csehország
Mateusz Morawiecki: az illegális bevándorlás ügyét nem lehet azzal megoldani, hogy törvényessé teszik
Nem lehet az illegális bevándorlás ügyét úgy megoldani, hogy "törvényessé tesszük a jelenséget" – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő csütörtökön, Katowicében, cseh hivatali kollégájával, Petr Fialával közösen tartott sajtókonferenciáján.Csehország az első fél évben nem importált orosz földgázt
Csehország az idei első fél évben nem hozott be Oroszországból földgázt – jelentette ki Jozef Síkela, cseh ipari és kereskedelmi miniszter csütörtökön, sajtótájékoztatón, Prágában.Három magyar is utazott a balesetet szenvedett buszon, mindhárman jól vannak
Ahogyan már korábban beszámoltunk róla, súlyos buszbaleset történt a csehországi Brno mellett. Az eddigi információk alapján egy Budapestről induló Flixbus hajtott bele az előtte haladó buszba. Összesen 76 embert ápolnak jelenleg kórházban, egy ember pedig, a hátsó busz sofőrje életét veszítette. A sérültek közül tizennégyen súlyos állapotban vannak.Budapestről indult Flixbus karambolozott Csehországban, egy ember meghalt, 76-an megsérültek
Súlyos balesetről érkezett beszámoló, amely a csehországi Brno mellett történt. Az eddigi információk alapján egy Budapestről induló Flixbus hajtott bele az előtte haladó buszba, összesen 76 embert ápolnak jelenleg kórházban, egy ember pedig, a hátsó busz sofőrje életét veszítette. A sérültek közül tizennégyen súlyos állapotban vannak – írja a Bors. Az MTI információi szerint a három magyar utas közül nem sérült meg senki a balesetben.Fontosnak tartja a cseh–német határ nyitottságát a két ország külügyminisztere
Fontosnak tartja országaik egymás közti határainak nyitottságát a cseh és a német külügyminiszter. Jan Lipavsky és Annalena Baerbock pénteken a cseh-német határon megtartott találkozójukon megerősítették, hogy ez mindkét ország kormányának kiemelt érdeke. "A cseh kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy ne legyen szükség a határok lezárására" - mondta Jan Lipavsky újságíróknak sajtóértekezleten a cseh Vejprty településen. Annalena Baerbock felhívta a figyelmet arra, hogy a cseh-német határok nyitottsága különösen a munkaerő szabad áramlásához fontos. Naponta több tízezer cseh állampolgár ingázik lakóhelye és németországi munkahelye között. "A határok nyitottsága olyan kincs, amelyet ápolnunk kell. Ellenőrzésekre nincs szükségünk, s lényegében nem is akarjuk őket" - fejtette ki a német diplomácia vezetője.Egyre kevesebben szavaznak bizalmat az EU-nak Csehországban
Visszaesett az Európai Unióba (EU) vetett bizalom Csehországban. Míg tavaly a csehek 58 százaléka volt bizalommal az EU iránt, addig idén tavasszal már csak 46 százalék – derült ki az akadémiai CVVM közvélemény-kutató intézet országos felméréséből, amelynek eredményét kedden közölte a cseh sajtó.Csehország további fegyvereket és lőszert szállít Ukrajnának
Csehország katonai támadó helikoptereket, valamint több százezer lőszert szállít Ukrajnának, és segítséget nyújt az ukrán pilóták kiképzésében is - jelentette be Petr Fiala cseh kormányfő sajtóértekezleten Prágában, miután tárgyalásokat folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.Ajánljuk még