Pesti Srácok

demokratikus koalíció

Kálmán Olga szerénységében elárulta, hogy sokan akarták miniszterelnöknek és régen MINDENKI a műsorát várta (Karanténvlog)

Ps TV 2023 március 25.
A független és természetesen objektív Kálmán Olga-mítosz évekkel korábban is a vicc kategóriába tartozott, de a Gyurcsány által már jó pár éve leigazolt hivatásos gyűlölködő közel öt éve egy öntelt és öntömjénező beszélgetésben azt is elárulta beképzelt ábrázattal, hogy sokan akarták miniszterelnöknek is, ami persze nem meglepő. Az ugyancsak független és objektív D. Tóth Kriszta autókázós műsorából akkor az is kiderült, hogy Kálmán Olga és D. Tóth szerint egy ország, egy nemzet, sőt talán egy egész világ várta, hogy ki jön Kálmán Olgához a műsorába, akit természetesen kifiléz a profi műsorvezető, aki még ekkor sem vedli le függetlenségét. A Karanténvlog némi kajánsággal idézte fel a korábbi jeleneteket, ahol a kinyilatkoztató fejjel észt osztó Kálmán Olgát össze lehetett vetni a Gyurcsány-szekta legvaskosabb demagóg maszlagait felböffentő jelenkori állapottal. Kálmán Olga legutóbb is tanácsköztársasági ömlengést rendezett korábbi munkahelyén, az ATV-ben, ahol tönkretett országról és hazug Orbán Viktorról perorált. A kiszélesedő szélsőbaloldali portrén kívül a Karanténban foglalkoztunk kedvenc momentumos viccemberünkkel, Tompos Mártonnal, aki szó szerint semmi mással nem foglalkozik, csak az ukránokkal, miközben időnként igyekszik méreteseket rúgni saját hazájába, aki pedig nem ért egyet vele, az természetesen putyinista. Legutóbb Tompos a PestiSrácok.hu-ba is beleszállt, mindezt zavaros módon orosz tankokkal hozta párhuzamba és az 1956-os forradalommal. Végül Gyöngyösi Márton, "az igazi konzervatív" is szerzett néhány idegőrlő pillanatot számunkra, ne hagyjátok ki!
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.