budapest
Szentkirályi Alexandra: drogosok lepik el a fővárost, Karácsony Gergely pedig mindezt tétlenül nézi (videó!)
Egyértelműen romlott a közbiztonság, mióta Karácsony Gergely a főpolgármester. Szentkirályi Alexandra pénteken megosztott a Facebook-oldalán egy részletet a HírTV-nek adott interjújáról, amelyben azt mondta: Budapestnek vannak olyan részei, amiket szürkület után az ott lakók inkább elkerülnek, mert félnek a drogosoktól, akik az utcán lövik magukat.Megszerezte Rákosrendezőt, népszerűbb a miniszterelnöknél - Karácsony, a teljesítményben megfáradt politikus most már inkább Taylor Swift lemezeket bontogat (VIDEÓ)
Hiszen mi dolga is lenne a főpolgármesternek most, hogy Budapest élhetőbb mint valaha, sosem volt még ilyen jó a közbiztonság és Rákosrendező is épül-szépül, ahogy megígérte. Sőt, hirtelen mindenre lett is pénze a “kivéreztetett” és csőd szélén álló fővárosi Önkormányzatnak. Karibaba 40 rablója további játszótársakat kaptak maguk mellé, mindezt emelt fizetésért. Úgyhogy Karácsonynak ideje hátradőlni, gyárthatja a Taylor Swift contenteket TikTokra teljes nyugalommal.Elfogtak két dílert, akik egy budapesti társasház alagsorában termesztették a marihuánát
A VI. kerületi rendőrök két férfit vettek őrizetbe, akik egy társasház alagsorában termesztettek marihuánát - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.Ukrán zászlóval pózol, szájára veszi a kárpátaljai magyarokat, miközben eltávolította volna a Turul-szobrot – Mit is akar képviselni Hegyvidék kutyapártos polgármestere?
Azok után, hogy a kampányolásokat nem számolva Kovács Gergő elmúlt nyolc hónapja arról szólt, hogyan távolítaná el a Turul-szobrot Hegyvidékről, most bejelentette, a XII. kerületben épülhet meg „az orosz–ukrán háború áldozatainak első Ukrajnán kívüli emlékműve.” Arról az apróságról most feledkezzünk meg, hogy a háború áldozatai között nemcsak ukránok vagy magyarok, hanem oroszok és nyugati zsoldosok is voltak. De miért ukrán zászlóval képviselné a kárpátaljai magyarok áldozatait, amikor a turul Trianon óta az elszakított magyarság újraegyesítését is szimbolizálja?Itt valakik jól bekajálták az Ukrajna nevű marketingkampányt
Trump leoltotta Zelenszkijt, emiatt pedig több tíz ember megérezte a történelem hívását, és magából totál hülyét csinálva még jobban kiállt az ukrán elnök mellett. A Momentum például mindenkinél nagyobbat akart mondani, ezért kifejtették: most kell csak igazán kimondani, hogy “Slava Ukraini”, mások pedig a volt Moszkva térre (haha) mentek, hogy tüntessenek Trump ellen és Zelenszkij mellett. Igen, Budapesten (haha). Nem tudjuk, hogy Putyin és Trump mennyire ijedtek meg, az viszont rémisztő, hogy mennyire betalált az Ukrajnának nevezett marketingkampány, amit ezúttal is ugyanazok a dologtalan városi fiatalok szoptak be a legjobban, akik a papírszívószálnak is örülnek, meg elhiszik, hogy a szélerőművekben nincsen a környezetre brutálisan káros kenőanyag (hajtóműolajok és hidraulikafolyadékok), hogy az forogni tudjon. Ők egyébként már régen nem országként tekintenek Ukrajnára, ahol emberek élnek (és sajnos halnak), hanem egy termékként, amitől ők maguk szerintük jobbak, jobb emberek lesznek. Amúgy ez igaz is, Ukrajna már nem egy ország, hanem egy globális marketingkampány, Zelenszkij pedig nem egy elnök, hanem egy szimbólum, aki egy jól felépített brand arca.Karácsony nem adja könnyen magát, sőt minden eddiginél nagyobb Pride-ot ígér Budapesten
A főpolgármester Facebook-posztban jelentette be, hogy ő bizony már készül az idei Pride-felvonulásra, mondhat bárki bármit, a "szeretetünnep, örömünnep" meg lesz tartva idén is Budapesten.Mikrotüntetés után megkezdődött az embervadászattal vádolt német antifa előkészítő ülése a törvényszéken (videó)
Tíz fős (plussz látványos rendőri jelenlét) mikrotüntetés után az előkészítő üléssel megkezdődött az embervadászat vádjával bíróság elé állított Hammerbande-tag, Trux/Maja pere a Fővárosi Törvényszéken. Az utcán zömmel német antifák tüntettek a nem bináris szexuális orientációval rendelkező német vádlott szabadonbocsátásáért. Óhajukat azzal támasztották alá, hogy a magyar börtönviszonyok "borzalmasak". Nézzük meg, hogy néhány európai országban milyen börtönviszonyokkal kellene szembe néznie Trux/Majának.Embervadászat: Hanna Schillerért 1500 antifa tüntetett Münchenben, bűntársa, Simeon Trux/Maja mellett hányan fognak demonstrálni Budapesten? (videó)
Óriási bázisa van Németországban az erőszaktól sem visszarettenő, az antifa verőcsapataként működött Hammerbande nevű bűnszervezetnek. Hanna Schiller az egyike, akik a vád szerint 2023 februárjában részt vettek a budapesti embervadászatban; az amazont nem adták ki a német hatóság, ám bíróság elé állították február 19-én. Előtte ezerötszáz antifa tüntetett Münchenben Hanna szabadságáért. Pénteken Budapesten megismétlődhet a müncheni másfélezres tüntetés. A Fővárosi Törvényszéken előkészítő üléssel kezdődik meg Simeon Trux(Maja) felelősségre vonása. A rendőrség nagy erőkkel készül.Bombafenyegetés miatt felfüggesztett börtönre ítéltek egy líbiai férfit, aki hajléktalanként élt Budapesten
Terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette miatt jogerősen két év, végrehajtásában négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és öt évre kiutasította Magyarország területéről a Nyíregyházi Törvényszék azt a Líbiában született norvég férfit, aki kitoloncolása miatt bombarobbantással fenyegetőzött - közölte a törvényszék sajtószóvivője szerdán.Ajánljuk még

















