demokraták
Egy amerikai cég hibernálná 4 évre azokat, akiknek nem tetszik a választási eredmény
Trump választási győzelmének az egyik legjobb része az mértéktelen trollkodás, amit a jobboldal zúdít a hisztériázó woke balosokra. Az egyik legviccesebb ilyen most egy „Cryo” nevű fiktív vállalat reklámja, amely azt kínálja, hogy kriogenikusan lefagyaszt liberálisokat, és majd csak akkor ébreszti fel őket, amikor Trump elnöksége véget ér. És évekig azt mondták, hogy a humor baloldali műfaj... mi meg majdnem elhittük.Kedves híres színészek, már mindenki sz@£ik rátok!
Ahogy azt az amerikai választásokkor már megszokhattuk, a legnagyobb filmes celebek minden évben úgy csinálnak, mintha az egész nem az amerikai emberekről, a gazdaságról, a harmadik világháborúról, a jövőről, a kultúráról szólna, hanem kizárólag róluk, illetve arról, hogy ők mit szeretnek, min háborodnak fel, és hogyan éreznék jól magukat a bőrükben vagy egy koktélpartin. Idén sem volt ez másként: a Joe Biden alatt a politikába beleunt celebek az elnök visszalépésével szárnyra kaptak, és azonnal Harris mögé sorakoztak fel, „történelmi küldetésének” nevezve kampányát. Csakhogy az embereket ez egy cseppet sem érdekelte, valószínűleg úgy érezték, nem hiteles olyan emberektől választási tanácsot kapni, akik egész életükben szerepeket játszottak el pénzért cserébe. Arról már nem is beszélve, hogy a hírességek totálisan le is járatták magukat a szánalmas hisztériájukkal Trump győzelme után, amivel valószínűleg megpecsételték a sorsukat. Talán soha többé nem lesz kíváncsi rájuk senki.Liberális demokrácia New Yorkban: Trump győzött, tehát mennie kell
Időről időre a hazánkban ideiglenesen állomásozó ellenzék szeret arról lamentálni, hogy ők el vannak nyomva, egy teljes százaléknyi támogatottságuk ellenére sem alakíthatnak kormányt. A celebvilág is látszólag velük van– már amikor nem Kubában bujkálnak a hatóságok elől–, márpedig ők mindenhez is értenek, tehát nem tévedhetnek. Ez a liberális kisebbség ujjtördelve nyünnyög demokratikus alapelvekről (pontosabban) az ő demokratikus alapjogaikról– ugyanis úgy tűnik, a demokrácia is baloldali műfaj. Mint a humor.A balosok bepánikoltak az amerikai választási kampány legnagyobb trollkodása miatt
Valakik hatalmasat trollkodtak az USA-ban a választások előtti napokban: több helyről is lesápadásig rémült demokraták jelentkeznek, akik leveleket és képeslapokat kaptak, amelyekben az állt, hogy “önkéntesnek választották őket” migráns családok befogadására. A levélben megköszönték nekik, hogy Kamala Harrist és a migrációt támogatják, és hogy a kertjükbe is kirakták a Kamala Harris táblát.Újra fontosak a használhatatlan, szexista, toxikus hetero férfiak – ők dönthetik el Amerika sorsát… megint
“Szükségünk van férfiakra?” – hangzott el körülbelül fél évvel ezelőtt a kérdés az indokolatlanul népszerű The View nevű amerikai podcast műsorban, egy TikTok-trendre hivatkozva, amelyben ugyanezt a kérdést tették fel a résztvevőknek. A megkérdezett feministák közül szinte mindegyik azt válaszolta, hogy “nem,” míg a férfiaknak feltett kérdésre, hogy "szükségük van-e nőkre", határozott “igen” volt a válasz. Azóta kicsit több mint 7 hónap telt el a műsor óta, de a helyzet sokat változott: a The View-ban megalázott, de egyébként a demokrata kormányzás alatt az elmúlt négy évben (is) szisztematikusan ócsárolt, ignorált, lenézett és megvetett heteroszexuális férfiakra nagyobb szüksége van a woke, feminista, szivárványos demokratáknak (is) mint valaha, ugyanis ők dönthetik el az amerikai választást, és így az USA sorsát. Megint.A baloldal szerint Kamala Harris házasságtörő és erőszakos férje a férfiasság mintapéldája
Alexandria Ocasio-Cortez szerint Kamala Harris férje, Doug Emhoff testesíti meg a férfiasság ideálját, és azt mondja: „büszkének kellene lennünk rá.” Ezt egy baloldali politikus mondta, akik az elmúlt években szisztematikus támadást indítottak a férfiak és a férfiasság ellen, depresszióba taszítva ezzel tömegeket, főleg fiatal férfiakat, különösen akkor, ha fehérek. Most azonban mégis, egy fehér középkorú férfi lett a woke kommunisták férfiideálja – valaki, aki megcsalta a feleségét, teherbe ejtette a dadát, és rendszeres szexista megjegyzéseket tett női munkatársaira, illetve lelkileg bántalmazta őket. Úgy tűnik, ez az igazi baloldali férfi. Mondjuk nincs itt semmi meglepő.Több kisbabába is beleharapott Joe Biden
Minden évben gyerekekkel tart Halloween-partit a Fehér Házban az aktuális elnök. Idén sem volt ez másként; általában a protokoll szerint meséket olvasnak és ajándékokat adnak a kicsiknek. Azonban idén valami egészen szokatlan történt: Joe Biden beleharapott több kisbabába, akiket a szüleik odavittek hozzá. A világsajtó és a normális emberek mély megdöbbenéssel állnak az eset előtt.A Fortnite-ban is kampányol Kamala Harris, de ez is elképesztően kínos
A demokraták bajban vannak: minden szavazatra szükségük van, ezért erősen rámentek a gamer közösségekre, és előszeretettel streamelnek népszerű játékokat. Sőt, Kamala Harrisnek már saját Fortnite pályája is van, melynek neve Freedom Town (A szabadság városa). A cél nyilván az, hogy átcsábítsák a fiatalokat, bár nem valószínű, hogy felmérték, hogy a videójátékos közösséggel nem lesz ennyire “könnyű” dolguk. Arról már nem is beszélve, hogy az egész nyilván menő szeretne lenni, viszont a "vérciki" szó sokkal jobban illik rá.Biden sokat tanult a magyar baloldaltól: "hulladéknak" nevezte az amerikai embereket
Úgy néz ki, hogy az amerikai kommunisták sokat tanultak a magyarországi baloldaltól: Joe Biden a legutóbbi kampányrendezvényén ugyanis “hulladéknak” titulálta az amerikai embereket. Persze nem mindegyiket, csak azokat, akik Donald Trumpot támogatják, ami végül is csak 70 millió ember, ha a 2020-as választási számokat nézzük. Mondhatnánk persze, hogy szegény öregember nem tudja, mit beszél, de az a helyzet, hogy tudja, és ahogy a klasszikus vicc tartja: örüljünk, hogy nem lövet közéjük.Ajánljuk még