demokraták
Trump Irán elleni, katonai műveleteit korlátozó törvényjavaslatot nyújtanak be a demokraták
Donald Trump amerikai elnök Iránnal kapcsolatos katonai műveleteit korlátozó törvényjavaslat benyújtását jelentette be magyar idő szerint hétfő hajnalban Nancy Pelosi, a washingtoni képviselőház demokrata párti házelnöke.Donald Trump és ügyvédjei nem vesznek részt a képviselőházi meghallgatáson
Donald Trump amerikai elnök és ügyvédei nem vesznek részt a képviselőház bizottsági meghallgatásán – közölte vasárnap este a Fehér Ház abban a levélben, amelyet Jerrold Nadlernek, az elnök közjogi felelősségre vonását előkészítő egyik bizottság, az igazságügyi bizottság elnökének küldött.Schiff nem nyilatkozik arról, hogy a képviselőház megindítja-e az impeachment-eljárást Trump ellen
Adam Schiff, a képviselőház hírszerzési bizottságának demokrata párti vezetője vasárnapi televíziós interjújában nem nyilatkozott arról, hogy a képviselőház megindítja-e az alkotmányos felmentést célzó eljárást (impeachment) Donald Trump amerikai elnök ellen.Célt érhet az amerikai bevándorláslobbi: egyelőre nem léphetnek hatályba a Trump-adminisztráció bevándorlási szigorításai
Egyelőre nem léphetnek hatályba a Trump-adminisztráció bevándorlást szigorító intézkedései, mert helyi idő szerint pénteken egy New York-i szövetségi bíró felfüggesztette a jogszabály-módosítások végrehajtását.Pompeo: A demokraták uralta kongresszus zaklatta a külügyminisztérium munkatársait
Az amerikai kongresszus "visszaélést követett el" azzal, hogy közvetlenül vette fel a kapcsolatot a külügyminisztérium munkatársaival és "zaklatta" őket olyan dokumentumokat próbálva megszerezni tőlük, amelyek a tárcához tartoznak – jelentette ki szombaton, athéni látogatásán Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Donald Trump amerikai elnök elleni alkotmányos vádemelés (impeachment) ügyével kapcsolatban.A klímahiszti új szintje: gyermek-kannibalizmusról értekeztek a demokraták kongresszusán a klímavédelem jegyében
Újabb szintre emelkedett a klímahisztéria: a klímaszorongás néhány embernek teljesen elvette az eszét. Ez történt azzal az amerikai nővel is, aki Alexandria Ocasio-Cortez demokrata párti képviselő fórumán szólalt fel. A nő hisztérikus állapotban azt kezdte el ecsetelni, hogy mivel már túl sokan vagyunk a Földön, ezért meg kell ennünk a kisbabákat. A klímaháborodott nő felszólalásáról videó is készült – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.Ismét megbuktatnák Trumpot a demokraták
Nagyon nehezen viselik a demokraták Donald Trump elnökségét, ezért ismét megindították az amerikai elnök elmozdítására irányuló úgynevezett "impeachment" eljárást. Csakhogy az eljárás a történelem során eddig sosem járt sikerrel, ezt pedig Trump is tudja; ennek megfelelően arról beszélt, hogy ha megbukik az eljárás, az az ő elnöki pozícióját erősíti. Ezt pedig a demokraták is tudják, ezért egyre erőszakosabban támadják az elnököt.Újabb demokrata párti politikus szállt ki az amerikai elnökjelöltségért folyó küzdelemből
Jay Inslee, Washington állam kormányzója személyében szerdán este újabb demokrata párti politikus jelentette be, hogy kiszáll az amerikai elnökjelöltségért folyó küzdelemből.Trumpot hibáztatják a demokraták a tömeggyilkosságok miatt
Donald Trump amerikai elnök a minapi tömeggyilkosságokkal kapcsolatban újságíróknak nyilatkozva kijelentette vasárnap, hogy az Egyesült Államokban nincs helye a gyűlöletnek. Az elnök azután nyilatkozott, hogy visszatért New Jerseyből Washingtonba. Trump közölte: egyeztetett William Barr igazságügyi miniszterrel és Christopher Wrayjel, az FBI igazgatójával a két tragikus esettel kapcsolatos tennivalókról és az esetleges további hasonlók elkerülése érdekében. Amerikai demokrata párti politikusok vasárnapi tévényilatkozataikban Donald Trump elnök retorikáját okolták a lőfegyveres tömeggyilkosságokért, a Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnöke azonban védelmébe vette az elnököt.Ajánljuk még

















