Pesti Srácok

demokratikus koalíció

Gyurcsány magáncéget alapított Kínában, de persze Orbán akar nyerészkedni

Jurák Kata Magyar ugar 2021 március 25.
Gyurcsány Ferenc és csatolt részeinek – Demokratikus Koalíció, Magyar Szocialista Párt, illetve az újonnan beszerzett momós különítmény – Kínához fűződő kapcsolata leginkább egy abszurd szerelmi drámához hasonlítható. Az utóbbi két évtized látványos pálfordulásait még egy brazil szappanoperákon edződött nézőnek is komoly fejtörést jelenthet értelmezni. Mi azonban megpróbálkoztunk a „lehetetlen küldetéssel”, hátha ezzel az összeállítással segíthetünk az egykor dicsőségesebb napokat látott szocialistáknak abban, hogy miként is tartsák számon Kína és Magyarország kapcsolatát. Eddig ugyanis jól láthatóan nem sikerült ebben határozottan állást foglalniuk, bár az is előfordulhat, hogy egyszerűen csak titkolják – még önmaguk előtt is. Ami biztos: ha az Orbán-kormány tárgyal Kínával, akkor az vörös posztó a szemükben, közben pedig valamiért elfelejtik azt az egyébként semmiképpen sem elhanyagolható tényt, hogy Gyurcsány Ferenc még saját céget is alapított a kínai piacban rejlő lehetőségekre. De ne feledkezzünk meg Ujhelyi Istvánról sem, akit az egyik legnagyobb Kína-lobbistaként emlegetnek az Európai Parlamentben. Miközben Kína nemes egyszerűséggel kitiltott néhány EP-képviselőt, köztük a neokomcsi Halálbarbi Kleopátra-verzióját, Cseh Katalint, aki minderre nagyon büszke. És ez még nem minden.
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.