cia
Anonymus-hangfelvétel: Szabó Tímea k*rva kemény csaj, a CIA-nak dolgozott Kabulban
Újabb hangfelvétel került nyilvánosságra: Anonymus Szabó Tímeáról hozott egy felvételt, amelyen egy kötetlen beszélgetés hallható. Az érintett felek a baloldal és a globális világ pénzügyi köreiről beszélnek. Elhangzik, hogy a Párbeszéd politikusát, Szabó Tímeát például a CIA, azaz az amerikai titkosszolgálat képezte ki és küldte Kabulba.Putyinnal tárgyalt a CIA igazgatója
A CIA igazgatója múlt heti moszkvai látogatása során regionális konfliktusokról telefonon tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn.Ellenzéki megfigyelésverseny
A magyar kormány ellen folytatott hibrid hadviselés része, hogy időről időre ellenőrizhetetlen hitelességű, „kiszivárgott” dokumentumokkal állnak elő. Pártatlan kívülálló nem erősítheti meg még a „dokumentumok” létét sem, nemhogy a hitelességüket. Ilyen irat a Pegasus-botrány kapcsán emlegetett ötvenezer állítólagos célpont adatait tartalmazó irat, amelyről rendszeres időközönként újabb és újabb nevet húz elő a Soros-hálózathoz tartozó magyar sajtó. Az azonban még a hibrid hadviselés történetében is példátlan, amit Márki-Zay Péter művelt: vélhetően saját maga által fabrikált iratot tárt elő, mint megfigyelésének „bizonyítékát”.Az FSZB szerint a CIA is segített Ukrajnának az orosz "zsoldosok" elrablásának kísérletében
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat szerdai sajtóközleményében kijelentette, hogy megbízható a CNN amerikai hírtelevíziónak az az értesülése, miszerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) segített megszervezni azt a műveletet, amely tavaly harminchárom orosz állampolgár fehéroroszországi őrizetbe vételéhez vezetett, és amelynek célja a "zsoldosok" elrablása volt.Lebuktatta a CIA ügynökeit Biden, aki remek érzékkel osztotta meg a neten, kikkel tárgyal
Gyakorlatilag lebuktatta a titkosszolgálat több vezető munkatársát is Joe Biden, akinek azt a fotót sikerült megosztani a világhálón, amelyen jól látható, hogy Kamala Harris alelnökön kívül milyen magasrangú tisztségviselőkkel tárgyal. A gond csak az, hogy a fotón bizonyos CIA-ügynökök is jól felismerhetők – írja az International Business Times értesülése alapján a Neokohn. Biden kommunikációs csapatának köszönhetően az egész világ megtudhatta, hogy kik segítik a titkosszolgálattól az amerikai elnököt.Amnesty International, kémszoftver, CIA - de hogy jön a képbe Orbán?
Bástya elvtárs is megnyalná a tíz ujját a Soros-szervezetek által tuningolt lehallgatási sztorikon: mert bizony nem kizárt, hogy ürgebőrbe varrt izraeli ügynökök buktatták le Siewert András Soros-partizánt 2018-ban, hogy Orbánt segítsék. A gonoszdiktátor pedig mindenkiről mindent tudni akar. Ezért is fejlesztett ki az Amnesty International egy olyan szoftvert, ami megmutatja, ha kémkednek utánunk. Szakértők szerint azonban ez kockázatot is rejt magában: az ingyenesen letölthető alkalmazásokkal ugyanis simán telepíthetjük az adathalász programokat. (Egyébként szívesen megadom a nagyi almás pitéjének receptjét, nem muszáj kibertámadást indítani érte a szíájéééééénaaak)Borvendég Zsuzsanna: A taxisblokádban a CIA is közreműködhetett
Az 1990-es taxisblokád szervezésébe a CIA is belenyúlhatott - minderről Borvendég Zsuzsanna történész beszélt a Vasárnap.hu-nak adott interjújában. A Magyarságkutató Intézet munkatársa kifejtette azt is, miként mentette át hatalmát az MSZMP-t kiszolgáló állambiztonsági hálózat a rendszerváltást követően, illetve milyen módszerekkel avatkoztak bele a magyar politikába külföldi titkosszolgálatok. Az ismert kutató rámutatott arra is, hogy milyen párhuzam figyelhető meg a taxisblokád és napjaink "színes forradalmai" között.A CIA segíthetett leleplezni a kecskeméti terroristát
A CIA-tól kaphattak információkat a hazai társszervek az Iszlám Állam terrorszervezettel szövetkező huszonegy éves kecskeméti egyetemistáról, aki komoly tömegbe hajtásos merénylet végrehajtását tervezhette, ám a TEK lecsapott rá – derül ki a Blikk cikkéből.Célkeresztben Magyarország – Szabó Tímea és a hírszerzői tevékenység
Szabó Tímea életútja egy James Bond-film forgatókönyvében is megállná a helyét – erre hívtuk fel előző adásunkban a figyelmet. Felidéztük azt is, hogy a PestiSrácok.hu tényfeltáró cikksorozata, a Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikai életben már 2018-tól kongatja a vészharangot: Magyarország belpolitikájába számos olyan beavatkozási kísérlet figyelhető meg, ami nem hazánk, hanem más országok, nemzetek érdekét szolgálják. Nem csupán a Momentum elnökségi tagjairól lehet elmondani, hogy már megalakulásukkal is saját hazájuk ellen tevékenykedtek, az ellenzék látványos összefogása sem a véletlen műve. Bár azt gondolnánk – és szeretik ezt hangoztatni –, hogy különböző ideológiai alapokkal rendelkeznek, Az Ügy legújabb adásában rávilágítunk bizonyos összefüggésekre, amelyek ismeretében elgondolkodtató, hogy milyen érdekek mentén szerveződő társulás az, amely gőzerővel próbálja megdönteni az Orbán-kormányt. A jogállamiság nevében diktátorozó ellenzék színe-java annyira transzparens, hogy még saját önéletrajzaikban is ellentmondásokat figyelhetünk meg. A parlamenti mikro-manó-frakció, vagyis a Párbeszéd pedig elképesztő magabiztossággal feltűnősködik évek óta, Szabó Tímeával az élen.Ajánljuk még