családpolitika
A családpolitika is az életellenes erők kereszttüzében áll, pedig a tét az, hogy lesz-e magyar jövő a Kárpát-medencében
Az életpárti és az életellenes erők harcát bemutató cikksorozatomban legutóbb az abortusz kérdéskörét jártam körül. A mai részben a családról, mint a társadalom legkisebb, alapegységéről ejtek szót. Arról az alapegységről, amely nélkül egyetlen társadalom sem képes fennmaradni és reprodukálni önmagát, és amely – éppen ezért – folyamatosan nyílt és burkolt támadásoknak van kitéve az életellenes erők által. A család a fentiek miatt kulcsszereplője minden életpárti törekvésnek, ezért itt kell keresni annak az okát, hogy miért támadják nemtelen eszközökkel azokat a politikai és közéleti erőket, amelyek a családok megerősítéséért, ezáltal a nemzet megmaradásáért küzdenek. Ima nyolcmillió meg nem született magyar lélekért – Fel kell vennünk a küzdelmet az „életellenes erőtérrel” szemben
Egyre nyilvánvalóbb, hogy abortuszügyben (is) az életpárti és az életellenes erők küzdelme zajlik. Nem most kezdődött. A 2010-ben elhunyt Fekete Gyula író kőkeményen fogalmazott, amikor kijelentette, hogy az elmúlt nemzedékeket a magyar társadalom söpredékének tartja, mert 1956 óta – amikortól az abortusz legálissá vált Magyarországon – megközelítően nyolcmillió magzatot „mészároltunk le”. Békeidőben és önszántunkból. Majd hozzátette: a pozsonyi csatától kezdve, a tatárjáráson és a törökdúlásokon át, egészen a két világháborúig az összes háború együttesen nem követelte ennek a lélekszámnak a töredékét sem. Emellett azt is kijelentette, hogy nem várható az abortuszkérdés szigorítása, mert a politikai túlélését kockáztatná az a politikus vagy párt, amelyik ilyen elképzelést akár csak társadalmi vitára is merne bocsátani. Szerencsére tévedett, mert az Orbán-kormánynak volt bátorsága beleállni ebbe a kérdésbe is. Folytatjuk sorozatunkat, amelyben ezúttal az abortuszról lesz szó, illetve arról, miért kell küzdenünk ellene.