családvédelem
Sok éves csúcson a házasságkötések száma
A KSH adataiból jól látszik, hogy ismét nagyobb becsülete van a házasságnak – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Novák Katalin. Az államtitkár, aki biztos benne, hogy ebben a családtámogatásoknak is ösztönző szerepe van, emlékeztetett: a babaváró támogatás a csok támogatásával együtt húszmillió forintot jelenthet – írja a Magyar Nemzet.Fülöp Attila: A családközpontú gyermekvédelem kialakítása a cél
A kormány célja a családközpontú gyermekvédelem kialakítása és erősítése – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára egy nevelőszülői családnál tett látogatásán, szombaton, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán.Az olasz médiában is elismerően cikkeznek a magyar családpolitikáról
Az Il Giornale olasz jobboldali napilap 2019. szeptember 9-én, a Budapesten rendezett nemzetközi demográfiai konferencia kapcsán ír cikkében a magyarországi családpolitika eredményeiről. A lap szerint „Orbán Viktor Magyarországának adatai ellentétben állnak a legtöbb európai országéval”, például az ország az OECD-átlag kétszeresét költötte el családok támogatására – olvasható a Tűzfalcsoport oldalán.Orbán Viktor: Mutassuk meg a világnak, milyen a keresztény szabadságra épített élet!
A magyarok küldetése, hogy megmutassák a világnak, milyen a keresztény szabadság eszményére épített élet – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton az Országházban, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) XII. kongresszusán.Regina Maroncelli: A lengyel, az észt és a magyar családtámogatási modell a legcsaládbarátabb
Egy német tanulmány szerint a születésszám csökkenése 60%-nál is nagyobb mértékben annak köszönhető, hogy eltűnőben vannak a nagycsaládok.Novák Katalin: Több, mint húszezren igényeltek támogatást a családvédelmi akcióterv keretein belül
A családvédelmi akcióterv július 1-jei indulása óta már több, mint húszezren igényelték valamelyik támogatási formát – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Novák Katalin a Magyar Hírlappal.Kövér László: A demográfiai helyzet javításához mentalitásváltásra is szükség van
Kövér László szerint a demográfiai helyzet javításához a gyermekvállalás útjában álló akadályok lebontásán túl mentalitásváltásra is szükség van.Nézőpont: A magyarok 73 százaléka szerint családbarát az ország
A közép-európaiak döntő többsége – 70 százaléka – családbarátnak tartja az országát, a V4-ek lakosai azonban még ennél is nagyobb arányban, 74 százaléknyian. Mindez azt jelenti, hogy a hozzávetőleg 84 millió fős közép-európai felnőtt lakosságból 60 millióan tartották családbarátnak az országukat, a visegrádiak 51 millió fős felnőtt lakosságából pedig 39 millióan – derül ki a Nézőpont Intézet a Magyar Nemzet számára, 11 közép-európai országban készített közvélemény-kutatásából.Egyre többen kötnek házasságot hazánkban
Az idei esztendő első négy hónapjára vonatkozó KSH-gyorstájékoztatóból kiderül, hogy a múlt év azonos időszakához képest mintegy 2,2 százalékkal emelkedett a házasságkötések száma – számolt be a Magyar Nemzet. Idén januárban még 3,9 százalékkal kevesebb, február–márciusban közel azonos számú, áprilisban viszont számottevően – 7,4 százalékkal – több házasságot anyakönyveztek, mint egy éve.Ajánljuk még

















