cseh katalin
Cseh Katalin magyargyűlölő barátja szerint a Gyurcsány-korszak élénk liberális demokrácia volt gazdasági fellendüléssel – Karanténvlog
Erős hetet zárt a baloldal, hiszen Gyurcsány 4 ezrelékes ölelése egyértelműen elvitte a prímet, de azért többen is igyekeztek felzárkózni az öblögetés és a katyvaszkeverés bajnokához. Gyurcsány azonban nemcsak az ízléstelen és erőszakos öleléssel hívta föl a figyelmet magára, hanem a borgőzös magyarázkodásra az ATV-ben, amit senki sem hitt el, miszerint ez egy megrendezett jelenet volt Ráczné Földi Judittal. A Karantén nem ment el szó nélkül az események mellett, a vlogban természetesen megemlítjük a feddhetetlen Ráczné offshore ügyeit, valamint sztriptízbár-érdekeltségét is. A DK nem bírt magával Ferin kívül sem, hiszen Arató Gergely kommunista fröcsögését sem hagyhattuk ki a Karanténból, aki hazaárulásról merészelt beszélni az Országgyűlésben, ahol pont ő beszélt Moszkvához való kötődésről, aki évtizedekig szolgai módon kiszolgálta a szovjet gazdáit. Cseh Katalin is nagyot ment a héten, hiszen a magyargyűlölő Daniel Freunddal, a német zöldek egyik zavaros fejű vezetőjével enyelgett, ostobán vihogva, Freund pedig képes volt azt mondani Cseh kérdésére, hogy a Gyurcsány-korszak alatt élénk liberális demokrácia volt Magyarországon és hatalmas gazdasági fellendülés. A magyarok egészen másképp emlékeznek erre az időszakra, az indokolatlan áremelésekre, a devizahitelekre, a 2006-os rendőrterrorra és a nemzeti vagyon elkótyavetyélésére. Nézzétek most is a Karantént, megéri! A baloldal szerint csak a háborúban magyarok a kárpátaljaiak, egyébként választási csalást elkövető ukránok
Micsoda gazemberség, hogy most ugyanazok a baloldali politikusok használják „morális eszközként” a háborúban elesett kárpátaljai magyarokat Orbán Viktorral szemben megfogalmazott kritikájukban, akik évekig „leukránozták” őket! Azokról a vacak emberekről van szó, akik évek óta választási csalással vádolták, és akik megfosztották volna szavazati joguktól a határon túli magyarokat. Azokról a hitvány személyekről beszélünk, akik azzal riogattak, hogy a kárpátaljai magyarok elveszik majd az anyaországban élők munkáját, nyugdíját. Hány magyarnak kellett ahhoz meghalnia, hogy Cseh Katalin, Dobrev Klára és az RTL Klub is ráébredjen, hogy Kárpátalján nem hazudozó és a Fidesz "választási csalását" megszervező ukránok, hanem életüket, nyelvüket, kultúrájukat, identitásukat védelmező magyarok élnek? Nincs elég támogatója, ezért Dobrev ellenállásra és káoszteremtésre buzdítja a híveit a hatalom megszerzéséért (Karanténvlog)
Egyre gyatrább megoldásokkal próbálkozik a többször is levitézlett ellenzék, akik egyetlen dolgot nem tudnak: alternatívát felmutatni. Gyalázkodni, hergelni, káoszra és anarchiára buzdítani igen, mindig mindenre nemet mondani, a pozitív üzenetek és valódi megoldási javaslatok azonban hiányoznak. A Karanténvlog meg sem lepődött azon, hogy Gyurcsány Ferenc felesége már ott tart, hogy ellenállásra buzdítja híveit, hiszen ha nincs elég támogató, akkor csak az erőszakos hatalomátvétel marad a régi kommunista reflexeket a családtól magába szívó Dobrev Klárának és csapatának. A demokrácia fontosságáról papoló Gyurcsány-szekta most sem hazudtolta meg magát, hiszen a háborús helyzetben, az energiaválság közepette az a legfontosabb teendőjük, hogy a munka megtagadására, ellenállásra hangolják a társadalmat. A komolyan vehető kategórián kívül Jakab Péter is hasonló mélységekbe evezte lékekkel teli magányos ladikját, hiszen a nulla százalékos mozgalmával és mamuszos szeretőjével kérkedő pártromboló továbbra is fel akarja oszlatni a parlamentet, magasról ejtve 3 millió Fidesz-szavazó és a közel 2 millió ellenzéki szavazó akaratára, akik a demokrácia alapszabályai szerint négy évre döntötték el, hogy kiknek és milyen arányban szavaznak bizalmat. Ebbe a körbe Jakab Péter nem tartozik bele, ezért ő is diktatórikus eszközökre vágyik, a magyar emberek döntése nem érdekli, miközben rájuk hivatkozik. A budapesti főpolgármester is vendégségbe érkezett a Karanténhoz, hiszen a szerdai Fővárosi Közgyűlésen ismét bebizonyította, hogy miért volt óriási hiba bármilyen posztra megválasztani. Végül Cseh Katalin szokásos és sorozatos hazaárulása is szerepet kapott: benne továbbra sem lehet csalódni, mindent támad, ami a magyaroknak jó, egyetlen életcélja, hogy keresztbe tegyen a magyar nemzetnek. Tartsatok most is velünk! Mi az abszolút pofátlanság? Az Apró-klán méhkirálynője oktat a kommunizmus bűneiből (Karanténvlog)
Múlt héten az Apró–Gyurcsány-klán orbitális hazugságai uralták a Karantént, és bár szeretjük a változatosságot, de ezen a héten Dobrev Klára még az előző teljesítményre is rátett egy lapáttal. Gyurcsány felesége most arra vette a bátorságot, hogy felsőbbségesen kioktasson mindenkit a kommunizmus bűneiből, a saját nagyapja, Apró Antal tetteit pedig Orbán Viktornak tulajdonította, felszólítva a kormány elleni harcra. Az ő múltjával a háta mögött, volt bátorsága arra is, hogy a köztársaság, a demokrácia és a szabadság bajnokának állítsa be magát és a Gyurcsány-szektát, akik tönkretették az országot és kiárusították fillérekért a nemzeti vagyont. A DK-nak arra is volt energiája, hogy az MTVA-székházban fetrengő Varju Lászlót mentegesse; a biztonsági őröket provokáló, megtámadó gyurcsányista elítélése számukra a demokrácia megcsúfolása. A Karantén ezt az arcátlan teljesítményt sem hagyhatta szó nélkül, ahogy Cseh Katalin újabb primitív és hazaáruló szeánszát sem, amit ráadásul viccesnek talált a Momentum külföldi érdekeket nyíltan képviselő uniós képviselője. Cseh viccet csinált a brüsszeli korrupcióból, mintha az valami apróság lenne, ráadásul azért is Orbán Viktor lenne a hibás és felelős. A hazaárulást mesteri szintre süllyesztő politikus megvédte Daniel Freundot és Guy Verhofstadtot, a magyargyűlölő európai politikusokat is. Végül BimmBamm Tomi, a végóráit élő MSZP gyűlölködője is szerepet kapott a Karanténban, aki az általuk szétvert magyar hadseregért aggódott álságosan. Tartsatok most is velünk, a Karantén most is ütni fog! A kormányzásra készülő Dobrev akkorát hazudott az ATV-ben, hogy még saját maga is zavarba jött (Karanténvlog)
Azt nagyon jól tudjuk, hogy a DK és a Gyurcsány-klán számára a kamugombócok annyira az imázshoz tartoznak, mint a levegővétel. Gondolkodás és hezitálás nélkül hazudnak a szemünkbe, akármilyen átlátszó is az. A Karantén ezt minden héten megmutatja nektek, de Dobrev Klára legutóbb olyan vaskosat hazudott az ATV-ben, hogy láthatóan még ő is meghökkent, amikor kimondta, hogy semmit sem tudnak a külföldi dollárokról, egyik DK-s politikus sem lehet érintett. Másnap érkezett is a hír, hogy az egyik DK-s gyanúba került, de érdemes lesz megnézni Gyurcsány feleségének az arckifejezését, ahogy zavartan néz a semmibe a méretes hazugsága után. Ezenkívül a szerdai Fővárosi Közgyűlés tragikomikus pillanataiból is elétek tárunk néhány érdekes etűdöt, kezdve Niedermüller helyezkedésével, aki most a polgárokért aggódó, a DK-s pártpolitikai irányt mellőző várospolitikus arcát próbálta elénk tárni – láthatóan Gyurcsányék újabb taktikai húzással próbálják növelni szavazótáborukat. Karácsony Gergely szerencsétlenkedése is megért néhány vicces filmbevágást, hiszen a zuglói mintaházat is elbaltázták a baloldaliak; hiába kaptak az uniótól rengeteg pénzt, még egy kapavágásra sem futotta évek alatt. Végül Cseh Katalint se felejtsük el, aki szerint az EP-képviselők közül egyesek elsírták magukat, amikor meghallották, hogy milyen elnyomás és diktatúra van Magyarországon. Láthatóan a Momentum főállású hazaárulója nem ad a látszatra sem; olyan hazugságokkal traktálja brüsszeli liberális barátait, amelyek hazánkat ocsmány és elképzelhetetlenül hamis színben tünteti fel. Nézzétek most is a Karantént! Kecskés András közgazdász a PS-nek: Nem lepődtem meg az EU-s korrupciós botrány kipattanásán – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Az Európai Unió összehasonlítva például az USA-val igencsak rosszul áll a korrupció megfékezése tekintetében – állítja Kecskés András közgazdász. Ha egy amerikai állampolgár korrupciós botrányba keveredik bárhol a világban, rá mindenütt a szigorú amerikai törvények vonatkoznak. Ha egy amerikai vásárol egy villát például Dubajban, akkor az utolsó centig átvilágítják a hatóságok, hogy miből tellett neki rá. Ez az EU-ban nincsen így, ezért annyira nem vagyok meglepődve a legújabb, az unió parlamenti vezetéséig érő korrupciós botrányon – érvel a szakember. A laza, kiskapuknak teret adó uniós szabályozás miatt ma számos, Spanyolországhoz köthető szigetet ismerünk, amely hírhedt a pénzmosásról – mondja Kecskés András. Érdemes megnézni a legújabb EU-s botrányt gazdasági szempontból elemző beszélgetést. Szóba kerül Matolcsy György éles kormányellenes kritikája, illetve az is, hogy mire számíthatunk benzinügyben az előttünk álló időszakban. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.