cseh katalin
Négyórás vizsgálóbizottsági ülést tartottak a baloldali pártok, amelyen újra megállapították, hogy a kormány tehet mindenről
Még január 25-én kezdeményezte a baloldali összefogás, hogy nem egy, hanem rögtön három vizsgálóbizottság létrehozását sürgetik annak érdekében, hogy górcső alá vegyék a kormány egyéves járványkezelését, amit ők megállás nélkül torpedóztak. A maratoni ülés számukra nyilván nagyon produktív volt, hiszen az adófizetők pénzéből acsakordhattak újra, majd gyakorlatilag semmit nem állapítottak meg, de újra egy jóízűt orbánozhattak.Itt van Rákay Philip véleménye arról, hogy Cseh Katalin feketelistára tenné Magyarországot
Rákay Philip közösségi oldalán kommentálta a Soros György-féle CEU Democracy Institute által szervezett online konferenciát, amelyen a Momentum európai parlamenti képviselője, Cseh Katalin is részt vett. Mint a legtöbb európai liberális eszmecserének, így természetesen ennek is központi témája a jogállamisági elv és annak megvitatása volt, amellyel kapcsolatban a moderátor az EU első totalitárius rendszereként hivatkozott Magyarországra. A kommunikációs szakember posztjában pontokba szedte a magyar képviselőnő észrevételeit, illetve arra vonatkozó ajánlásait, hogy az uniónak milyen retorziókat kellene kilátásba helyeznie hazánkkal szemben annak érdekében, hogy a liberális erők kerüljenek hatalomra 2022-ben.Rákay Philip: Berg ügynök csupán egy ócska hazaáruló
A PestiSrácok.hu leleplező cikkéből merített információkat osztott meg közösségi oldalán vasárnap Rákay Philip, aki nagyon keményen kiosztotta Cseh Katalin kettős (amerikai és magyar) állampolgárságú férjét, akit Berg ügynöknek nevezett és rávilágított, hogy a második kerület momentumos alpolgármestere egy ócska hazaáruló.Cseh Katka tökéletesen megszégyenült a baráti ATV-ben, alapkérdésekkel nincs tisztában a mindent is megígérő momentumos (PestiTV-videó)
Sok időt nem hagytunk pihenésre a PestiTV nézőinek, hiszen január 1-én, péntek este 10 órakor a Karanténvlog máris beleszállt az ellenzékbe, Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd pedig azt latolgatta, hogy süllyedhet-e mélyebbre Gyurcsány cirkuszi csapata. Ebben Szarvas Szilveszter, a PestiTV hírigazgatója volt a srácok segítségére, akik kivesézték többek között Gyurcsány Ferenc 2500 forintos karácsonyi menüjét, hiszen tudjuk, hogy a szemlőhegyi villában mindig a szerénység volt az úr. Ezen kívül szóba került Cseh Katalin is: a Momentum EP-képviselője a baráti ATV-ben került igen szorult helyzetbe, amikor csak hebegni-habogni tudott a műsorvezető keresztkérdéseit követően, így tökéletesen kiderült, hogy Cseh Katalin fejében valóban az űr az úr. Aki velünk tart, megtudhatja, hogy a vállalhatatlanul buta Harangozó Tamás hogyan pocskondiázta Kövér Lászlót, akit tökmagjankónak és senkiházinak nevezett, valamint beszélgettünk a rabszolgaságról, kicsit másképp, hiszen mindig, mindenhol a fehér embernek kell elnézést kérnie, a történelem ismerete azonban egészen mást tanít. Tartsatok most is velünk!Magyarország nyert – Donáthék fölkenődtek a brüsszeli ajtófélfára
Nem mintha bármikor – de most aztán különösen nem – lennék a magyarországi ellenzék bőrében. Nyomorultaknak meg kéne valahogy magyarázniuk rajongóiknak a lehetetlent. Tudniillik, hogy tegnap igenis ők (a Hegedűs hadnagyok, az ötödik hadoszlop) győztek, jól megszívatták Magyarországot, Orbán a bukás küszöbén totyog, a németek pedig már szövik a szőnyegeket, amikbe hamarost belecsavarják a felcsúti dikty családját...Pedofil botrány Cseh Katalin és Donáth Anna EP-képviselőcsoportjában
Fredrick Federley, svéd középpárti európai parlamenti képviselő bejelentette, hogy szünetet tart a politikában, miután egykori párját több gyermekekkel szembeni szexuális visszaélés vádjával elítélték. Az érintettet, egy negyvenkét éves férfit huszonkét gyermek szexuális bántalmazása miatt ítélték el a 2013-ban és 2014-ben történt incidensek miatt, harmincnyolc esetben gyermekpornográfia, hat további vádpontban pedig szexuális zaklatás miatt is bűnösnek találta a bíróság. Az elítélt az Európai Parlamentben tevékenykedett, és alelnöke volt a liberális Renew Europe csoportnak, melynek a Momentum Mozgalom is alapítója. Ennek a frakciónak az alelnöke Cseh Katalin. Federeley most pszichológiai segítséget keres és betegszabadságot kért.A momentumos Cseh Katalin hozsannázva fogadja Biden külügyminiszterjelöltjét
Alig telt el néhány óra a bejelentés óta, a momentumos Cseh Katalin Facebook-posztjában széles nyelvcsapásokkal közelítette meg Antony Blinkent, Joe Biden várható külügyminiszterét. A hozsannával várt politikus édesanyja magyar, apja pedig 1994 és 1997 között az Egyesült Államok budapesti nagykövete volt. De ez még semmi, hiszen az öreg Blinkenék akkor lopták be magukat a momentumosok szívébe, amikor 2015-ben a Soros-féle CEU Nyílt Társadalom Archívuma (OSA) kapott tőlük nagy adományt. Íme Cseh Katalin hozsannázása:Karácsony Gergely akaratlanul leleplezte semmittevő helyettesét, miután az lemondott tisztségéről – Karanténvlog
A péntek esti Karanténvlogban Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd kendőzetlenül beszélt Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes lemondásáról vendégükkel, Neugebauer Viktorral, a Fidesz balatonszemesi elnökével, hiszen Karácsony embere milliós fizetés mellett jóformán semmit sem csinált egy év alatt, mégis fényezi magát távozását követően. Egyre komolyabbak a gondok Budapesten, a Karanténvlog pedig visszanyúlt 101 évet a főváros életében, amikor Horthy Miklós a nemzeti hadsereg élén vonult Budapestre. A kommunisták és a jelenlegi baloldal történelmi hazugsága, hogy még mindig fasisztázzák és nácizzák Horthyt, köztük Karácsony Gergely is, aki a hatvanas évek retorikájában átkozta a kormányzót. Karácsonyék talán szándékosan felejtik el, hogy Horthy volt az, aki megmentette a budapesti zsidókat, és amíg lehetett, távoltartotta hazánkat a háború rémségeitől. A műsorban az ellenzék parlamenti vircsaftja is szóba került, hiszen Bangóné és Harangozó is hozta a formáját, de nem maradhatott ki Cseh Katalin sem, aki szerint tízmillió magyar áll szemben Orbán Viktorral, aki megfosztja a magyarokat az EU-s pénzektől. A hergelő demagógia ismét győzedelmeskedett a józan ész felett, a momentumos európai parlameni képviselő pedig nem hazudtolta meg magát. A srácok foglalkoztak Zuglóval is, hiszen a Pesti Riporter ezen a héten a XIV. kerületben forgatott, ahol a szocialista Horváth Csaba regnálása alatt még mélyebbre süllyedt az egykor nyugodt polgári környék. Karácsonyék az átláthatósággal kampányoltak, de kiderült, hogy a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Kft. a 2020-as évben egyetlen szerződést sem tett nyilvánossá, így az amúgy is káoszos Zugló még sötétebb oldalát mutatja, miközben a kerületet valójában Tóth Csaba, az MSZP országgyűlési képviselője irányítja. Végül szóba kerültek az elvileg mindig precíz németek is, akik több ezren tüntettek a járványügyi szigorítások miatt. Vajon ezt a nyugat-európai példát is örömmel majmolná a magyar ellenzék? Pörgős egy óra volt ez is, jövő héten ismét Karanténvlog a PestiTV-n!Orbán Balázs Cseh Katalinnak: Ne hozzák vissza a kommunista tempót! (PestiTV-videó)
Csütörtök este a Transparency International szervezésében ült asztalhoz a budai Kosztolányi téri régi buszpályaudvarból kialakított presszó kerthelyiségében Cseh Katalin momentumos EP-képviselő és Orbán Balázs, a Miniszterelnökség stratégiai államtitkára. A vitát a PestiTV operatőrei is rögzítették, amely a képernyőn és itt is visszanézhető!Ajánljuk még

















