budapest
Lepusztulnak a gyógyfürdőink Karácsony „városvezetése” alatt
Nem tett jót a turizmusnak az, hogy a pandémia idején Budapest gyógyfürdőit nyolc hónapra be kellett zárni. Rengeteg a meghibásodás, egyre többször szükséges nagyobb, akár teljes rendszereket érintő műszaki problémákat megoldani. Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. korábbi vezérigazgatója elmondta: a gyógyfürdők állapotának romlásához többek között az új menedzsment is hozzájárult – írja a Magyar Nemzet.Négycsillagos légikikötő lett a budapesti repülőtér
Négycsillagos légikikötő lett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, ezzel Európa legjobb légikikötőivel került egy kategóriába az utazási élmény szempontjából – közölte a Budapest Airport szerdán az MTI-vel.Láng Zsolt: Budapesten ismét csőddel fenyeget a baloldal
Itt az ideje, hogy Budapest főpolgármestere kifogások helyett megoldásokkal szolgáljon – fogalmazott a parlamentben napirend előtti felszólalásában Láng Zsolt. A Fidesz országgyűlési képviselője kiemelte, hogy több mint három és fél éve nem vezeti senki a főváros önkormányzatát, Karácsony Gergely pedig csak a nevét adja a dollárbaloldal szereplőinek a gazdasági és hatalmi játékaihoz.Karácsony Gergely bűnbánó középsulis fejjel bejelentette a Facebookon, hogy az elherdált vagyonért a kormány a hibás (VIDEÓ)
Karácsony Gergely olyan haladó demokrata, hogy már csak a Facebookon való üzengetés lett minden dolga. Szerdai videójában például bűnbánó középiskolás fejjel bejelentette, hogy nem azért nincs pénz, mert elherdálta és folyamatosan a haverok zsebeit tömi vele, hanem mert a kormány elveszi a pénzt. A főpolgármester ugyanis nem tud szolidáris lenni, és még ha akarna, sem tudna, mert lassan a rászoruló vidéki települések fogják Budapestet finanszírozni, és nem fordítva. Mindenesetre itt egy újabb videó, amelyből kiderül, hogy Karácsony Gergely is nemzeti konzultációt hirdetett, csak más néven, és a fővárosiak eldönthetik, hogy támogatják-e a főpolgármestert az újabb ámokfutásában. Ismerjük Budapestet: támogatni fogják.Megvan az M3-as metró teljes vonalának átadási időpontja
Karácsony Gergely Facebook-oldalán jelentette be, mikor adják át az M3 metró teljes vonalát az utasforgalom számára. A főpolgármester szerint a végső dátum május 22-e.Wintermantel Zsolt: a főváros politikai színjátékot folytat a Lánchíd állami támogatásával kapcsolatban (Videó)
Wintermantel Zsolt nem kegyelmezett Karácsony Gergelynek a Fővárosi Közgyűlés ülésén – írta Facebook-oldalán kedden a budapesti Fidesz, miután a párt fővárosi frakcióvezetője politikai színjátéknak nevezte, amit a főváros vezetése a Lánchíd felújításának állami támogatásáról kommunikál.Robbanás történt Józsefvárosban
Robbanás történt egy egyemeletes társasház egyik lakásában, a VIII. kerületben, a Bérkocsis utcában. A födém beszakadt, a falak megrogytak, tűz azonban nem keletkezett – számolt be a történtekről a Katasztrófavédelem.Megöltek egy idős nőt a főváros II. kerületében
Holtan találtak egy idős nőt II. kerületi otthonában, a rendőrség emberölés miatt nyomoz - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon hétfőn reggel.Wintermantel Zsolt: a baloldal felelőtlen gazdálkodása vezetett oda, hogy szükség legyen a fővárosi megszorítócsomagra
Senki sem teheti meg, hogy a törvényesen kirótt adófizetési kötelezettségének nem tesz eleget - jelentette ki a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában azzal kapcsolatban, hogy Budapest nem fizetne be 25 milliárd forint szolidaritási adót.Ajánljuk még

















