Pesti Srácok

Újra Czeglédy szabadon bocsátásáért tüntetnek a szocialisták

Újra Czeglédy szabadon bocsátásáért tüntetnek a szocialisták

Nem képesek feldolgozni a szocialisták, hogy bár már majdnem sikerült kihozni a rácsok mögül Czeglédy Csabát, a napokban újabb három hónapra meghosszabbították az ügyvéd előzetes letartóztatását. Amikor a Szegedi Járásbíróság első fokon úgy döntött, hogy jóváhagyja a védői indítványt és 50 millió forint óvadék mellett megszünteti az előzetes letartóztatást, lázas gyűjtésbe kezdtek a hívek a "Veled vagyunk Czeglédy Csaba" Facebook-csoportban. Csakhogy a másodfokon eljáró bíró úgy látta, semmilyen enyhébb kényszerintézkedés nem szavatolja az eljárás biztonságos lefolytatását, ezért a törvényszék felülbírálta a járásbíróság határozatát, és egyben az előzetes fogvatartás újabb három hónappal történő meghosszabbításáról is döntött. A hírre az MSZP tüntetést jelentett be Czeglédy Csaba szabadon bocsátásáért szombatra, a Legfőbb Ügyészség épülete elé.

A bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba és ügyvédi csapata a letartóztatása óta mindent eszközt bevet, hogy megszüntessék előzetes letartóztatását. Azonban - minden indítvány ellenére - a nyomozást felügyelő Csongrád Megyei Főügyészség következetesen kitartott amellett, hogy több feltétele is fennáll az előzetes letartóztatásnak. A bűnismétlés és annak veszélye is, illetve az is lehetséges, hogy a gyanúsított tanúk befolyásolásával, bizonyítékok eltüntetésével próbálná meghiúsítani az eljárást. Ami érthető is, hiszen a bűncselekmény, amivel a szombathelyi szocialistát gyanúsítják, tíz év börtönbüntetéssel fenyegetett. Jelenleg azt sem tudni, hol van az a több, mint hatmilliárd forint, amit be nem fizetett adóként eltüntetett a gyanú szerint a vélelmezett bűnszervezet.

Czeglédy egyébként - nem titkoltan - azért, hogy kiengedjék őt az előzetesből, még arra is képes volt, hogy jelöltként nekivágjon az országgyűlési választásnak. Családjának és híveinek sikerült is összegyűjteni a jelöltté váláshoz szükséges mennyiségű támogató aláírást, viszont a mentelmi joggal járó szabadságot csak egy napig élvezhette. Azután, hogy újra őrizetbe vették, vissza is lépett a jelöltségtől.

Arra való hivatkozással, hogy a nyomozás az utolsó, befejezés előtti szakaszába érkezett, Czeglédy ügyvédei újabb ötletekkel álltak elő. Óvadék ellenében kérték az előzetes letartóztatás megszüntetését, a Szegedi Járásbíróság egy jelentős összeget, 50 millió forintot meg is határozott óvadékként. Várható volt, hogy korán örülnek a Czeglédy-hívek, hiszen az ügyészség fellebbezett. A Szegedi Törvényszék pedig, amely másodfokon döntött, már korábban is kifejtette, hogy Czeglédy Csaba esetében kizárólag az előzetes fogvatartást tartják megfelelőnek. Azon is meglepődtünk volna, ha Czeglédy, aki a diákok utolsó havi bérét is arra hivatkozva nem fizette ki, hogy számlái bűnügyi zár alatt vannak, hirtelen előrántott volna a mellényzsebéből 50 milliót.

PestiSracok facebook image

Az óvadék kapcsán tehát nemcsak az ügyészség, hanem Czeglédy is fellebbezett az összeg csökkentéséért, mondván, nincs és nem is lehet neki 50 milliója.

A diákok ki nem fizetett bére nem izgatta a Czeglédy-híveket, de az ügyvédért összedobták volna az 50 milliós óvadékot

Erre buzdult fel igazán az internet népe, akikről már megírtuk, hogy Facebook-csoportba tömörülve küzdenek Czeglédyért, a korrupció és a koncepciós eljárások ellen. Előttük végre megcsillant a remény, hogy akár még személyesen is hozzájárulhatnak hősük szabadulásához. Felvetették, hogy össze is dobhatnák azt az 50 milliót.

De nemcsak a fenti csoportban, hanem a Czeglédy Csabához köthető Nyugat.hu portál Facebook-oldalán is beindult a gépezet:

De korai volt az örömük, mert a Szegedi Törvényszék másodfokú, jogerős döntésében az ügyészi indítványnak helyt adva elutasította a gyanúsított kérését, hogy az óvadék letétele esetén letartóztatását megszüntetve bűnügyi felügyeletét rendeljék el.

A törvényszék egyetértett az ügyészséggel abban, hogy továbbra is fennállnak a letartóztatás okai, enyhébb bírói engedélyes kényszerintézkedéssel sem a bűnismétlés, sem pedig az eljárás meghiúsításának veszélye nem küszöbölhető ki.

Az MSZP beindult - újabb tüntetésparódiára készülnek

Márciusban egyszer már minden erejüket összekaparták a szocialisták, azaz inkább Gyurcsány Ferenc, aki korábban azt is kijelentette, hogy Czeglédy Csaba helyette ül. Akkor az alig száz fős demonstráción sípokat fújva követelték Czeglédy Csaba szabadon bocsátását. A megmozduláson ott volt többek közt Kunhalmi Ágnes és Lendvai Ildikó is.

Gyurcsány egyszer még felvonult barátja mellett a Szegedi Törvényszéken, feleségével, Dobrev Klárával és Molnár Csabával. Tüntetőleg sajtótájékoztatót tartottak az intézmény előtt és végigvárták a bíróság folyosóján, míg döntés született Czeglédy jelöltté válása utáni újbóli előzetes letartóztatásáról.

Ezúttal a közösségi portálon szúrtuk ki több oldalon is Tóth Bertalannak, az MSZP elnökének a nevében meghirdetett demonstrációt. A Facebookon terjesztett felhívás szerint a nagy esemény szeptember 8-án, 13 órakor, Budapesten, a Legfőbb Ügyészség előtt lesz.

Belső információink szerint komoly felháborodás követte Tóth Bertalan lépését, aki senkivel sem egyeztetett az MSZP-ből, mielőtt meghirdette a tüntetést. Úgy tudjuk, ennek ellenére megtartják a demonstrációt, amin viszont a szocialisták arcai már nem vesznek részt. A szervezést állítólag egy volt szocialista országgyűlési képviselő, Heringes Anita vállalta fel.

Tóth Bertalan egyébként több ízben kifejtette már, hogy a végsőkig kiáll Czeglédy Csaba mellett, akiről szerinte kizárható, hogy elkövette azokat a bűncselekményeket, amelyekkel gyanúsítják.

Ítélet jön a makói iskolaszövetkezet ügyében

Közben a mai napon folytatódott a büntetőper a Szegedi Törvényszéken az első lebukott iskolaszövetkezet, a Kopernikusz ügyében. Az előző tárgyalást még júliusban tartották, akkor azért napolták el a pert és az ítélethozatalt, mert módosítottak a vádon, amire fel kellett készülnie a védőknek, illetve még egy adószakértőt is beidézett a bíróság.

Az ügy érdekessége, hogy a Kopernikusz-perben megtörtek a vádlottak, és elmondták a bíróság előtt, hogy ők gyakorlatilag csak a nevüket adták az ügyletekhez, és szerintük a háttérből a szálakat Czeglédy Csaba mozgatta. A vád szerint a makói iskolaszövetkezet mintegy 440 millió forintnyi be nem fizetett adóval rövidítette meg az államot.

A vádlotti vallomások következményeként az ügyész módosította a vádat. A módosított vádirat kimondja, hogy a munkaerőszervezést végző cégeket és az iskolaszövetkezeteket is ténylegesen a Human Operator központjából irányították, a vádlottak, azaz az iskolaszövetkezet-vezetők pedig strómanok voltak, tehát nem tettesek, hanem bűnsegédek a költségvetési csalásban.

Ma már csak egy adószakértőt hallgattak meg. Holnap reggel 9 órakor pedig ítéletet hirdetnek.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.