bűnszervezet
Rendőrkézre került az unokázós bűnbanda vezére (Videó!)
Idős emberek megkárosítására, úgynevezett unokázós csalásokra szakosodott bűnszervezet egyik irányítóját vették át a Ferihegyen a budapesti rendőrök. A férfit az Egyesült Királyságból szállították Magyarországra, ezzel a banda minden tagja rács mögé került – olvasható a Rendőrség honlapján.Kiskorú lányokat futtatott Bécsben egy magyar bűnbanda
Kiszolgáltatott helyzetben lévő lányokat futtatott Bécsben egy négyfős magyar bűnbanda. Elvették a megkeresett pénzüket és magukra költötték, vagy hazaküldték a családjuknak. A banda tagjai 2017 év tavaszától mintegy négy hónapon át két, gyermekotthonba nevelkedett kislányt kényszerítettek prostitúcióra.Milliárdos költségvetési csalás miatt emeltek vádat hét ember ellen
Bűnszervezetben elkövetett, milliárdos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyészség két férfit közokirat-hamisítással is vádol, a vád szerint strómanként jártak el, egyikük egy hamisított szerb útlevél felhasználásával.Felszívódott a Czeglédy-ügy egyik kulcsszereplője?
Június közepén hallgatná ki vádlottként a Kecskeméti Törvényszék a Czeglédy-ügy kulcsszereplőjét, A. Zoltánt, azt a strómant, akinek a nevén futó iskolaszövetkezetek először megbuktak, és aki több ízben tett már terhelő vallomást Gyurcsány ügyvédjére. A. Zoltánt és egyik társát a makói iskolaszövetkezet ügyében már elítélték, majd a nagy ügyben is megvádolták bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással. Ő volt az, akit a börtönben súlyosan bántalmaztak, mégis sokáig együttműködő volt, beismerő vallomást tett. és egyezséget is kötött az ügyészséggel, tavaly nyáron azonban visszalépett a megállapodástól. Azt, hogy mi történhetett ezt megelőzően, azt pontosan senki sem tudja, talán csak az érintettek, ugyanakkor információink szerint A. Zoltán, Czeglédy régi barátja azután, hogy visszakozott, lelépett az országból.Czeglédy testvére is a bíróság elé állt – Folytatódott az adócsalás miatt indított büntetőper
Czeglédy Csaba testvére, Czeglédy Péter, felesége, P. Anita, valamint a Human Operator könyvelője, Cs-né K. Judit vádlottak meghallgatásával folytatódott szerdán a hat és fél milliárdos, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás ügyében folyamatban lévő büntetőper a Kecskeméti Törvényszéken. A terheltek egyike sem tett vallomást. A Czeglédy-per azt követően került Kecskemétre, hogy a PestiSrácok.hu által kirobbantott szegedi bírósági botrány után a Szegedi Törvényszék utolsó olyan bírái is elfogultságot jelentettek, akik tárgyalhatták volna az ügyet.Sok kiskorú migráns lelép az olasz gyermekvédelmi központokból
Olaszországban a 2019 és 2020 közötti időszakban több mint ötezer-hétszáz kis- és fiatalkorú migránsnak veszett nyoma. Megérkezésük után eltűntek a hatóságok vagy a velük foglalkozó szervezetek szeme elől. Naponta majdnem nyolc, szülői kíséret nélküli, tizennyolc éven aluli bevándorlónak veszik nyoma, ez a legmagasabb európai aránynak számít az ANSA olasz hírügynökség hétfőn közölt adatai szerint. Jobb esetben a gyerekeket és fiatalokat rokonok, ismerősök viszik el magukkal, rossz esetben a bűnszervezetek karmaiba kerülnek.Újabb ügyben hallgatta ki gyanúsítottként az ügyészség Simonka Györgyöt
Meg akarta vesztegetni az egyik tanút a társaival együtt bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással vádolt Simonka György, a kormánypárti országgyűlési képviselő ellen ezért újabb büntetőeljárás indult – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.Gyógyszerhamisítókat tartóztatott le a bíróság
Gyógyszerhamisítás gyanúja miatt négy férfit letartóztatott, ötödik társukat bűnügyi felügyelet alá helyezte a bíróság; a nyomozó hatóság a házkutatás során csaknem kilencmillió darab tablettát foglalt le – közölte pénteken a Fővárosi Törvényszék.Hárommilliárd forintos költségvetési csalást okozó bűnszervezet tagjait tartóztatták le Fejér megyében
A Székesfehérvári Járásbíróság egy, a költségvetésnek hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet hét tagjának, majd csütörtökön újabb két tagjának letartóztatását rendelte el – közölte a Fejér Megyei Főügyészség. A közlemény szerint az ügyészség minősített költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indítványozta a szervezet tagjainak letartóztatását. A csütörtöki döntés nem jogerős, mert a védelem fellebbezett ellene.Ajánljuk még

















