burka család
Visszaköveteli az állam a Burka Ferencnek kifizetett kártérítési összeget
Visszaköveteli az állam a Burka Ferencnek kifizetett, húszmilliós kártalanítási összeget. Burka ügye lassan huszonkét éve húzódik, 2006-ban ítéltek neki kártalanítást, azonban később újabb bizonyítékok merültek fel az 1999-ben elkövetett gyilkosság kapcsán.Burkáék ismét rács mögött – Börtön után 45 milliós kártérítés, majd újabb börtön
Megint börtönben Burkáék, akik korábban az eddig megítélt legnagyobb, 45 millió forintos kártalanítást kapták – írja az Index.hu. A szövevényes ügy lényege egy olyan 1999-ben történt gyilkosság, amelyben csak évekkel később kerültek elő meggyőző bizonyítékok. Időközben Burkáék börtönben is ültek, kártérítést is kaptak; most ismét börtönben vannak.Ismét elítélték Burka Ferencet és a fiát, a bíróság épületéből mégis szabadlábon távoztak
Csütörtök délben a Debreceni Ítélőtábla jogerősen 9 év fegyházbüntetésre ítélte az idősebb Burka Ferencet, és 7 év 6 hónapra a fiát, a fiatalabb Burka Ferencet egy 1999-ben elkövetett gyilkosság miatt – írta meg a 444.hu. A történet érdekessége, hogy 1999-ben ez már egyszer megtörtént, de akkor hat év előzetesben töltött idő után mégis felmentették őket, sőt, milliókat kaptak kártérítésként. 2012-ben újraindították ellenük a nyomozást, majd a bírósági eljárást, most csütörtökön pedig jogerős ítélet született: mégis bűnösök. Ennek ellenére lehet, hogy mégsem kell börtönbe menniük.Ajánljuk még











