Pesti Srácok

El a kezekkel a gyerekektől! Karigeri már a középiskolás fiatalok agyát tömi a baloldali demagógiával

El a kezekkel a gyerekektől! Karigeri már a középiskolás fiatalok agyát tömi a baloldali demagógiával

El a kezekkel a gyerekektől, de ezt nemcsak a pedofiloknak üzeni a normális többség, hanem azoknak a politikusoknak is, akik képesek belevonni 14-16 éves fiatalokat abba, hogy fontos dolgokról szavazzanak. Ha figyelembe vesszük, hogy a baloldali demagógia milyen káros a felnőttekre, elképzelhetjük, hogy milyen sérüléseket okoz a gyerekeknél, akik 14 évesen sokkal többet érdemelnek annál, mint hogy Karácsony Gergely semmitmondó, mindent is megígérő üres szólamait hallgassák. Ez történt ugyanis nemrég, hiszen a középiskolásoknak tartott vackorba harapott fejtágításon túl megtudhattuk azt is, hogy a híres Budapesti Lakógyűlésen részt vehetnek már 14 évesek is, elvégre nem lehet elég korán kezdeni az agymosást.

A baloldal sikeresen lak le és tesz sivataggá olyan témaköröket, amelyek alapvetően fontosak lennének. Amikor hiteltelenné válnak, újabb divatos témákat találnak, amelyhez természetesen ugyancsak nem értenek, azonban látványpolitizálással és semmitmondó ígéretekkel bélelik ki a tökéletes ürességet. Most épp a bolygóért aggódnak, csak éppen nem tesznek semmit azon kívül, hogy zöldre festik a vörös pufajkájukat, mégis igyekeznek kisajátítani a témát. Meglett, gondolkodó emberek nem hajlékonyak a csalira, ezért a még jócskán formálható, naiv fiatalokra, és egyre inkább a gyerekekre fáj a foguk, akikkel megpróbálják elhitetni, hogy fontosak számukra, sőt még szavazhatnak is bizonyos ügyekben. Igyekezzünk megelőzni a fájdalmas csalódást, hiszen azok a fiatalok, akik most 14-16 évesen a dróton rángatott főpolgármestert hallgatják, később borzasztóan szégyellni fogják ezt a pillanatot és dühösek lesznek azokra, akik kihasználták őket. A budapesti főpolgármester pedig hatalmas ötlettel rukkolt elő nemrégiben, a Budapesti Lakógyűléssel, ahol a 14 évesek is szerepet kaphatnak.

Karácsony Gergely mindent bevet az önkormányzati választások előtt, hiszen ezzel is bizonyíthat Gyurcsány Ferencnek. Fotó: Karácsony Gergely Facebook-oldala

Milyen érdekes, hogy a folyamatosan a többség hatalmáról papoló baloldal megint saját szavait hazudtolja meg, amikor a budapestiek véleményének állítja be egy törpe kisebbség üzenetét, megtámogatva 14 éves fiatalokkal, akik bizonyára felelősségük teljes tudatában döntenek majd arról, hogy milyen szakmai háttere van annak, hogy közlekedjenek-e autósok a Lánchídon, vagy ne. Láthatóan a főpolgármester minden erejét igyekszik beleadni, hogy szánalmasabbnál szánalmasabb módszerekkel bizonyítson Gyurcsány Ferencnek, hogy bízhat benne, kiszolgálja a baloldali érdekeket Budapesten. Ha kell, akkor a középiskolásokat is bevonja a buliba. Miért ne?

PestiSracok facebook image

Karácsony és a baloldal előszeretettel szidja a Nemzeti konzultációt, amelyet legutóbb is mintegy 1.5 millióan töltöttek ki, a főpolgármesternek pedig volt olyan vastag bőr az arcán, hogy kimondja, az ő kérdései nem lesznek bugyuták, nem úgy mint a kormányé. Ehhez képest olyan bornírt kérdésekkel bombázza a budapestieket, miszerint legyen-e a dugó a Lánchídon vagy sem. Micsoda remek felvetés. Nyilván minden fővárosi lakos azt szeretné, ha dugók lennének és élhetetlen lenne a város. Ebben mondjuk Karácsonyék tehetetlen bandája komoly eredményeket ért el, ahol lehet, ott növelték a dugókat, de legalább a tanácsadók megkapták jól megérdemelt pénzüket és Mártha Imre is nyugodtan pihenhetett le a home office után egy egzotikus tengerparti luxusházban valahol Floridában. A módszereket ismerjük, látjuk, hogy néhány száz fiatalt felhergelnek akkor is, amikor a rendőröknek kell vezetni őket teljesen céltalanul. Ezeket az akciókat pedig olyan emberek koordinálják, akik valóban felelősek az oktatás és az egészségügy 2010 előtti mélyrepüléséért és káoszáért. A kommunisták tényleg nem változnak, de a gyerekektől el a kezekkel!

Vezető kép: PS/Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."