gyártójával sem történt érdemi előrelépés, a BKV kezdeményezte per is még csak kezdeti szakaszában van – írta az Index.Újabb részletek derültek ki Magyar Péter diszkóbotrányáról – Megkerülhettek a vízbe dobott felvételek
Több tanúvallomás is született már a rendőrségi nyomozás során, amely Magyar Péter diszkóbotránya ügyében indult – értesült a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság mások mellett kihallgatta azt a személyt is, akivel a Tisza Párt alelnöke konfliktusba keveredett az egyik belvárosi szórakozóhelyen június 21-én.A rabolt taxival halálos balesetet okozó személyt tegnap előállította a rendőrség kábítószerrel kapcsolatos vétség miatt (videó) - Frissítve!
Taxit rabolt tegnap 22 óra előtt néhány perccel Óbudán, majd az Árpád hídra hajtott, a Pestről Budára vezető oldalon, forgalommal szemben egy vélhetően tudatmódosítók hatása alatt egy fiatal férfi. A felhajtót elhagyva ütközött egy szembe érkező személyautóval, akkor még nem sérült meg senki. Az ámokfutó tovább száguldott, majd a margitszigeti lehajtót elhagyva frontálisan ütközött egy Suzukival, majd egy érkező taxi a roncsokba rohant. A taxirabló és a Suzukiban ülő pár azonnal meghaltak, négy további ember súlyosan megsérült. A taxirablót tegnap reggel drogfogyasztás miatt már előállították, ám elengedték.Újabb beváltatlan ígéret a sorban: Karácsony Gergely 46 traffipaxot ígért, egy működik belőle
Egy évvel ezelőtt egy ámokfutó sofőr halálra gázolt egy szabályosan közlekedő kerékpárost az Árpád hídon, miután autójával átszakította a korlátot. A fővárosi közlekedési biztonsági hiányosságaira rámutató tragédia akkor az egész magyar nyilvánosságot megrázta, és Karácsony Gergely sem akart kimaradni az esetet kísérő jelentős figyelemből. Akkor a főpolgármester nagyvonalúan megígérte, hogy 45 új traffipaxot fog kihelyezni a fővárosba, azóta mindössze egy működik – írta meg a Blikk.Alkotmányjogi panaszt nyújtott be a főpolgármester-választás eredménye miatt Vitézy Dávid
Vitézy Dávid a június 9-ei választási eredmény miatt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz alkotmányjogi panaszt. A korábbi főpolgármester-jelölt nem ért egyet az eredménnyel.Vitézy szerint kilátástalan adósságspirálba sodorta Karácsony Gergely a fővárost
A Budapestért Egyesület és az LMP volt főpolgármester-jelöltje újabb posztban szállt bele Karácsony Gergelybe, mely szerint a regnáló városvezető már a kampány időszakában is tudta, hogy hatalmas adósságba kerül a város az agglomerációs megállapodás miatt, de szándékosan elhallgatta ezt a választók elől. Vitézy szerint ezzel a főváros egy olyan adósságspirálba keveredhet, amelyből nem biztos, hogy lesz kiút. Kormányzati támogatás nélkül legalábbis biztosan nem.Ajánljuk még

















