Deák Dániel: A járvány okozta válsághelyzetben nem tud megfelelően fellépni az EUPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 8. Válsághelyzetben nem tud megfelelően fellépni az Európai Unió; a 2008-as gazdasági válságból, a 2015-ös migrációs válságból és a koronavírus-járványból is látszik, hogy csak nemzetállami szinten lehet sikeresen kezelni a krízishelyzeteket – közölte a XXI. Század Intézet vezető elemzője pénteken, az M1 aktuális csatornán.
Publi Cafe – "A baloldal egyik kedvenc szórakozása Magyarország lehúzása"PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 8. "A baloldal azért tartja fenn a folyamatos feszültséget, hogy bármikor támadásba lendülhessen a kormány ellen. A labdát 30 éve dobálják, már 30 éve a diktatúra szélén áll Magyarország" – mondta főszerkesztő-helyettesünk a Hír TV Publi Cafe című műsorában, ahol többek között a Freedom House jelentése, az Isztambuli Egyezmény ratifikációjának elutasítása és a román elnök gyűlöletbeszéde volt a téma. Trombitás Kristóf műsorvezető beszélgetőtársai Bálint Botond mellett Szilvay Gergely, a Mandiner főmunkatársa és Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője voltak.
Deák Dániel: az emberek egyre kevésbé bíznak az Európai Unióban a járvány miattPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 3. Az emberek egyre kevésbé bíznak az Európai Unióban - mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. Közlése szerint a 2008-as gazdasági válság, majd a bevándorlási válság is megmutatta, hogy az Európai Unió intézményrendszere nem működik megfelelően. Most pedig a harmadik rendkívül komoly válságot az Európai Unió félrekezelte.
XXI. Század Intézet: Magyarország rendkívül jól vizsgázott az időben meghozott kormányzati intézkedéseknek köszönhetőenPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 29. Magyarország rendkívül jól vizsgázott az időben meghozott kormányzati intézkedéseknek köszönhetően, és nálunk az egyik legalacsonyabb a fertőzöttek száma, illetve jóval kevesebben hunytak el arányaiban a járvány következtében, mint a sokkal gazdagabb nyugat-európai vagy dél-európai országokban – állapította meg Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője élő Facebook-videoelemzésében.
Magyarország éllovas a járvány kezelésébenPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 29. Lakosságszám-arányosan Magyarországon rendkívül kevés a fertőzött, illetve a halálozások száma is jóval alacsonyabb az uniós átlagnál – derült ki a XXI. Század Intézet tanulmányából. Az Európai Unió tagállamainak koronavírus-járványra vonatkozó adatait összegző elemzésében Deák Dániel rámutatott: a legtöbb megbetegedést Luxemburgban regisztrálták, ott százezer lakosra több, mint hatszáz koronavírusos eset jut, de Spanyolországban, Belgiumban, Írországban és Olaszországban is kiugróan magas a megbetegedettek aránya a lakosságszámhoz viszonyítva – írta a Magyar Nemzet.
XXI. Század Intézet: Magyarország éllovas a járványkezelésbenPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 28. A járvány kitörése óta az ellenzéki pártok és sajtótermékek rendre kritizálják a kormány járványügyi intézkedéseit, többször azt állították, hogy azok nem elegendőek vagy nem megfelelőek. Van olyan ellenzéki politikus is, aki szerint a halálozások száma arányaiban Magyarországon a legmagasabb az egész világon. A XXI. Század Intézet a tisztánlátás érdekében összesítette a fertőzöttek, az aktív esetek és a halálozások számát az Európai Unió tagállamaiban, amelyből kiderül, hogy az ellenzéki állításokkal szemben hazánk kezelte az egyik leghatékonyabban a járványt, hiszen Magyarországon van a lakosságszám arányában az egyik legkevesebb fertőzött, illetve a halálozások száma is jóval alacsonyabb az uniós átlagnál. Arányaiban a legtöbben Belgiumban, Spanyolországban és Olaszországban hunytak el a koronavírus-járvány következtében – írja a XXI. Század Intézet elemzésében.
Koronavírus – Ellenzéki aknamunka kontra sikeres védekezés (A XXI. Század Intézet videoelemzése)PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 15. Az ellenzéki aknamunka ellenére is sikeresek a magyar intézkedések a koronavírussal szemben címmel készített videoelemzést Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. A beszámoló szerint sorra jelennek meg a félrevezető álhírek a hazai és a nemzetközi sajtóban Magyarországgal szemben, amelyeknek a célja a kormány cselekvőképességének rombolása. Kiemelte: a CNN után már az Európai Parlament hivatalos álláspont-tervezetében is az az álhír jelent meg, miszerint felfüggesztették a parlament működését Magyarországon. Mindez szerinte az ellenzéki politikusok aknamunkájának az eredménye, akik a belpolitikai kudarcaik után most nemzetközi lejárató kampányt generáltak. Deák Dániel hangsúlyozta: a cselekvőképes és határozott kormányzati döntéseknek köszönhetően az adatok alapján Európában nálunk az egyik legalacsonyabb a koronavírusos megfertőződések aránya, illetve a lakosságszámhoz viszonyítva a halálozások aránya is jóval elmarad a magyar koronavírus-törvényt támadó országok – így például a spanyolok, a belgák, az olaszok, a franciák vagy a hollandok – ugyanezen mutatóitól. Az elemző beszélt Karácsony Gergely hanyagságáról is, amelynek eredményeként kirobbanhatott a járvány a fővárosi fenntartású idősek otthonában.
A balliberális válságkezeléssel ellentétben most biztonságban van a nemzeti vagyonPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 8. Míg a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormányok a 2002 és 2010 közötti időszakban közel 190 magyar tulajdonban lévő céget privatizáltak, az Orbán-kormány még a mostani válságos időszakban is megvédi a nemzeti tulajdont, nem hagyja, hogy a gazdasági válsággal visszaélve külföldiek felvásárolják a magyar cégeket – hangsúlyozta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője élő videoelemzésében.
Deák Dániel: a járványhelyzetben is a politikai haszonszerzés motiválja az ellenzéketPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 7. Egyre több ellenzéki politikus reménykedik abban, hogy a járvány esélyt nyújthat nekik arra, hogy megbuktassák a kormányt. Még ilyen nehéz, összefogást igénylő helyzetben is a politikai haszonszerzés motiválja őket – mondta a Magyar Hírlapnak Deák Dániel politológus.
Szakértő: több országban is összefogtak a pártok a járvány miattPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 1. Több országban is összefogott a kormány és az ellenzék a koronavírus-járvány leküzdése érdekében, Magyarországon nem ez a helyzet - mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerda reggel az M1 aktuális csatornán. Az elemző kifejtette: Belgiumban, Spanyolországban, Izraelben és Romániában is azt hangsúlyozzák, hogy a járvány miatt félre kell tenni a politikai ellentéteket, eközben Magyarországon az ellenzéki pártok továbbra sem hajlandóak a kicsinyes politikai érdekeiket félretenni. Emlékeztetett, a magyar ellenzék a múlt héten megakadályozta, hogy a koronavírus-törvényt gyorsított eljárásban elfogadják, most pedig nemet nyomtak a jogszabályra a szavazáskor.
Embervadászat a cigánysoron: hálás téma, állami támogatássalPPestiSrácok.hu Az alvilág titkai 2012 május 8.
Malaca volt az MSZP-vel – A szövetségi elnök zsíros tanácsaiPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 szeptember 26.
A kecskén túl – Simicska Lajos és a Közgép-közeli üzlettárs terjeszkedése a BakonybanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 május 21.