Pesti Srácok

czeglédy csaba

Czeglédy priusza és ami még rá várhat, avagy egy megrögzött bűnöző, aki mentelmi jog mögé menekülne (1. rész)

Exkluzív 2022 március 4.
2016-ban, vagyis őrizetbe vétele előtt Czeglédy Csabának még esze ágában sem volt országos politikai babérokra törni, azóta viszont már másodszor jelentkezett be országgyűlési képviselőjelöltnek, sőt, az európai parlamenti választáson, ha csak a lista utolsó helyén is, de azért ringbe szállt. Vajon mi változott az utóbbi öt évben, amiért saját korábbi szavainak ellentmondva most már könnyedén feladná az élete végéig szóló ügyvédi praxisát azért, hogy a Parlamentben négy évig gombot nyomogasson? Eláruljuk. Gyurcsány ügyvédjének ma úgy kell a mentelmi jog, mint egy falat kenyér, ugyanis jelen pillanatban két büntetőügy vádlottja, egy harmadik, egyelőre ismeretlen elkövetők ellen folyamatban lévő ügy egyértelmű érintettje – mindez azok után, hogy korábban kétszer volt már köztörvényes bűncselekmények miatt jogerősen elmarasztalva. A PestiSrácok.hu ötrészes sorozatban mutatja be, miért gondoljuk azt, hogy a baloldal vasi fenegyereke egy megrögzött bűnöző, aki csak a saját bőrét menti, ugyanis jelen állás szerint visszaesőként akár húsz évre is a rácsok mögé kerülhet. Akinek büntetőjogi felelősségét korábban már többször megállapították már és jelenleg is több bűncselekmény vádlottja, az a közvélemény szerint – és álláspontunk szerint is – megrögzött bűnöző.
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.