Pesti Srácok

czeglédy csaba

Czeglédy Csaba Gyurcsány vezérrel hozná vissza a szexi szocialista időket

Magyar ugar 2019 április 26.
Aktív politikai szerepre készül a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba. Az MSZP-s politikus, aki egyébként az EP kampányban most éppen lelkesen egy másik párt, a Demokratikus Koalíció szekerét tolja. Úgy tűnik, Czeglédy annyira erősen bebetonozta magát a baloldali politikai körökben, hogy nincs az a bűn, ami vállalhatatlanná tenné személyét. Csütörtökön egy korábban megbízható szocialista informátorunk egy levelezést juttatott el szerkesztőségünkbe, aminek a témája Czeglédy ügye, illetve kizárásának kezdeményezése. A dokumentumok az érintettek szerint hamisítványok. Ezek szerint Czeglédy kizárása könnyen lehet, hogy még csak fel sem merült az MSZP-ben. Eközben a letartóztatásból karácsony előtt szabadult Czeglédy egy új világról, alkotmányozó nemzetgyűlésről, Gyurcsány vezér visszatéréséről és szexi szocialista időkről ábrándozik egy egészen pikáns interjúban, amit a Munkások Lapja közölt. Czeglédy a lapnak arról is beszélt, hogy nyugodt szívvel vetette bele magát a lázas politikai munkába, mivel szerinte legalább 8-10 év telik el, mire ügyében jogerős ítélet születhet, attól pedig már nem kell tartania, hogy az eljárás közben újra rács mögé kerülhet, mivel már nem a Fidesz-barát ügyészség, hanem a független bíróság kezében van a sorsa…

Balázs Péterrel és Czeglédy Csabával jön igazi lendületbe Gyurcsányék EP-kampánya (PS-videó!)

Csibra Tibor Magyar ugar 2019 április 11.
Kipróbált állampárti besúgóvalrendszerezgetővel, jelentgetővel és a vád szerint csalással bűnszervezetben hatmilliárd forintot elsíboló ügyvéddel erősít a DK a májusi EP-választásokra a minél nagyobb arányú győzelem érdekében – egyebek mellett ez derült ki Gyurcsány Ferenc és a V21 nevű csoport csütörtöki megállapodásának sajtótájékoztatóján. A DK elnöke Balázs Péterrel írta alá azt a szerződést, amelyről a sajtó kitartó kíváncsiskodása ellenére sem derült ki igazán, hogy miről szól. A két politikus válaszai szerint az EP-választás érdekében tett ellenzéki összefogásról, amelyről Gyurcsány szinte ugyanazzal a levegővétellel mondta ki, hogy az ellenzéki pártok külön indulnak, nincs közös lista. Balázs Péter a legszélesebb társadalmi, politikai bázisúnak nevezte egyletüket, de ha Kedves Olvasóink most elszégyellnék magukat, mert még hírét sem hallották a V21-nek, nyugodjanak meg, restellkedésre semmi okuk, itt a megoldás: Bajnai Gordon külügyminisztere maga mondta el, hogy rajta kívül, mások mellett például Bod Péter Ákos, Mellár Tamás, Göncz Kinga, Andor László és Bozóki András is a társaság tagja, és nemrég azt a történelmi tettet hajtották végre, hogy Gyurcsányhoz hasonlóan a Momentummal is megállapodtak valamiről, de arra talán már Balázs Péter sem emlékezett, hogy miről. Rejtély, hogy ki, és milyen okból finanszíroz sértődött, kiérdemesült, sokadvonalbeli volt politikusokat, szobatudósokat, hogy azok néha összegyűlve hosszasan locsogjanak a semmiről. A megoldás valószínű egy rég elfeledett, de még hatályban lévő jogszabály lehet, amely lehetővé teszi, hogy a hasonló egyletek költségvetési pénzből repülhessenek rá politikai ügyekre, és a pártoknak kötelességük együttműködni velük.
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?