Pesti Srácok

„Trágárka” kihúzhatja magát: új szocialista ügyvédje révén díszes társaságba keveredett

null

Minden demokrata föllélegezhet: ezentúl a sok százmilliós kárt okozó korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított szocialista Czeglédy Csaba barátja és ügyvédje, Litresits András lesz a jogi képviselője az ellenzéki tüntetések mosdatlan szájú tinisztárjának, Nagy Blankának (alias Trágárka). Az a Litresits, aki eközben becsületsértésért beperelte Budai Gyulát, amiért Czeglédy „védőügyvédjének” titulálta őt. Ha lenne a pitiánerségnek mértékegysége, azt litresitsnek kéne nevezni...

Van egy megejtő bája annak a tegnapi MSZP-s bejelentésnek, miszerint ezentúl pártjuk ügyvédje, Litresits András látja majd el az ellenzéki tüntetések mosdatlan szájú rétorának, Nagy Blankának (alias Trágárka) a jogi képviseletét. Erre állítólag azért van szükség, mert a „kormányzati propagandagépezet összehangolt támadást indított” szegény, „szókimondó” kislány ellen. Hogy mi ellen kell védeni a szókimondó (értsd: vállalhatatlanul obszcén, minősíthetetlenül alpári) ellenzéki aktivistát, nem tudni, hiszen eddig senki sem perelte be őt, mindössze néhány jobboldali publicista elmondta róla a véleményét. (Méghozzá Trágárkáénál sokkal diplomatikusabb formában.)

Mindegy, a lényeg: az MSZP máris felkínálkozott Trágárkának, akit így az a „megtiszteltetés” ér, hogy ugyanaz lesz az ügyvédje, mint a sok százmilliós korrupciós bűncselekménnyel gyanúsított Czeglédy Csabának. Igazán kihúzhatja magát az ellenzék Blankája, hogy ilyen illusztris társaságba keveredett!

Nagy Blanka (Fotó: Horváth Péter Gyula/PS)
PestiSracok facebook image

Ám ha már Litresits neve megint a felszínre lebegett, van itt még egy érdekesség. Budai Gyula, a külügyminisztérium miniszteri biztosa a PestiSrácok.hu-t arról tájékoztatta, hogy Litresits András becsületsértésért beperelte őt. A szoci ügyvéd egy tavaly márciusi közleményt nehezményez, amelyben Budai azt írta:

Azért is emeltük ki a „védőügyvéd” szót, mert Litresitsnek ez a szó fáj, gyakorlatilag emiatt perelt. Ő ugyanis a büntetőperben nem, „csak” polgári ügyekben látja el Czeglédy jogi képviseletét. Vagyis álláspontja szerint nem is „védőügyvéd”, csupán „jogi képviselő”. Micsoda különbség! Ez a nüansz elegendő volt Litresitsnek ahhoz, hogy becsületsértésért följelentse Budait. Akit azonban mentelmi jog véd, így a bíróság egyelőre felfüggesztette az eljárást a fideszes politikus ellen. (Egyébként szintén Litresits volt a jogi képviselője Kunhalmi Ágnesnek, aki – mint arról beszámoltunk – ugyancsak becsületsértésért perelte be Budai Gyulát egy Czeglédyvel kapcsolatos kijelentéséért, ám a bíróság megszüntette az eljárást. Ennek eredményeként mostantól bárki nyugodtan kimondhatja, amit Budai: a súlyos korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított Czeglédy Csaba pénzelte 2014-ben az MSZP kampányát Kunhalmi Ágnesen keresztül.)

Visszatérve a Litresits kontra Budai-ügyre: a szocialisták ügyvédjének szőrszálhasogatása több szempontból is érdekes:

  • Egyrészt az MSZP hétfői közleményében maga is a „védelem” szót használta Trágárka kapcsán, noha a gimnazista esetében legfeljebb polgári perekre lehet számítani (ha egyáltalán), nem pedig büntetőeljárásokra. Ha pedig így lesz, akkor – Litresits logikája szerint – nem „védelem”, csupán „jogi képviselet” kell majd a „Kárpátok Cicerójának”. Most akkor a szocik használhatják ezt a szót, csak Budai nem?

Forrás: mszp.hu

  • Másrészt maga Litresits – aki egyébként a Nemzeti Választási Bizottság MSZP-s delegáltja – számolt be róla az NVB tavaly márciusi ülésén, amikor Czeglédy Csaba mentelmi jogáról döntöttek, hogy Czeglédy az ő jó barátja, akit sajtóperekben képvisel. Ugyanakkor a barátságuk ellenére jelezte, nem érzi magát elfogultnak, és szavazni akar a barátja mentelmi jogáról. Ezt egyébként az NVB – valami furcsa okból – meg is engedte neki, ám Litresits „nem” szavazata ellenére végül felfüggesztették Czeglédy mentelmi jogát, aki így visszakerült előzetes letartóztatásba. Mint azt megírtuk, az NVB ügyrendje szerint Litresits valószínűleg nem szavazhatott volna.

Czeglédy Csaba oldalán maga Litresits tájékoztatta a követőket, hogy újra letartóztatták a szocialista politikust (Forrás: Facebook)

  • Ráadásul Litresits a börtönbe is gyakran bejárkál(t) Czeglédyhez, ami egy polgári peres jogi képviselőtől meglehetősen szokatlan. Ő volt az, aki szomorúan tájékoztatta a facebookos ismerősöket arról, hogy Czeglédyt visszavitték a kaptárba.

Végül is nagy jelentősége nincs a dolognak, hiszen Budai Gyula mentelmi jogát várhatóan úgysem függeszti majd föl az Országgyűlés (mivel a képviselők elleni rágalmazási, becsületsértési ügyek jó részében ez nem szokása). Így a szocialisták kedvenc ügyvédje hiába strapálta magát a beadványokkal. Viszont az eset látleletet nyújt arról, mennyire kisszerű, pitiáner, a kákán is csomót kereső emberek dolgoznak a szocialista párt háza táján. Talán épp ezért tartanak ott, ahol...

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.