budapest
Életveszélyesen megsebesítette kezelőorvosát egy budapesti férfi
Késsel megszúrta kezelőorvosát egy férfi csütörtök éjjel egy VI. kerületi kórházban, a helyszínen elfogták - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.Vérvarjú támadt óvodásokra Budapesten
Az Index arról ír, hogy vélhetően egy vérvarjú támadott meg óvodásokat Budapest XV. kerületében, aminek következtében többen is megsérültek. Az újpalotai óvodába két mentőegységet is küldtek a támadás után. Kórházba senkit sem kellett szállítani, hangsúlyozzák, de a helyszínen hat gyermeket és egy felnőttet is el kellett látniuk a mentősöknek.Karácsony megígérte, hogy nem lesz több ilyen balhé a Fővárosi Közgyűlésben
Facebook-bejegyzésben tette közzé véleményét Karácsony Gergely azzal kapcsolatban, hogy a Momentum és a DK konfliktusa miatt a Fővárosi Közgyűlés nem tudta megtartani szerdai ülését. A vita oka állítólag az időközi választás. A főpolgármester azt írta, hogy fontosak az ellenzéki pártok és a személyi kérdések is, de nem lehetnek fontosabbak, mint a város ügyei.Tarlós István szerint hiba volt, hogy a főváros felrúgta az együttműködést a kormánnyal
Miközben Karácsony Gergely az országos politikai ambícióira összpontosított a főpolgármesteri szék elfoglalása óta, a városüzemeltetés teljesen háttérbe szorult, kevés a szakértelem ehhez Karácsony kabinetjében – jelentette ki Tarlós István a Mediaworks Hírcentrumának. Budapest egykori első embere arra is rámutatott: miközben Karácsonyék arról panaszkodnak, hogy kiürült a kassza, Budapest pénzügyi helyzetéről eddig egyetlen valós, pontos adatot sem közöltek.Karácsonyék Horn Gyuláról neveznének el egy közterületet
Dolgozik a posztkommunista nosztalgia a baloldalon: Karácsony Gergely és csapata legújabban azt találta ki, hogy az enyhén szólva is kétes megítélésű Horn Gyuláról neveznének el egy közterületet a fővárosban. A néhai MSZP-s politikus kormányzása is kérdéseket vet fel, de a kommunista rendszerben betöltött szerepe – többek között az, hogy az 1956-os forradalom idején részt vett a szabadságharc leverésében – finoman szólva is kétes.A Magyar Autóklub szerint szakmailag megalapozatlanok a fővárosi lezárások
Környezet- és balesetvédelmi szempontból rossz döntés a rakpart lezárása az autós forgalom előtt – nyilatkozta a Magyar Nemzet megkeresésére Gyulainé Tóth Zsuzsa, a Magyar Autóklub jogi képviselője. A napilap keddi számában megjelent cikk felidézi, hogy múlt héten Karácsony Gergely főpolgármester arról beszélt: nem kell félni a rakpart lezárásáról. Mint mondta, jelenleg a tervezési folyamatban vannak, és várhatóan 2023 második felében indulnak el a munkálatok. A főpolgármester annak ellenére ragaszkodik a tervéhez, hogy az intézkedés ellen már több szervezet is, köztük a Magyar Autóklub is szót emelt.Karácsony félidei mérlege: korrupciós ügyek, fiktív cégnek számlázás, vesztegetés és jutalékos rendszer
A hazai törvények szerint ötévente tartanak önkormányzati választást, ami azt jelenti, hogy félidőhöz érkezett a ciklus, így már mérleget lehet vonni arról, amit az önkormányzati vezetők, többek között Karácsony Gergely elért az elmúlt időszakban. A főpolgármester nem vizsgázott jelesre: megválasztása óta botrányt botrányra halmoz, a tavaly nyilvánosságra került hangfelvételek szerint eladnák a Városháza épületét, amely a főváros legértékesebb ingatlana, mehet a szabad rablás, megjelentek a 2010 előtti enyves kezek is a főváros környékén, és ha mindez nem lenne elég, Karácsony a nagy zöldítés jegyében ellehetetlenítette az autós közlekedést, amelyért innen is csókoltatjuk.Hihetetlen, de igaz: Karácsony Gergely nagyon várja a közös munkát Lázár Jánossal
Karácsony Gergely kijelentette: bárkivel együtt tud dolgozni, aki Budapestet fejlesztené, azonban szerinte az jelenti a fő kérdést, hogy a kormány Budapestben ellenfelet lát, vagy szövetségest az ország fejlesztésében. Hozzátette azt is, hogy alig várja a közös munkát Lázár Jánossal, akire Budapest fejlesztését bízza a kormány.Lezüllesztették a főváros cégeit Karácsonyék
Karácsony főpolgármesteri győzelme után több fővárosi cégben alakultak ki kaotikus viszonyok. A legnagyobb visszásságok a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél (FKF) történtek, ahol a nem célszerű működés, az indokolatlan intézkedések, a kivételezés, valamint a dolgozók bizonytalanságban tartása együttesen azt eredményezték, hogy jelentősen romlott a köztisztaság a fővárosban – mutatott rá a Magyar Nemzet.Ajánljuk még

















