cpac hungary
Retardáltnak nevezte a 444 az elismert konzervatív véleményvezért
A 444 podcast sorozatának legutóbbi, május 28-i epizódjában a beszélgetés résztvevői szót ejtettek többek között a május 19–20. között megrendezett CPAC Hungary konferenciáról is. A 444 az erről szóló beszélgetésben Candace Owenst, a CPAC egyik közismert színes bőrű felszólalóját retardált feketének – írja az Origó.Szánthó: A CPAC megmutatta, hogy a magyar jobboldal a nyugati jobboldal egyik vezető ereje
A múlt hét végén rendezett Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary 2022 című rendezvény nem pusztán nemzetközi erődemonstráció volt a magyar jobboldal mellett, hanem megmutatta, hogy a nyugati jobboldal egyik vezető ereje a magyar jobboldal – mondta az Alapjogokért Központ igazgatója az M1 aktuális csatornán, hétfőn.Schmidt Mária: Nagy szükség van egy internettévés PestiSrácokra, ami előtt nagy jövő áll (videó)
Schmidt Mária Föderalizmus vagy szuverenizmus? címmel tartott előadást a CPAC-en, ahol Huth Gergely arról kérdezte a történész-főigazgatót, hogy vajon a háború mellékhatásaként nem erősödnek-e meg újra a föderalista brüsszeliták? Szóba került az is, hogy Magyarországon kellően tudja-e érvényesíteni a jobboldal Orbán Viktor csütörtökön, a konzervatív siker zálogaként megfogalmazott 12 pontját, amiből minket leginkább a 4-es pont diadala érdekel. Ez, mint ismert, így szól: „legyen médiánk!”Hogyan lesz a politikai centrum a jobboldalon, avagy a szabadságharcos konzervatívok tizenkét pontja
A városi legenda szerint Orbán Viktortól megkérdezték, miként van ennyi ideje olvasni. A miniszterelnök így válaszolt: annyira gyenge az ellenzék, hogy hagynak neki. Persze, mi tudjuk – a viccet félretéve –, hogy intellektuális igény is szükségeltetik, ami az ellenzéki oldalon eltűnőben van. És annak tapasztalata is, hogy milyen az, amikor a komcsik és a liberálisok (plusz a fasiszták) összefognak, mikor ők írják a politikai játékszabályokat, mikor leuralják a kultúrát, a médiát és a gazdaságot. A nyugati, illetve a tengeren túli konzervatívok csak most szenvedik meg. Orbán Viktor ezt tudja, ahogy ma már azt is megtanulta, hogy bátorság, szorgalom, hit és alázat nélkül nincs győzelem. Okosabbnak kell lenni, mint az ellenfél. E tudást és tapasztalatot, pontosabban a progresszív politikai tömb legyőzésének nyílt forráskódú receptjét ismertette 12 pontban a CPAC-kongresszuson.Kövér László a CPAC-en: Egy csónakban evezünk az amerikai jobboldallal (Videó)
Kövér László a CPAC-en tartott beszédében elmondta: szerinte politikai ellenfeleink már rég felismerték, hogy együtt erő vagyunk, és ezért hálózattal szőtték át a világot. A kérdés, hogy a világ konzervatívjainak mit kell tenniük, hogy ennél eredményesebbek legyenek? – fogalmazott a házelnök.A Washington Post szerint a budapesti CPAC elárulta a konzervatív mozgalmat
Nagyon sok amerikai gondolja azt, sok liberális is, hogy Amerikában épp elveszik a szabadság. A CPAC Magyarországra jövetele az amerikai konzervatívok azon felismerésének a következménye, hogy a világ intellektuálisan sem csak Amerikából áll. Az amerikai és általában a nyugati liberálisokat pedig sokkolja Orbán Viktor és a Fidesz, sőt Magyarország sikeressége is. A vezető nyugati liberális média híradásaiból süt a félelem, hogy az ő országaikban is újra öntudatra ébredhet a normalitás.Schmidt Mária a CPAC-en: Az EU a saját legitimitásával játszik
Putyin kiírja magát a történelemből, az USA-ból kulturális imperializmus jön, az EU pedig kiüresedik, felszámolja legitimitását – mondta Schmidt Mária a CPAC-en. A fegyverszállításról és az oroszok elleni szankiókról a történész elmondta: ezek a mi gazdaságunkat teszik tönkre, de közben az oroszoknak nem fájnak.Orbán Viktor: fel kell készülnünk a sorsdöntő európai választásokra
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke pénteken a Karmelita kolostorban fogadta Tom Van Griekent, a belgiumi Flamand Érdek párt elnökét, aki a Budapesten megrendezett CPAC Hungary konferencia egyik előadója – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Gulyás Gergely a CPAC-en: a kormánynak több barátja van a Republikánus Párton belül, mint Nyugat-Európában
A magyar kormánynak ideológiai alapon lényegesen több barátja van az Amerikai Egyesült Államokban a Republikánus Párton belül, mint Nyugat-Európában – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary 2022 elnevezésű konferencián, pénteken, Budapesten.Ajánljuk még















