demográfia
Fogynak a kínaiak, demográfiai válságtól rettegnek
A 2000 óta jelzett legalacsonyabbra süllyedhetett a születésszám Kínában tavaly a South China Morning Post című lap szerint. Szakértők demográfiai válság veszélyére figyelmeztetnek. A tavaly világra jött gyerekek száma jócskán elmarad a kínai kormány által célul kitűzött 20 milliótól. Kínában három éve törölték el az egykepolitikát, hogy nőjön a születésszám.Szakértő: A gazdasági növekedés hosszú távon a termelékenységtől és a demográfiai tényezőktől függ
Halmai Péter közgazdász, egyetemi tanár szerint a gazdasági növekedés hosszú távon a termelékenységtől és a demográfiai tényezőktől függ. Elemi érdeknek nevezte az európai társadalmak demográfiai mutatóinak javítását.Novák: A gyermekvállalás segítése lehet a kiút a népesedési válságból
Az európai népesedési válságból az lehet a kiút, ha a fiatalokat segítik családalapítási elképzeléseik megvalósításában, hogy annyi gyereket vállalhassanak, amennyit szeretnének - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön, telefonon az MTI-nek.Kihal a magyar? Na és? Nincs kedvem „a szaros pelenkákkal bíbelődni”!
Ha mi, magyarok a jelenlegi „lelkesedéssel” vállalunk gyermekeket, 2070-re hatmillióan maradunk, pár évtizeddel később pedig feleannyian. Eközben az internetes kommentfalakon azt látni, hogy honfitársaink egy nem csekély része magasról tesz az egészre, őket hagyják békén, ne reklámozzák nekik, milyen jó dolog a gyerek, ne szóljanak bele az életükbe, nincs pénzük ilyesmire, de kedvük sincs szaros pelenkákkal bíbelődni... Ha kihal a nemzet, hát kihal, puff neki, nem az ő dolguk, ne nyomasszák őket ilyesmivel. És így tovább. Ha ezen az életképtelen, önpusztító hozzáálláson nem tudunk változtatni belátható időn belül, végünk van.Tudta? Ha igennel válaszol a konzultáción, akkor az ellenzék szerint ön homo- és migránsfób!
Tíz jó szándékú, erkölcsi megalapozottságú kérdés – ez a legújabb nemzeti konzultáció. Bár a kormány családvédelmi konzultációnak keresztelte el, valójában többről szól: nemzetmentésről. A lényeg akár egy kérdésben is összesűríthető lett volna: „Szeretné-e, hogy megmaradjon, gyarapodjon a magyar nemzet?” Ép elmével erre és a konzultáció tíz kérdésére is csak igennel válaszolhatunk. Az ellenzék szerint viszont marhaság az egész, pitbull-publicistáik pedig már korábban leszögezték: nem tragédia, ha elfogyunk, mert a magyarok buták, és a muszlim migránsokkal is jobban járunk, mint a magyar gyermekekkel...El kell felejteni a liberális dogmákat a népesedéspolitikában - PS-interjú Boros Imrével
Úgy tűnik, hogy az új kormány mindenekelőtt az ország biztonságának fenntartását tartja szem előtt, és ezen belül a gazdasági stabilitás kiemelt fontosságú – fejtette ki lapunk kérdésére Boros Imre közgazdász. Szerinte fenn kell tartani a 4-5 százalékos növekedést, de ezt úgy, hogy a belső gazdasági tényezők komolyabb hangsúlyt kapjanak. "Itt van nagyobb esélyünk arra, hogy növekedjünk, hiszen a hazai cégek mintegy 2 millió embert foglalkoztatnak, míg a multik jó esetben talán félmilliót" - mondta Boros Imre. A közgazdász nyomatékosította, a hosszú távú biztonság alappillére a népesedési politika talpra állítása, amelyet még 1981-ben sikerült kisiklatni. Boros Imrével az új kormány várható gazdaság politikájáról beszélgettünk.Szakértők: A következő ciklusban szükség lesz a társadalmi konszolidációra
Orbán Viktor a korábbinál jobban kézbe akarja-e venni a kormányrudat, ugyanakkor a négy év nagy kérdése, hogy a nagy társadalmi problémákra milyen megoldást kínál majd a napokon belül felálló kabinet – nyilatkozta Galló Béla politológus a Kossuth Rádiónak. Ugyanitt Simon János politológus elmondta, ideológiák felett álló kormányzásra számít, amely egyfajta keresztény-szociális értékrendszeren alapulva fontos szerepet biztosít a családoknak. Galló Béla arról is beszélt, az MSZP elvesztette vidéki jelenlétét, míg rajtuk kívül a baloldalon csupán csak „aszfaltpártok” vannak, amelyek csak a nagyvárosokban léteznek.Bogár László: Legfeljebb egy évtizedünk maradt az önmegsemmisítés megakadályozására (PS-interjú!)
Egy olyan komplex, mindenre kiterjedő demográfiai nemzetstratégiára van szükség, amit legalább húsz éven át az egész ország hajlandó követni – jelentette ki Bogár László közgazdász, filozófus. A PestiSrácok.hu-nak adott interjúban a professzor azt is kifejtette, hazánk egy sokdimenziós geopolitikai nyomásnak van kitéve, mint mindig a történelme során. Bogár László ennek kapcsán emlékeztetett Bibó István híres könyvére, A kelet-európai kisállamok nyomorúságára. Ennek kapcsán arról is beszélt, a most alakuló negyedik Orbán kormány milyen feltételek mellett lesz kénytelen dolgozni.Tények tüntizőknek az Emmiről, Balog Zoltán miniszterségéről és az „oktatásegészségügyről”
Lázár János mellett Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter is távozik posztjáról – erről maga Balog Zoltán számolt be egy minapi interjúban. Az ellenzék és egyes civil szervezetek által rendszeresen kritizált „oktatásegészségügy” problémakörét tekintve ugyanakkor az Emmi Balog vezetése alatt számos jelentős eredményt tudott felmutatni, különösen a családok megerősítésének, a szegénység felszámolásának és a korábbi szocialista örökség tehertételeinek felszámolása területén. Miközben az ellenzék négymillió éhező gyermekről, pusztító elvándorlásról és gyilkos egészségügyről vizionál, néhány egyszerű számadattal könnyen megvilágítható, a csúcsminisztérium fontos eredmények mellett végezte feladatát.Ajánljuk még

















