dél-korea
Cél a globális béke – Az USA atom-tengeralattjárókat telepít Dél-Koreába
Joe Biden amerikai elnök és Jun Szogjol dél-koreai elnök szerdán bejelentette, hogy a két nemzet megerősíti az Észak-Korea tartós nukleáris fenyegetésére adott válaszlépéseket egy közös megállapodással. Ez egy olyan tervet tartalmaz, amely szerint több mint 40 év óta először amerikai nukleáris fegyverzetű tengeralattjárók állomásoztatnának Dél-Koreában. Ezen kívül megerősítik a két ország közötti együttműködést és javítják a szövetségesek közötti információcserét – számolt be az AP News.Szijjártó Péter: letették az alapkövét az EcoPro 280 milliárd forintos beruházásának Debrecenben
Letették az alapkövét a dél-koreai EcoPro mintegy 280 milliárd forintos beruházásának Debrecenben, az elektromos akkumulátorokhoz szükséges katódokat gyártó vállalat üzemében 630 új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a hajdúsági városban.Phenjan nem válaszolt Szöul hívására a két Korea között létesített forródróton
Phenjan nem válaszolt az Észak-Korea és Dél-Korea között létesített forródróton megszokott reggeli telefonhívásra hétfőn - jelentette be a dél-koreai országegyesítési minisztérium.Az Egyesült Államok 690 millió dollárt fordítana a demokrácia erősítésére világszerte
Az Egyesült Államok 690 millió dollárt (242 milliárd forint) ajánl fel a demokráciát ösztönző programokra világszerte az amerikai kormányzat által szervezett második, Csúcstalálkozó a demokráciáért elnevezésű konferencián szerdán – közölték Washingtonban, az esemény nyitónapján.A dél-koreai elnök kijelentette, hogy nem fizetnek Észak-Koreának, ha Phenjan tovább növeli nukleáris fegyverkészletét
Dél-Korea a jövőben "egy vasat sem fog adni" Észak-Koreának, amennyiben Phenjan tovább növeli nukleáris fegyverkészletét – jelentette ki Jun Szogjol dél-koreai elnök kedden, Szöulban, a dél-koreai kormány ülésén. Azt is bejelentette, hogy Szöul most először felmérést készít Észak-Korea emberi jogi helyzetéről.Szöul főpolgármestere dél-koreai atombombát akar
Dél-Korea már nem követheti azt a célt, hogy egyszer atomfegyvermentessé teszik a Koreai-félszigetet; atomfegyvereket kell fejlesztenie az Észak-Koreával szembeni védelme megerősítésére – jelentette ki a Reuters hírügynökségnek adott exkluzív interjújában O Szehun, Szöul főpolgármestere.GEOrgPOLITIKA – Melnyik ismét beszólt a német kormánynak, Észak-Korea rakétázik
Andrij Melnyik ukrán külügyi államtitkár megint nem bír magával és a Leopard harckocsik és nehézfegyverek ellenére durván sértegette Rolf Mützenich urat a Német Szociáldemokrata Párt frakcióvezetőjét, aki Kijevbe látogatott. „Ha Mützenich úr azt hiszi, hogy ezzel a langymeleg, tessék-lássék látogatással lemossa magáról az eddigi oroszbarát politikáját akkor nagyon téved. Ő a fegyverszállítások legnagyobb kerékkötője.”A phenjani rakétaprogramról és Kínáról is egyeztetett a NATO-főtitkár Szöulban
Az észak-koreai rakétaprogramról, Phenjan nukleáris programjáról, Kína térségbeli befolyásáról, valamint az ukrajnai háború Ázsiára gyakorolt hatásairól is egyeztetett Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Pak Dzsin dél-koreai külügyminiszter Szöulban.A jó rajt megvan, és ezzel alighanem a középdöntő is! – Magyarország–Dél-Korea 35–27 (21–11)
Győzelemmel rajtolt a magyar férfi kézilabda-válogatott a svéd–lengyel közös rendezésű világbajnokságon. A mieink Dél-Korea ellen léptek ma pályára, és a második félidő rövidzárlata ellenére is, végül azért magabiztosan hozták az előzetesen is kalkulált sikert. Magyarország–Dél-Korea 35–27.Ajánljuk még