Pesti Srácok

czeglédy csaba

Hidvéghi Balázs: Dobrev Klára csak a mentelmi jogért menekül Brüsszelbe (videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 február 26.
Dobrev Klára vezeti a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti listáját, ennek okán tartott sajtótájékoztatót kedden Gyurcsány Ferenc neje. A PestiSrácok.hu stábja is ellátogatott az eseményre, ahova azonban sajtóigazolványunk átadása után nem engedtek be minket, mondván, hogy későn érkeztünk az eseményre (12:30 perckor történt mindez, a meghirdetett esemény is ekkor kezdődött), és különben is, Dobrev Klára már öt perce elkezdte a tájékoztatót, a terem berendezése pedig nem nyújt arra lehetőséget, hogy még mi is elférjünk ott. Fotós kollégánk - aki bejutott a rendezvényre - később azt mondta, Dobrev Klára nem kezdte korábban a sajtótájékoztatót, és hely is lett volna bőven. Az esemény végén próbáltuk mikrofonvégre kapni a DK listavezetőjét, aki szemlátomást gyors léptekkel igyekezett elkerülni stábunkat, helyette Rónai Sándor, a párt szóvivője válaszolt kérdéseinkre. Szerinte például a Jobbiknak voltak korábban vállalhatatlan megnyilvánulásai, azonban az Orbán utáni világ, vagyis az Európai Egyesült Államok csak egymás tiszteletben tartására, egymás iránt érzett méltóságra épülhet. Később Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója tartott sajtótájékoztatót, ahol világossá tette: a milliárdos adócsalással vádolt Czeglédy Csaba és Dobrev Klára kétes kapcsolata miatt az európai parlamenti pozícióval megszerezhető mentelmi jog állhat mindennek a hátterében.
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?