budapesti lakógyűlés
A DK zsebsztálinja mindannyiunkat megfenyegetett: csak remélni tudja, hogy békésen zajlik majd a gyurcsányista hatalomátvétel (Karanténvlog)
Ismét nagy hetet futottunk, hiszen Karácsony Gergely szokás szerint hülyét csinált magából, de erre még büszke is, hiszen a budapestiek 7 százaléka támogatja dedós felvetéseit, amibe beletartoznak a 14–18 évesek is, ugyanis ők is szavazhattak a lakógyűlésnek csúfolt bohózat keretein belül. A bolsevik taktika miatt már szégyenpír sincsen az arcán a főpolgármesternek, aki még levelet is írt Orbán Viktornak a budapestiek nevében, hiszen az 1,7 milliós fővárosban 136 ezren szavaztak, ebből pedig 79 százalék értett egyet Karigeri ostobaságaival. A Karantén hosszú pályafutása alatt igen sok értelmetlen baloldali hőzöngésbe és hangulatkeltésbe futott bele, így Vajda Zoltán, XVI. kerületi hivatásos provokátorral is találkoztunk már, de legutóbbi teljesítménye még nekünk is sok volt. Vajda ugyanis – nem először – azt rikácsolta, hogy az uniós pénzeket maga a kormány blokkolja, saját magát fosztva meg a hazánknak jogosan járó milliárdoktól. A DK sosem maradhat ki a Karanténvlogból: a heti söpredék legfajsúlyosabb figurája most Molnár Csaba, aki fenyegetően üzent a jobboldalnak, hiszen reméli, hogy békés lesz az átmenet, amikor a gyurcsányisták átveszik a hatalmat. A tipikus kommunista lózung, amikor a békéről beszél, de a szavai erőszakot sugallnak. A Karantén foglalkozik a Sas-kabaré szintjét még alulról sem súroló Tompos–Hajnal momentumos duó vicceskedésével is, akik a fröcsögésen kívül láthatóan semmihez sem értenek; miközben izzadságszagú poénkodásaikat próbálják spontánnak beállítani, mindenki számára világossá válik, hogy miért áll 5 százalékon a pártjuk.Karácsony keménykedik: fizetési felszólítást küld Lázár Jánosnak a Lánchíd kapcsán
Úgy tűnik, hogy Gyurcsány Ferenc továbbra is keményen fogja Karácsony Gergelyt. Legalábbis erre enged következtetni a tény, ami szerint a határozott és erélyes fellépéssel legkevésbé sem vádolható főpolgármester éppen Lázár Jánoson keresztül tervez emberkedni a kormánnyal.A lakógyűlésre szánt pénzt házon belül forgatják Karácsonyék
Május végén Karácsony Gergely azzal dicsekedett el, hogy az általuk életre keltett Lakógyűlés kézbesítését nem a Magyar Postával, hanem az önkormányzati alkalmazottakkal vitetik ki. Annak a közműcégnek a dolgozóival, amelynek feje a luxuséletével hencegő Mártha Imre. A portálunk birtokába jutott közérdekű adatigénylésből kiderült, hogy a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) így összesen több mint hatvanmillió forintra tett szert. Ebből több mint 59 millió forint a dolgozók bére, de azt csak az érintettek tudhatják, hogy milyen feltételekkel és mennyit kapnak a feladat elvégzéséért. Beszédes, hogy maga a főpolgármester adta hírül, hogy sokakhoz nem jutott el a Lakógyűlésről szóló levél... A marketinget is részben egy belső cég, részben a Facebook csinálja, amire 30 millió forintot szánnak. A Lakógyűlés egyhetes meghosszabbításával pedig a Pulai András-féle Publicus Kft. járt jól, mert így kicsivel többet kaphatnak a telefonos szolgáltatásaikért, de a matek valahogy nem stimmel.Alig érdekelt valakit Karácsony lakógyűlése, a főpolgármester mégis elégedett a minimális számú szavazóval, akiknek véleményét kötelezettségnek tekinti
Hiába hosszabbították meg egy héttel, június 18-áig a budapesti lakógyűlésnek nevezett fővárosi véleménynyilvánító szavazás határidejét, így is minimális érdeklődést mutattak a budapesti lakosok, pedig a 14 évesek is szavazhattak a baloldal új csodafegyvereként. Karácsony Gergely főpolgármester szerint óriási siker a kezdeményezés, ugyanakkor van olyan kerület, ahova az eredeti határidő, június 11-e előtt két nappal sem érkezett meg több küldemény. Az egész kezdeményezés több mint százmillió forintba került, de ez ilyenkor nem érdekli a folyamatosan fővárosi csőd miatt vinnyogó főpolgármestert.Rövid póráz – Karácsony még egy lakógyűlést sem csinálhat Gyurcsány emberei nélkül
Tegnap ért véget a Karácsony-féle Lakógyűlés határideje. A főpolgármester óriási sikerként tálalja a kérdőívet, ami azért is érdekes, mivel a rossz nyelvek szerint ki kellett tolni a határidőt, mert a kétbalkezes stáb nem tudta időben kikézbesíteni a szavazáshoz szükséges kódokat. Birtokunkba jutottak a Lakógyűlést lebonyolító fővárosi szerződések és kiderült, hogy Karácsony a nagy függetlenség jegyében néhány pár milliós szerződést sem köthet Gyurcsány régi sleppjének megkerülésével.Karácsony már kiegyezne az Autóklubbal
Határozottan üzent a Lánchíd ügyében a Magyar Autóklub elnöke, Karácsony Gergely pedig hajlik a kompromisszumra – írja az Infostart. A főpolgármester az InfoRádiónak adott interjújában beszélt az általa átpolitizált Lánchíd kérdéséről, amikor azonban a Magyar Autóklub szakmai érveivel szembesítették, már arról beszélt: lát lehetőséget arra, hogy közeledjenek az álláspontok.Meghosszabbítják Karácsonyék a Lakógyűlés szavazásának határidejét
A főpolgármester a közösségi oldalára feltöltött videóban mondta el, hogy bár állítólag nagy az érdeklődés a Lakógyűlést illetően, hiszen már több mint százezren szavaztak, de sokan azt jelezték, hogy valamilyen oknál fogva nem tudnak voksolni, ezért kitolják június 18-ig a határidőt: eddig mondhatják el a budapestiek a véleményüket. A nagy érdeklődés persze relatív, hiszen 1,7 millió ember él a fővárosban.Mi kérdezünk – Miért támadható jogilag Karácsony lakógyűlése? (Videó)
Karácsony Gergely az általa szervezett Lakógyűléssel akarja alátámasztani hibás politikai döntéseit. Azonban ez a népszavazásnak nevezett politikai haszonszerzési eszköz több sebből vérzik. Például, hogy a kiskorú gyermekek szavazhatnak arról, hogy mennyi adót fizessen be a főváros. A kiskorúak választójoga a fejlett demokratikus jogállamokban kifejezetten ritka – Európában az osztrák példát szokták emlegetni, ahol 16 év a választói korhatár. De a politikai döntéshozatalba sehol sem vonják be a 14 éves gyermekeket. Nem biztos, hogy a szülők azt akarják, hogy gyermekük adataival valamilyen módon visszaélhessenek. A Lakógyűlés tehát egy gyenge (de magas és vékony) ember gyenge próbálkozása arra, hogy hibás döntéseinek legyen valamilyen alapja. De vajon sérti-e a jogszabályokat ez a halvány kezdeményezés? Erről beszélgettünk Dr. Tóth Máté ügyvéddel, a Védett Társadalom Alapítvány Budapest Bizottságának a vezetőjével. Részletek a videóban!El a kezekkel a gyerekektől! Karigeri már a középiskolás fiatalok agyát tömi a baloldali demagógiával
El a kezekkel a gyerekektől, de ezt nemcsak a pedofiloknak üzeni a normális többség, hanem azoknak a politikusoknak is, akik képesek belevonni 14-16 éves fiatalokat abba, hogy fontos dolgokról szavazzanak. Ha figyelembe vesszük, hogy a baloldali demagógia milyen káros a felnőttekre, elképzelhetjük, hogy milyen sérüléseket okoz a gyerekeknél, akik 14 évesen sokkal többet érdemelnek annál, mint hogy Karácsony Gergely semmitmondó, mindent is megígérő üres szólamait hallgassák. Ez történt ugyanis nemrég, hiszen a középiskolásoknak tartott vackorba harapott fejtágításon túl megtudhattuk azt is, hogy a híres Budapesti Lakógyűlésen részt vehetnek már 14 évesek is, elvégre nem lehet elég korán kezdeni az agymosást.Ajánljuk még