családvédelem
Varga: A 2020-as büdzsé egyszerre segíti a bérek növekedését és az adók csökkentését
A jövő évi költségvetés egyszerre segíti a bérek, a keresetek és beruházások növekedését, valamint a közterhek, az adók és az államadósság csökkentését - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Kétfrontos támadás: jön a családvédelmi, illetve a gazdaságvédelmi akcióterv
Hétfőn, július 1-től teljes erővel beindul a Családvédelmi Akcióterv, amely elsősorban a Családok Otthonteremtési Kedvezménye (csok) elnevezésű hitelt érinti. A csok keretében igényelhető, vissza nem térítendő támogatás összege nem nő, ám a fix kamatozású hitel összege emelkedik. Emellett jövő hónaptól kezdve már használt lakás vásárlásra is felvehető a csok, és a megvásárolható ingatlan vételára ezentúl már meghaladhatja a 35 millió forintot. Bevezetik a babaváró hitelt, illetve a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását is. A babaváró hitelt nemcsak gyerekesek vehetik igénybe, hanem akár új házasok is a közös életük megalapozására.Novák: A demográfia és a családpolitika gazdasági kérdés is
A demográfia és családpolitika nemcsak ideológiai, hanem gazdasági kérdés, és a nemzetközi versenyképesség szempontjából is meghatározó – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Munka és család című szakmai fórumán pénteken, Budapesten.Varga Mihály: A 2020-as költségvetés célja az elért gazdasági eredmények megvédése
A 2020-as költségvetés a családok támogatása mellett az eddig elért gazdasági eredmények megvédéséről és a folytatódó adócsökkentésekről is szól – mondta a pénzügyminiszter szerdán az Országgyűlésben.Rendkívüli mértékű lesz a családok jövő évi támogatása
Rendkívüli mértékűnek nevezte a jövő évi költségvetési javaslatban szereplő családtámogatásokat szerdán a parlamentben Bánki Erik, a Fidesz egyik vezérszónoka.Megkezdődik a 2020-as költségvetés parlamenti vitája
Az Országgyűlés ma kezdi meg a jövő évi költségvetés általános vitáját. A képviselők három nap alatt akár több, mint 30 órában tárgyalhatnak a kormány javaslatáról.Novák Katalin: Magyarország családvédelmi intézkedései hivatkozási alappá váltak
A magyar családpolitika eredményeit és újdonságait ismertette a Politikai Hálózat az Értékekért nevű szervezet kolumbiai csúcstalálkozóján Novák Katalin. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára telefonon adott interjújában szombaton kiemelte, hogy Magyarország hivatkozási alappá vált, amikor a családtámogatásokról van szó.Amerika másolhatja a magyar családvédelmi intézkedéseket
Amerikának is példa lehet a magyar családtámogatási modell Novák Katalin szerint, aki amerikai útjáról hazatérve beszélt erről a TV2 Mokka című műsorában. A Washingtonból hazatért államtitkár szerint nagy népszerűségnek örvend a kormány családvédelmi programja, és elképzelhetőnek tartja, hogy még Donald Trumpnak is megtetszenek egyes elképzelések, amely új dimenziót nyithatna a magyar-amerikai együttműködésben.Ajánljuk még

















