civil szervezetek
Szijjártó: Soros György képtelen elfogadni a magyar választás eredményét
Szijjártó Péter kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azzal kapcsolatban, hogy Soros György megbeszélést folytatott Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság alelnökével, elmondta, két olyan emberről van szó, akik szélsőségesen bevándorláspártiak.Soros álciviljei utolsó rohamra indulnak a kormány ellen még a választás előtt
A pártok gyűléseinek kamerás megzavarására és választási csalások (?) dokumentálására biztatva segítenék a „választói tájékozódást” a Soros-féle álcivil szervezetek – írja a Tűzfalcsoport nevű blog.Az Emberi Jogok Európai Bíróságán panaszkodnak Soros civiljei
Tizennégy civil szervezet közösen kérte a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságát, hogy mondja ki, a civiltörvény sérti a civil szervezetek alapvető jogait. Ugyanezek a szervezetek fordultak korábban az Alkotmánybírósághoz is ugyanezzel a beadvánnyal - írja a 24.hu."Minden jót két viszki között Lajos" (Videóval!)
A Hír TV kameráján keresztül üzent Deutsch Tamás a médiamogul oligarchának, Simicska Lajosnak. A Hír TV egy európai parlamenti szavazásról kérdezte a Fidesz EP képviselőjét, amelyet a Simicska-média egyébként egyöntetűen úgy magyarázott, hogy a Szájer József vezette néppárti magyar képviselőcsoport a migráció területén dolgozó civil szervezetekkel való együttműködésre szólította fel a tagállamokat. Deutsch Tamás a kamerába nézve a televízió gazdájának, Simicska Lajosnak üzent. A következő szavakkal: "Minden jót két viszki között Lajos!"Alufólia-sisakban trollkodott a DK-s képviselő Debrecenben
„Ufók és a kormányzati őrültségek ellen” óvó alumínium sisakban ült be a közgyűlésbe, s egy ilyet adott át a polgármesternek is Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője. Mint arról a DeHír.hu beszámol, a politikus trollkodását a debreceni közgyűlés előtt adta elő, ahol csütörtökön a Soros-szervezetek elutasításával foglalkoztak.Még a választás előtt életbe léphet a "Stop Soros"
Megerősítette Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, hogy az áprilisi 8-i választás előtt hatályba léphet a Stop Soros elnevezésű törvénycsomag. A politikus az ECHO Televízió Napi aktuális című műsorának csütörtöki adásában felhívta rá a figyelmet, hogy a tervezet már nyilvános, így elindulhat a társadalmi egyeztetés, vagyis mindenki, a civil szféra és a parlamenti pártok is kifejthetik a véleményüket."Mindent elkövetünk a migrációs kiskapuk eltűnéséért"
A kormány mindent elkövet, hogy fizikai és jogi értelemben egyaránt eltűnjenek az illegális bevándorlók által kihasznált kiskapuk, ezt a célt is szolgálja a "Stop Soros" törvénycsomag - jelentette ki a kormányszóvivő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön. Kovács Zoltán azt mondta, Soros György hálózata azon dolgozik, hogy minél több ember érje el Európát, mert ebben látják a kontinens jövőjét.Izrael rövidre zárta a kapcsolatot az ország ellen ügyködő szervezetekkel: kitiltotta a képviselőiket
Az izraeli stratégiai ügyek minisztériuma vasárnap közzétette azoknak az Izrael bojkottálását követelő szervezeteknek a listáját, melyeknek tagjait nem engedik be az ország területére – jelentette a helyi média. Húsz olyan külföldi szervezet aktivistáit tiltották ki Izraelből, amelyek az Izrael-ellenes BDS (Boycott, Divestment and Sanctions, azaz Bojkott, megfosztás és szankciók) mozgalmat szervezik, támogatják.Soros civiljei minden eszközzel gátolják, hogy sikeresen védekezzünk a bevándorlás ellen
A kormány célja a civil törvény módosításával az átláthatóság megteremtése volt, amit megoldottak. A vidéki városokban pedig nem civilek elleni kampány, hanem védekezés folyik. Soros György, és az általa támogatott szervezetek mindent megtettek annak érdekében, hogy megakadályozzák, hogy hatékonyan tudjon védekezni az ország a bevándorlás megakadályozásában - jelentette ki Gulyás Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.Ajánljuk még