czeglédy csaba
Költségvetési csalás gyanújával nyomoz a NAV Kész Zoltán 2015-ös kampányával összefüggésben
Költségvetési csalás megalapozott gyanújával nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Márki-Zay Péter jobbkeze, Kész Zoltán 2015-ös veszprémi időközi kampányával összefüggésben – tudta meg a PestiSrácok.hu. Mint ismert, azt követően, hogy a veszprémi 1-es választókerület megválasztott országgyűlési képviselőjét, Navracsics Tibort az Európai Bizottság biztosának nevezték ki, a királynék városában időközi választást írtak ki, amit a több ellenzéki párt támogatásával, ám függetlenként indult angoltanár, a szélsőségesen piacpárti, azaz libertárius nézeteket valló Kész Zoltán nyert meg. A kampányt a baloldal szombathelyi fenegyereke, Czeglédy Csaba irányította. A PestiSrácok.hu korábban több riportban is foglalkozott az ominózus kampánnyal. A Czeglédy-ügyet közelről ismerő, anonimitást kérő forrásunk kamera előtt beszélt arról, hogy a kampányban Czeglédy diákmunkásait is mozgósították, és a kampányt Czeglédy nemcsak irányította, hanem finanszírozta is. Czeglédy vélt strómanja nem érti, hogy miképp keveredhetett büntetőügybe
M. Zoltán vallomásával folytatódott csütörtökön a Czeglédy Csaba és társai elleni büntetőper a hat és fél milliárdos költségvetési csalás ügyében a Kecskeméti Törvényszéken. Czeglédy a vád szerinti egyik strómanja, a bűnszervezet aktív szereplője ártatlannak vallotta magát; hosszasan taglalta, milyen szerény anyagi körülmények között élnek, ami szerinte bizonyítja, hogy nem csaltak el több milliárd forintot. A. Zoltánhoz hasonlóan M. is előhúzta a „fenyegették a nyomozók, ügyészek” kártyát. A bíróságon azt állította, hogy külső nyomásra tett csak korábban beismerő vallomást és kötött egyezséget az ügyészséggel. A csütörtöki tárgyaláson vallomást tett Czeglédy sógornője, P. Anita is, aki a Human Operator pénzügyese is volt. P. Anita is azzal állt elő, hogy ez egy politikai indíttatású ügy, aminek sógora a célpontja. Újabb vádlottak vallanak a Czeglédy-ügyben, folytatódik a büntetőper
A szerdai és a csütörtöki napon, kétnapos tárgyalással folytatódik Czeglédy Csaba és társai büntetőpere a 6 és fél milliárdos költségvetési csalás ügyében a Kecskeméti Törvényszéken. Korábban a másodrendű és a kilencedrendű vádlott is jelezte, hogy bár eddig nem tett vallomást, most beszélne. A másodrendű vádlott, azaz a könyvelő szerdán mégis kimentette magát és nem jelent meg a törvényszék előtt. A csütörtöki nap izgalmasnak ígérkezik: ekkor teszi meg vallomását M. Zoltán, Czeglédy egyik vád szerinti főstrómanja, aki korábban beismerő és terhelő vallomásokat is tett, egyezséget kötött az ügyészséggel, majd mindent visszavont – akárcsak a másik stróman, a makói iskolaszövetkezeteket vezető A. Zoltán. M. Zoltán a Czeglédy-ügy egyik kulcsfigurája, aki már Gyurcsány ügyvédjének pelyhes ifikorában létrehozott első iskolaszövetkezetében, a Rébuszban is aktívan dolgozott. Mint ismert, a Rébusz is megbukott azzal, hogy fiktív számlákkal csalták el az adót. Akkor, abban az ügyben Czeglédyt 1 év 4 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték 8 milliós adócsalás és több rendbeli magánokirat-hamisítás miatt. Az Ügy – Gyurcsány ügyvédje és a trükkök százai, avagy Czeglédy nem is lehetett volna ügyvéd?
A Pesti TV Az Ügy című tényfeltáró riportműsora megszerezte azt a közhiteles dokumentumot, amely bizonyítja, hogy Czeglédy Csaba hat éven át ügyvédkedett úgy, hogy az ügyvédi törvény szerint azt nem tehette volna meg, ugyanis céget vezetett. A baloldal szombathelyi fenegyereke eleve úgy kezdte jogász pályafutását, hogy kijátszotta a törvényt. Ami mindezt bizonyítja, a saját vallomása, egy olyan ügyben, amelyben magánvádlóként igazmondási kötelezettsége volt. Ha igaz, hogy a Human Operator Zrt-t egyszemélyben irányította, a döntéseket egyedül ő hozta, az még okirat-hamisítás is, a hivatalos cégadatok szerint ugyanis a zrt-t igazgatóság vezette. Ha saját vallomása mégsem lenne igaz, az pedig hamis tanúzás, amit a törvény öt évig terjedő börtönnel rendel büntetni. Czeglédy Csaba hat éven át látott el képviseletet büntetőperekben úgy, hogy ügyvéd sem lehetett volna
Olyan közhiteles okirat került a PestiSrácok.hu birtokába, amely bizonyítja, Czeglédy Csaba 2010 végétől egy személyben vezette diákmunka és munkaerő közvetítő cégét, a Human Operator Zrt-t. Mivel az ügyvédi törvény már akkoriban és egyértelműen rendelkezett arról, hogy ügyvéd nem vezethet céget, Czeglédy már akkor trükközött és a törvényeket kijátszva vitte egyszerre a cégét és ügyvédkedett, nem is akárkiket képviselve. Ha visszaemlékeznek, Czeglédy a legkomolyabb politikai érintettségű büntetőügyekben védte a kormányváltást követő elszámoltatás idején a baloldali politikusokat. Egy általunk megkérdezett ügyvéd szerint – amennyiben az okirat tartalma megfelel a valóságnak – nem csak az vetődik fel a birtokunkban lévő dokumentum szerint, hogy Czeglédy a törvénnyel összeférhetetlen módon látott el ügyvédi hivatást, hanem más bűncselekmény, konkrétan közokirathamisítás elkövetésének lehetősége szintén felvetődhet abban az esetben, ha a cégnyilvántartásban más volt feltüntetve, mint ahogy a céget ténylegesen irányították. Klasszikus DK-s tempó: megfejtették, hogy Orbán a hibás Homonnay haláláért
Homonnay Gergely, akit a haladó sajtó csak írónak aposztrofál, miközben annyit tett, hogy macskája mögé bújva írogatott vállalhatatlan dolgokat, az év első napján halt meg egyelőre tisztázatlan körülmények között. Vasárnap írt először arról az olasz sajtó, hogy a DK aktivistáját meztelenül találták egy római, homoszexuálisok körében ismert bár mosdójában. Szekrényéből a rendőrök kábítószergyanús anyagot foglaltak le. Nem is kellett több a honi kommentszekció császárainak, akik megfejtették, hogy Homonnay halálát a kormány rendelte meg. Erre a dilivonatra ült fel Czeglédy Csaba szombathelyi DK-s politikus is, aki Facebook-posztjában bár konkrétan nem írta le, minden eszközzel azt sugallta, felebarátja haláláért van egy felelős, aki nem más, mint... Czeglédy két vád szerinti bűntársa is vallomást tesz
Czeglédy Csaba bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás vádjával folyamatban lévő büntetőügyének két vádlottja is úgy döntött, hogy vallomást tesz – tudta meg a PestiSrácok.hu. Mint ismert, a több mint húsz vádlott-társból eddig csak azok beszéltek, akik egyezséget kötöttek az ügyészséggel, beismerő vallomást tettek és elfogadták a kiszabott több éves börtönbüntetést. Aztán valamilyen különös csoda folytán többen is visszavonták az egyezséget és korábbi vallomásukat. A. Zoltán, Czeglédy egyik vád szerinti főstrómanja volt az első, aki a Kecskeméti Törvényszék előtt újra vallomást tett, homlokegyenest az ellenkezőjét, mint korábban. Sőt, az ügyben eljáró ügyészeket nyomásgyakorlással vádolta. Most az ügy egy másik visszatáncolt kulcsszereplője is új vallomásra készül. M. Zoltán nagyon sokat tud Czeglédyről, már az első iskolaszövetkezetet, a Rébuszt is együtt vitték – ő az, aki az elmúlt húsz évben folyton feltűnt Czeglédy közelében. Akár fogadást is köthetnénk arra, ezúttal mit fog majd mondani... De nem ő az egyetlen, aki így döntött: szintén vallani készül Cs.-né I. Judit, a Human Operator Zrt. könyvelője is.