cseh katalin
Fegyőr teljes homályban kóvályog az EU-csúcs után, de félve azért megköszöni a pénzt Orbánnak
Miközben Orbán Viktor kormányfő a következő uniós költségvetés tekintetében eddig sohasem látott magyar sikert könyvelt el, önmaguk paródiáját jelentő magyarázkodásba kezdett a hazai ellenzék. Ebbe a láncba illik a Momentum elnöke is, aki láthatóan semmit nem tud kezdeni a dőre tényekkel. Közösségi oldalán megjelent bejegyzésében vakon ünnepli a jogállamisági feltételt, ami az egyezmény egyetlen mondatában szerepel és annyit takar, hogy a tagállamok tiszteletben tartják azt, ellenben elismeri, hogy hazánk több forrást kap az uniótól. Bár ezzel Dobrev Kláránál nyilván nem szerzett jó pontot, hiszen a Gyurcsány-párt most éppen a többletet igyekszik minuszként eladni, de láthatóan Fegyőr is belezavarodott a matekba, hiszen hazánk nem csupán a koronavírus-járvány miatti helyreállítási alapnak köszönhetően kap majd több pénzt. Ami pedig azt illeti, hogy a párt két képviselője majd ezekért a forrásokért fog dolgozni. Nos, ettől inkább az Isten mentsen meg bennünket!Amíg a magyar kormány a magyar emberek véleményét kéri ki, addig a Momentum EP-képviselői a Soros-szervezetek véleményére kíváncsiak
A Momentum EP-képviselője, Cseh Katalin a Facebookon próbálta meg lejáratni a fideszes képviselőket, ám saját magát sikerült.Merkel: Németország célja, hogy Európa egységesebbé és erősebbé váljon
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország legfőbb prioritása, hogy Európa a korábbinál erősebben és egységesebben kerüljön ki a koronavírus okozta válságból – jelentette ki a német kancellár szerdán, Brüsszelben. Angela Merkel az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén bemutatta a német elnökség stratégiáját és fő céljait.Így gyalázd a magyarodat! – Úgy tűnik, Donáthék polgárháborút akarnak
Azt írja Donáth Anna, hogy „a roma élet is számít”. De ki mondta, hogy nem számít? Ki mondott, sugallt ilyesmit? Soha senki. Kinek magyarázza ezt? Kinek üzen? Donáth szerint „ma a bőrszínük alapján elképesztő hátrányok érik Magyarországon a romákat”. Miről beszél ez a nő? Van rá bizonyítéka? Ha történt ilyen, tett feljelentést? Miért hazudozik? Költői kérdések, a választ tudjuk. Ez provokáció, a többség elleni rasszista terror. Donáth küldetést teljesít: magyart és cigányt uszít egymásra, importálná a fehérgyűlölő, szobordöntő, rendőrség-fölszámoló amerikai elmebajt. A nyugati liberális fősodor a bukott zöld forradalom után most éppen faji polgárháborúban utazik, attól reméli globális rémuralma megerősítését.Gyürk: A Momentum a rezsicsökkentést támadja Brüsszelben
Új szakaszba lépett az Európai Unió Klímatörvényéről szóló vita az Európai Parlament Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottságában (ITRE). A képviselői módosító indítványok nyilvánosságra hozatalát követően tisztábban látható, hogy az egyes politikai erők számára mely ügyek bírnak kiemelt fontossággal – jelentette ki Gyürk András fideszes EP-képviselő.Fekete-Győr kormánybuktatásra készül, szerinte a Momentum a legerősebb ellenzéki párt
Fekete-Győr "Fegyőr" András szerint a Momentum hihetetlen fejlődésen ment keresztül az elmúlt két évben, minderről a közösségi oldalán posztolt a manópárt elnöke egy kissé szentimentálisra sikeredett bejegyzésben. Ebből azt is megtudhattuk, hogy a momósok (Momentum-tagok) mindenhol jelen vannak és bizony egyre többen lesznek. A parlamentbe jutáshoz szükséges minimális támogatottsággal sem rendelkező párt elnöke egyben azt is közölte: a Momentum az ellenzék legerősebb pártja.Maga Cseh Katalin és Rig Lajos cáfolta meg a hiányzó védőfelszerelésekről szóló ellenzéki álhíreket
A Momentum és a Jobbik politikusa a 24.hu-nak mesélte el, milyen volt visszatérni az egészségügybe önkéntesként, hogy az EMMI felhívására segítsenek felváltani a frontvonalban az idősebb, kockázati csoportba tartozó személyzetet. Az amúgy remek cikk legérdekesebb mozzanata az, amikor a két politikus arról beszél: végig el voltak látva a megfelelő védőfelszereléssel, semmiben nem szenvedtek hiányt.Cseh Katalin gazdag szókincsről árulkodó posztot tett közzé: Orbán Viktor, Orbán Viktor és Orbán Viktor
Húsz soros posztjában legalább tizenhatszor írta le a magyar miniszterelnök nevét Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője. A neokomcsi halálbarbiként is emlegetett botmixeres Katka legújabb Facebook bejegyézése leginkább azért méltó említésre, mert szinte minden mondatában szerepel Orbán Viktor neve, ami komoly fixációról árulkodik a képviselőnő gondolatiságát tekintve.Feljelenti Magyarországot a Momentum a gödi beruházás miatt
Kezd összezárni az egyébként belháborút folytató ellenzékiek csoportosulása Gödön a Samsung-gyár speciális gazdasági övezetté nyilvánítása kapcsán kieső milliárdos adóbevétel miatt. A Momentum feljelenti Magyarországot Brüsszelben, zöldpolitikai okokat és a demokrácia szétverését emlegetve. A párt adja a polgármestert a húszezres, Duna menti városban: Balogh Csabát az MSZP-n kívül minden ellenzéki párt támogatta az önkormányzati választásokon. Azóta a fiatalember – szövetségesei szerint – kimutatta a foga fehérjét, támogatói fel is jelentették az ellenzéki pártvezéreknél, mondván: sem emberileg, sem szakmailag nem alkalmas a város vezetésére. A Momentum azonban kitart mellette, pedig a járvány kitörése után, az ölébe hullott korlátlan hatalommal élve saját fő támogatójának, a Demokratikus Koalíciónak is kirúgta az emberét az egyik önkormányzati cég éléről – írta a Magyar Nemzet.Ajánljuk még

















