d. horváth gábor
Hivatalosan is Jobbik-pártlap lett a Magyar Nemzet, Simicska milliárdokat költ a bosszúra
A céges gazdálkodásban mutatkozó hiányosságok mellett személyi ellentétek is közrejátszhattak a Magyar Nemzetnél kedden bejelentett vezetőcserében, amelynek következtében D. Horváth Gábor főszerkesztőt Simicska Lajos bizalmasa, a Kaya Ibrahim-ügyből jól ismert cégfantomizáló üzlettársa, Schlecht Csaba, a Lánchíd Rádió vezetője váltotta. A 2015 februári, emlékezetes „G-nap” után a Fidesszel szakító, és egyre inkább a Jobbikhoz közelítő napilap irányvonalában információink szerint már nem lesz változás, és lehet, hogy D. Horváth valóban önként állt fel, aminek hátterében nem politikai, szakmai nézeteltérések, hanem Faragó Csaba, az ÁPV Zrt. és az MVM Zrt. korábbi vezetőjének érkezése áll, aki kedd óta a Magyar Nemzetet kiadó cég mellett a Hír TV vezetőjeként is feladatokat kapott. Más sajtóhírek szerint a Simicska Lajos médiabirodalmában lefolytatott vezetőcserék hátterében az áll, hogy a Magyar Nemzet és a Hír TV ezentúl azokra a politikai erőkre koncentrál, amelyek képesek legyőzni a jövő évi választásokon a Fideszt, Simicska ennek zálogát pedig egyedül a Jobbikban látja. Szikszai Péter a PS-nek: A Hír TV ma csőcseléknek nevezné a 2006-os tüntetőket - Két éves a G-nap
Utoljára akart megszólalni a G-napról D. Horváth Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, de Simicska napilapjának vezetője ezzel a végsőnek szánt dolgozattal koronázta meg a nagyvállalkozó médiacsoportjában az elmúlt két évben bemutatott balra át!-ot. D. Horváth Gábor mai publicisztikája a pont az i-n, a 180 fokos fordulat főszerkesztő általi legalizálása. A PestiSrácok.hu a ma kétéves G-nap apropóján, de D. Horváth Gábor írását is szóba hozva Szikszai Pétert, a Hír Tv korábbi vezérigazgató-helyettesét is megkereste, aki 2015. február 6-án Liszkay Gáborral, Csermely Péterrel, Gajdics Ottóval és Élő Gáborral közösen azonnal hátat fordított Simicska Lajosnak. Szikszai Péter portálunknak nyomatékosította, az élet őket igazolta, a Magyar Nemzet, a Hír Tv és a Lánchíd Rádió nem kormánykritikus lett, hanem a liberális propaganda első számú szócsöveivé váltak. "Kálmán Olgával polgári értékek? Ne vicceljünk már! A Simicska médiabirodalmát vezetők készülékében súlyos hiba van, az olvasókat, a nézőket és a hallgatókat is hülyének nézik" - mondta Szikszai Péter.