chemnitz
Saját állampolgárait zárná börtönbe Németország a chemnitzi gyilkos migránsok helyett
Híradások szerint elfogtak és előzetes letartóztatásba helyeztek Németországban hétfőn hat feltételezett "szélsőjobboldali" terroristát. Mint azt már korábban megírtuk (ITT), a chemnitzi terrortámadás egyik gyanúsítottját, egy huszonkét éves iraki migránst pedig szabadon engedtek, miután ügyvédje panaszt emelt a fogva tartása ellen.Roskadozik a merkeli rendszer – most is a lejtő legaljáig várnak a németek?
A németek híresek a kitartásukról: ha már minden elveszett, akkor is utolsó vérig harcolnak és nem adják fel. Igaz volt ez rájuk akkor is, amikor Adolf Hitler parancsszavára meneteltek és mindent gyűlöltek, ami nem árja, és igaz ez akkor is, amikor milliós tömegével fogadják be az afrikai, közel-keleti és más, harmadik világból érkezett területfoglalókat. Mindegy, csak valakit követni lehessen, az eszme másodlagos. Lassan egész Európa kijózanodóban van, a németek azonban ismét ragaszkodnak a megkezdett úthoz, hiába vezet az egyre nyilvánvalóbban a szakadékba. Meddig tarthat ez, és mi jöhet utána?Német szigor – szabadon engedték az egyik chemnitzi gyilkos migránst
Szabadlábra helyezték kedden a németországi Chemnitzben tüntetéseket kiváltó emberölés egyik gyanúsítottját: a huszonkét éves iraki migráns a helyi bíróság utasítására nyerte vissza szabadságát, miután ügyvédje panaszt emelt a fogva tartása ellen.Chemnitzben továbbra is tüntetnek
Újabb tüntetés volt péntek este a németországi Chemnitzben, amelyen 3500 jobboldali vett részt. A tömeg a város központjában lévő ikonikus emlékművénél, Karl Marx szobránál gyűlt össze, ahol az egyik táblán az a felirat szerepelt, "Többen vagyunk! Folyamatosan visszajövünk!".Koalíciós válság Németországban – fejetlenség a nagy európai hódítás küszöbén
Miközben Angela Merkel Hitler álmának beteljesítésén, a német vezetésű Európa megteremtésén szorgoskodik, újabb koalíciós válság robbant ki Berlinben. A nagykoalíció másik porladozó lábát adó SDP el akarja távolítani az Akotmányvédelmi Hivatal (BfV) vezetőjét, Hans-Georg Maassent, miután nyilvánosan megkérdőjelezte a chemnitzi tüntetések után kialakult antifasiszta hangulathoz gyúanyagot nyújtó, külföldiek tömeges levadászásáról szóló hírek igazságtartalmát. A bajor CSU által delegált belügyminiszter viszont kiállt Maassen mellett, így Európa következő elsőfőtitkárkancellárja hódítás helyett először hazai szövetségeseit kénytelen pacifikálni.Ismét migránsok gyilkoltak Németországban
Ismét megöltek egy német férfit bevándorlók Németországban, Szász-Anhalt tartományban, egy kistelepülés játszóterén. A gyilkosság miatt két afgánt vettek őrizetbe a hatóságok, az eljárásban kiderült, hogy egyiküket már rég kiutasították az országból. Egy helyi politikus arra hívta fel a figyelmet, a német kormánynak át kellene gondolnia, hogyan kezeli a jövőben a migráció kérdését.Újabb gyanúsítottat keresnek a chemnitzi késeléssel összefüggésben
Újabb gyanúsítottat keresnek a németországi Chemnitzben kezdődött tüntetéssorozatot kiváltó halálos késelés ügyében - jelentette kedden az ARD országos közszolgálati televízió. Az emberöléssel eddig két férfit gyanúsítottak meg, az egyiket szíriai, a másikat iraki állampolgárként azonosították. Az ARD beszámolója szerint most ellenőrzik személyazonosságukat.Sajtóklub: A chemnitzieket neonácizó német média "Muszter-maszter Bánótól" tanult
Heller Ágnes demonstrációt szervez, "A nacionalizmus ellen az egységes Európáért" címen. Bayer Zsolt elmondta, a szervezők ötmilliós részvételre számítanak, azonban a visszajelzések alapján még ezer embert sem érdekel. Bencsik András az ECHO TV Sajtóklub című műsorában elmondta, Heller Ágnesnek nem a jövőről, hanem a múltról van víziója. Amit most képvisel, az egy az egyben az őskommunizmus jelmondata. A műsor vendégei ezúttal: Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója, Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője és Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője.Több tízezren gyűltek össze a németországi Chemnitzben egy szolidaritási koncertre
Több tízezren gyűltek össze hétfőn a németországi Chemnitzben egy ingyenes szabadtéri koncertre, amelyet a szervezők az utóbbi napok erőszakba forduló tüntetései után a "Felkelés a szélsőjobboldali uszítás ellen - Rasszizmus helyett szolidaritás" mottóval hirdettek meg.Ajánljuk még