czeglédy csaba
A BRFK vizsgálja az Altus gyanús pénzkölcsönzéseit
Szeptember közepéig eldől, indul-e nyomozás a Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára vezette Altus Portfólió Kft. pénzkölcsönnyújtási gyakorlata miatt - írta a Magyar Idők szerdán. A Magyar Idők emlékeztet, hogy a jegybank a közelmúltban 15 millió forint bírságot szabott ki az Altus Portfólió Kft.-re engedély nélküli pénzkölcsönnyújtás miatt.Ötvenmilliós óvadék ellenében engedné szabadon Czeglédyt a Szegedi Járásbíróság
Érdekes döntést hozott a Szegedi Járásbíróság a minap a Czeglédy-ügyben. Védői indítványra azt a határozatot hozták, hogy 50 millió forint óvadék ellenében háziőrizetre változtatják előzetes letartóztatását. Ez azért érdekes, mert a Szegedi Törvényszék júliusban hosszabbította meg a kényszerintézkedést; akkor az indoklásban hangsúlyozták, hogy továbbra is fennáll a bűnismétlés veszélye és annak veszélye is, hogy Czeglédy Csaba megpróbálná befolyásolni, meghiúsítani az eljárást, ezért semmilyen más enyhébb kényszerintézkedés nem elegendő. Pontosan így vélekedik a nyomozást felügyelő Csongrád Megyei Főügyészség is. Telefonon értül el Szanka Ferenc ügyészt, egyben az ügyészség szóvivőjét, aki azt mondta, fellebbezést nyújtottak be a Szegedi Járásbíróság határozata ellen."Justice for Csabi" - Facebook-harcosok szabadítanák ki Czeglédy Csabát
"Veled vagyunk Czeglédy Csaba" néven gründoltak támogató Facebook-csoportot a hatmilliárdos költségvetési csalással és bűnszervezet működtetésével gyanúsított szocialista politikus hívei. A közel kétezer főből álló csapat nem képes megemészteni, hogy favoritjuk előzetes letartóztatását ismét meghosszabbították, miközben a nyomozás befejező szakaszához ért, és több gyanúsított enyhébb kényszerintézkedését is megszüntették azzal a hivatkozással, hogy annak feltételei már nem állnak fenn. Az ellenálló Czeglédy-fanok újabb elképesztő hadjáratba kezdtek. Hetente több cikk is születik vagy a Czeglédyhez köthető Nyugat.hu-n, vagy a Sztárklikken, vagy más blogokon arról, mekkora igazságtalanságot kell elszenvednie az ügyvédnek.Megint kamuzik a HVG: Nem zárták le a Czeglédy-ügyben a nyomozást
Szenzációnak szánta bejelentését csütörtökön a HVG, miszerint az egyik gyanúsított útján olyan bennfentes információhoz jutottak, hogy a hatóságok lezárták a nyomozást az úgynevezett Czeglédy-ügyben. A PestiSrácok megtudta, hogy a balliberális portál vagy csúsztat, vagy információjuk minimális, az új büntetőeljárási törvényt pedig nem ismerik. Egyáltalán nem igaz, hogy a Dél-alföldi NAV, illetve a nyomozást felügyelő Csongrád Megyei Főügyészség lezárták volna a nyomozást. Mindössze arról van szó, hogy a nyomozás a befejező szakaszához érkezett, és most jött el az ideje annak, hogy az új Büntetőeljárási Törvény szerint a gyanúsítottak és védőik betekintést kaphassanak az eddigi iratanyagba. De ilyenkor még kerülhetnek elő új tanúk, bizonyítékok, az az messze van még az ügy attól, hogy vádemelési szakaszba érjen.Magas pozícióban lévő baloldali politikusok is érintettek lehetnek a Czeglédy-ügyben
Czeglédy Csaba az általa létrehozott cégrendszert és a nyomozásban szereplő be nem fizetett adókat és járulékokat tudatosan és szervezetten használta tiltott pártfinanszírozásra, méghozzá folyamatosan - ez áll egy olyan nyilatkozatban, amit állítólag a Czeglédy-ügy egyik terheltje helyezett letétbe ügyvédjénél, vádalku reményében. Az írás, amely szerkesztőségünk birtokába jutott, néven nevez több olyan magas rangú baloldali politikust, akik hasznot húztak a nyomozati adatok szerint a Czeglédy Csabához köthető, strómanok által működtetett iskolaszövetkezet-hálózatból. A Human Operator Zrt.-vel szerződésben álló, tőle feladatokat vállaló szövetkezetek a hatóságok eddig beszerzett adatai szerint több, mint 6 milliárd forint adót csaltak el.Rács mögött marad Czeglédy
A szegedi törvényszék jogerősen helyben hagyta a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indult nyomozás során gyanúsítottként kihallgatott Czeglédy Csaba letartóztatásának meghosszabbítását további két hónap időtartamra – tudta meg a MagyarIdők.hu.Czeglédy-ügy: Szegeden ma fellélegezhettek a strómanok (PS-videó!)
Az eredeti tervek szerint ítélethirdetésre készült ma a Szegedi Törvényszék a makói Kopernikusz iskolaszövetkezet ügyében. Úgy tűnik, a bírói tanács is belátta, hogy az azóta eltelt két és fél év nyomozati anyagának ismerete és figyelemebe vétele nélkül igencsak nehéz lenne megalapozott ítéletet hozni. Ráadásul az ügyész is módosította a vádat és a módosított vádiratban már strómannak nevezte a két iskolaszövetkezeti vezetőt, az általuk elkövetett bűncselekményt pedig bűnrészességre enyhítette. A törvényszék tanácsa végül helyt adott annak az ügyészi indítványnak, hogy nyissák meg újra a bizonyítást, vegyék figyelembe az iskolaszövetkezet-hálózat ügyében született könyvvizsgálói jelentést és számtalan, a most bűnszövetkezetben elkövetett költségvetési csalás ügyében folyó nyomozás több bizonyítékát, gyanúsítotti vallomását, ami igencsak átrajzolja a képet, és szerepkörök tekintetében újraosztja a lapokat.Ajánljuk még

















