Pesti Srácok

demszky gábor

Ötven éve történt: Amikor még letöltendőt ért a forradalmi szónoklat – A tüntetőből mosógépszerelő, a „maoista” „ellentüntető” Demszkyből meg főpolgármester lett

MGMező Gábor A Hálózat 2022 március 16.
Minden diktatúrázó szíves figyelmébe. Éppen ötven éve, 1972. március 15-én még börtön járt azért, ha valaki a „nem megfelelő helyen”, a „nem megfelelő témákról” beszélt. A fiatal fizikushallgató, Szalay Miklós letöltendőt kapott azért a szónoklatért – és kiállásért –, amit az örökmécsesnél tartott. Az állambiztonsági jelentések szerint ezek a „nacionalista” forradalmi megmozdulások dühítették fel annyira az ELTE maoista, szélső- vagy újbaloldali diákjait, hogy ellentüntetést szervezzenek. A vöröskokárdás, a Tanácsköztársaságra emlékező megmozdulást az a Demszky Gábor vezette, akit bár letartóztattak, végül semmi komolyabb retorzióban nem részesült. Nem csoda: impexes, pénzügyes szülei biztos „szocialista” hátteret nyújtottak, és ezt az állambiztonság is észlelte. Közben Szalay Miklóst a börtönben megfigyelték, „Alföldi” fedőnéven egy börtönspicli biztosan jelentgetett róla. Kiszabadulása után mosógépszerelőként dolgozott. Demszky? „Demokrata”, szamizdatos, „liberális”, majd főpolgármester lett. Párhuzamos történetük jól jellemzi mind a hetvenes–nyolcvanas éveket, mind a teljesen félresikerült rendszerváltoztatást.

Munkásőrből lett fogdaügynök, avagy Demszkyék „maoista” mesterének, Pór Györgynek a hiteles története

MGMező Gábor A Hálózat 2021 november 7.
1968-ban Pór Györgyék maoista pere volt az első azok közül az ügyek közül, amelyben a Kádár-rezsim igyekezett fellépni az őket szerinte balról támadó értelmiség ellen. Maoisták, szélsőbaloldaliak, újbaloldaliak, lukácsisták és marxisták alkották azt a tágabb értelemben összetartozó (sokan nyilván csak felszínesen ismerték egymást) budapesti társaságot, amelynek több tagjából meghatározó politikus és/vagy értelmiségi lett. Volt köztük ifjú gárdista, munkásőr, több KISZ-agitpropos. Pór György és két társa letöltendőt kapott, maga Pór rögtön a fordítóirodába került, de ennek megvolt az ára: fogdaügynök, azaz börtönspicli lett. Az állambiztonsági jelentések szerint elégedettek voltak a munkájával, így hamarabb szabadult. Mivel kint sem hagyott fel a mozgalmárkodással, a hatalom nem engedte az általa megálmodott állásba. Ezt megunta. Ismerősei, a Heller Ágnes-házaspár és a Konrád György-házaspár is azt ajánlotta, menjen Nyugatra. Így is történt. Az állambiztonság szerint tőle egy bizonyos Sándor Tibor és Demszky Gábor vette át az irányítást. A szereplők jelentős része később cáfolta, hogy maoista lett volna, de mások, például Heller Ágnes megerősítette anno, hogy azok vagy valami olyasfélék voltak. Csak ez a nyolcvanas évektől már elég rosszul hangzott.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.